St. PeterA kommunista diktatúra megszakított jóformán minden kapcsolatot a magyar egyház és az Apostoli Szék között, így a rendszeres ad limina látogatás elvégzése sem volt lehetséges. A II. Vatikáni Zsinat éveiben jelentkezett az első komolyabb alkalom, amikor a magyar püspökök közül többen is beszámolhattak a pápának egyházmegyéjük, illetve a magyar egyház állapotáról. /A tanulmány második része itt érhető el!/

St. PeterA kommunista diktatúra megszakított jóformán minden kapcsolatot a magyar egyház és az Apostoli Szék között, így a rendszeres ad limina látogatás elvégzése sem volt lehetséges. A II. Vatikáni Zsinat éveiben jelentkezett az első komolyabb alkalom, amikor a magyar püspökök közül többen is beszámolhattak a pápának egyházmegyéjük, illetve a magyar egyház állapotáról. /A tanulmány második része itt érhető el!/

Ezt az 1972-es Szent István-jubileumi, majd az 1975-ös szentévi nemzeti zarándoklatok követték.

Az első igazi ad liminára 1977-ben került sor, amit az 1982-es, majd az 1993-as s végül a 2001-es követett. A főszabály szerinti ötéves időközök több okból kifolyólag nem voltak tarthatók (püspökök számának növekedése, pápalátogatások, jubileumi szentév, pápaválasztás), ezért állandósulni látszik az évtizedenkénti egyszeri látogatás, amit természetesen jól kiegészítenek az immár rendszeres és gyakori „hétköznapi" kapcsolatok.

Szent István jubileumi zarándoklat

A háború után 1972 májusában indulhatott első alkalommal nemzeti zarándoklat Rómába, méghozzá Szent István születésének, illetve megkeresztelkedésének jubileuma alkalmából. A résztvevőket együttesen fogadta VI. Pál (1972. május 24.). A püspököknek és a papoknak leginkább a tanúságtételt, valamint az erkölcsileg és tanításban is példaadó életet kötötte lelkükre. A hívőket pedig a polgári szolidaritásra, a hitbeli és szakmai felkészültségre, továbbá az emberi személy (különösen a születendő élet) jogainak védelmére buzdította. Egyben üzent az államnak is, azt kívánva, hogy kapcsolatait az egyházzal korrektség és kölcsönös szívélyesség jellemezze, egymás jogainak elismerése mellett, a magyar nép javát szolgáló együttműködés érdekében.

A püspököket és a papokat egyébként különkihallgatás keretében is fogadta, ami valamelyest felért egy ad limina látogatással (1972. május 22.). Ekkor hangsúlyosan figyelmeztette a papságot a példaadó életvitel kötelezettségére. Az ugyanis az új papi hivatások záloga, amire a magyar egyház igencsak rászorul, míg a személyes hibák és bűnök az egész egyházra árnyékot vetnek. A másik, amire a főpásztorokat buzdította, az egység megőrzése volt, amit akkoriban nagy veszélyek fenyegettek. Egység elsősorban Szentszékkel, amelynek minden intézkedése az egész egyház minden gyermekének és összes részeinek javát szolgálja. Emellett azonban a püspököknek egymás között is össze kell tartaniuk, szavaikban, cselekedeteiken és viselkedésükkel is, mert az szolgálja az egyház javát és teszi lehetővé jogainak védelmét. Végül az egységnek a püspökök és a papság viszonyát is jellemeznie kell, mint egy igazi családon belül.

Feladatok között első helyen a vallásos nevelést, pontosabban a hitoktatást említette VI. Pál. Ismeretesek voltak előtte is, milyen nehézségekkel kellett ezen a téren szembesülni a korabeli Magyarországon, ám azt mondta, nem szabad engedni, hogy azok tétlenségre késztessenek, hanem inkább ki kell használni a rendszer által biztosított minden lehetőséget. Nagy aggodalommal szólt a pápa az abortuszok, a válások és az öngyilkosságok magas számáról, amit az egyháznak erkölcsi fegyelmével kell tudni ellensúlyoznia.

Az első ad limina

Hosszú idő után az első igazi ad limina látogatásra 1977-ben került sor. VI. Pál azzal kezdte latin nyelvű beszédét (1977. április 14.), hogy örömét fejezte ki, amiért addigra már minden magyar egyházmegyének volt saját főpásztora. Majd azzal folytatta, hogy Magyarországon nem hiányoznak a remény jelei, amik arra engednek következtetni, hogy a vallásra nézve jobb napok jönnek majd. Feltehetőleg arra is gondolt itt a pápa, hogy Lékai László bíboros éppen pár nappal az ad limina látogatás előtt szentelte fel Farkasréten évtizedek után az első új budapesti templomot, amiről az alkalomra készített fényképalbumot vitt magával Rómába.

A továbbra is megoldásra váró kérdések között VI. Pál a megszentelt élet, vagyis a szerzetesrendek problematikáját említette. A kívülről jövők mellett az egyház belső életében is vannak nehézségek, amik különös veszélyt rejtenek magukban, amennyiben aláássák a püspöki tekintélyt – utalt burkoltan a Szentatya a bázisközösségekre. Végezetül hangsúlyosan a magyar püspökök figyelmébe ajánlotta az ifjúság vallásos nevelésének fontosságát, mert nagyrészt azon múlik az egyház jövendő sorsa.

Első ízben II. János Pálnál

Mikor 1982. októberében a magyar főpásztorok ismét felkeresték az apostolfejedelmek sírjait, II. János Pál immár rendszeres és sokrétű kapcsolatokra tudott hivatkozni. Hiszen a megelőző években ő maga is több alkalommal intézett apostoli levelet a magyar egyházhoz, valamint rendszeresebbé váltak a magasrangú vatikáni küldöttek magyarországi, illetve a magyar püspökök római látogatásai. Az időszak kiemelkedő eseménye volt 1980 októberében a Magyarok Nagyasszonya-kápolna felszentelése a vatikáni bazilika grottáiban.

Az ad limina végén a püspökökhöz intézett beszédében (1982. október 7.) a Szentatya elégedetten nyugtázta a keresztény hagyományok folyamatos továbbélését, az ifjúság élénkülő hit iránti érdeklődését, a levelező teológiai képzés sikerét, valamint magát a tényt, hogy minden egyházmegye élén püspök állhat, amit reményt keltőnek nevezett az állam és az egyház jövőbeni együttműködésére nézve.

Emellett több aggodalomra okot adó, és a püspökök számára komoly feladatot jelentő területet is megemlített. Először is erős szavakkal buzdította a püspököket, hogy tegyenek meg mindent a megfelelő hitoktatás biztosításáért, felkutatva és kihasználva minden lehetséges eszközt. Hasonló határozottsággal sürgette („nem halogatható tovább") a bázisközösségek helyzetének megoldását, a püspök vezetése alatt álló helyi egyházba integrálásuk révén. Azokat a közösségeket pedig, amelyek erre hajlandóak, a püspökök nyíltan támogassák – mondta.

A családpasztoráció és általában a család intézményének védelme, a megfelelő szemináriumi képzés és a papi hivatásokért végzett ima ugyancsak a magyar püspökök számára adott feladatok listáján szerepelt. Arra is felszólította őket a pápa, hogy kölcsönös bizalomtól áthatott baráti viszonyt építsenek ki papjaikkal, és atyai aggodalommal törődjenek velük. Végül pedig szorgalmazta, hogy jobban használják ki a püspöki konferencia intézményét, hogy a közös tervezés és együttes lelkipásztori kezdeményezések révén elősegítsék a rendelkezésre álló eszközök és energiák bölcs elosztását.

Érszegi Márk Aurél/Magyar Kurir

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük