Lengyel János: A SOBRI-TALÁNY

A rablók, a betyárok és (újabban) a gengszterek iránti rokonszenv minden népnél megfigyelhető. Mi több, némelyiküket a köztudat valóságos hősként tartja számon.

A rablók, a betyárok és (újabban) a gengszterek iránti rokonszenv minden népnél megfigyelhető. Mi több, némelyiküket a köztudat valóságos hősként tartja számon.

Magyarország igencsak bővelkedik betyárokban: Rózsa Sándor, Sobri Jóska, Savanyú Jóska – hogy csak a leghíresebbeket említsem.

A legtöbb legenda Sobri alakját övezi. De ki volt valójában ő?

A legelterjedtebb közhiedelem úgy tartotta, hogy ez a betyárvezér nem más volt, mint Vay József gróf, a későbbi honvéd őrnagy.

Egy másik feltevés szerint Sobri a becsehelyi Csúzi-család egyik fia volt.

A mendemondákat Eötvös Károly a Budapesti Hírlap 1887. októberi számaiban közölt cikksorozatában igyekezett feloldani.

Az ő állítása szerint a Sobri név alatt a Vas megyei Endréd település kovácsának fia, Pap József rejlik, aki kivételesen szép férfi volt, a lányok bolondultak utána. A Casanova-életmódhoz persze pénzre volt szüksége, amit lopással kívánt előteremteni, s így menthetetlenül elindult lefelé a lejtőn. Első nagyszabású akcióját Fényes Istókkal követte el, amelynek során kirabolták a kolomposi számadó juhászt.

Később egyre több szegénylegény csatlakozott hozzá. A legismertebbek: Milfaj (az alvezére), Mógor, Király, Jancsi, Pap Andor és Francli.

A banda fosztogatásai annyira megsokasodtak, hogy 1836 nyarán Sopron megye katonákat kér a kormánytól. Sobri ekkor embereivel együtt áttette székhelyét Veszprém, majd Győr megyébe. A tüskevári és a tornai rablás után két olyan rablást hajtottak végre, amely később a vesztüket okozta.

1836. októberében Sobri és bandája először a szolgagyőri kastélyt rabolta ki, amelynek ura Hunkár Antal ezredes volt, majd Kónyban  az uradalmi számtartót. Ezzel betelt a pohár. A felháborodott ezredes Bécsbe ment, ahol V. Ferdinándtól és József nádortól követelte: őt, a hazájáért vérét ontó nemest, védje meg az állam a haramiáktól!

A hajtóvadászatot azonnal elrendelték. Kilenc vármegye fegyveresei indultak a szegénylegények felkutatására, s nem eredménytelenül. Először Milfaj került bitóra, utána Mógor és Király.

Eötvös szerint ekkor mondta Sobri: „Az én kezemen más vére még nem szárad, én csak egyszer fogok vért ontani".

Kutyaszorítóba került, hiszen vérszomjas üldöző sereg lihegett a nyomában: nyolcvan zsandár, ötven dzsidás, a megyei népfelkelők és huszonöt kalandvágyó nemes – neki viszont csak tizennégy embere volt.

1837 februárjában a lápafői ütközet során Sobri csapatát teljesen bekerítették az üldözők. Látva kilátástalan helyzetét, Sobri szíven lőtte magát.

Akkoriban még nem volt gyakorlat a hullák boncolása, a halottakat ott helyben hantolták el. Talán épp ez az oka annak, hogy sokan kétségbe vonták Sobri öngyilkosságát.

Ami bizonyos: megtalálták nála Hunkár ezredes drága puskáját és drágaköves csatját, ami köztudomásúan csak a vezért illethette meg. Bizonyos  Rece Marci is azt vallotta, hogy a szíven lőtt halott valóban Sobri volt.

A későbbiekben elfogott Varga Pista viszont erősen állította, hogy a vezére még él, s ezzel a vallomásával életben tartotta a legendát. Az eset után szerte Európában, sőt New Yorkban is többen látni vélték Sobrit.

Ami viszont Eötvöst látszik igazolni: Sobri Jóska, a rablóvezér soha többé nem bukkant fel Magyarországon.