Magyar Püspökök Az Apostolok Küszöbénél (2. Rész) - A Legutóbbi Két Ad Limina Látogatás Pápai üzenetei

A rendszerváltozást követően a gyökeresen megváltozott körülmények közé került magyar egyház vezetői számoltak be két alkalommal a Szentatyának 1993-ban, majd 2001-ben. A kettő között sor került a második magyarországi pápalátogatásra, az egyházmegyei határok rendezésére, a Nagy Jubileum és a Magyar Millennium felemelő ünnepségeire, s ezek kapcsán egy újabb nemzeti zarándoklatra Rómában. /A tanulmány első része itt érhető el!/

Az első szabad látogatás

A rendszerváltozást és az eső pápalátogatást követően a magyar püspökök 1993-ban járultak ismét testületileg a Szentatya elé. Aki elégedetten emlegette 1991-es magyarországi látogatását, amikoris a résztvevők nagy száma „megmutatta a világnak, hogy országotokban fennmaradt a kereszténység és az élő kapcsolat Péter Utódával". Örömmel nyugtázta, hogy az akkor elmondott beszédeinek tartalmát felhasználták a prédikációban és a hitoktatásban is. A korábbi alkalmakhoz hasonlóan ezúttal is szólt a püspökök egymáshoz való viszonyáról: a közöttük levő egység legalább olyan fontos, mint a pápával fennálló.

Beszédében (1993. január 28.) megelőlegezte az egyházmegyei határok néhány hónappal később megvalósított újrarendezését, aminek célja a hatékonyabb pasztoráció elősegítése, ezért kérte, hogy azt „hatékonyan és gyorsan" hajtsák majd végre.

Magyarországon a rendszerváltozást követően fennáll a veszélye – figyelmeztetett II. János Pál a gyakorlati materializmus térnyerésére -, hogy az egyik függőséget követi egy másik, ami nem kevésbé ellentétes az igazi emberi fejlődéssel, és ami meg akarja akadályozni, hogy a kereszténység kellőképpen kivegye a részét a magyar történelemből és kultúrából. Az emberek csak a változások nyomán döbbentek rá, mennyire roncsolódott a társadalom, amiben élnek. Sokuk számára az egyház maradt a kevés hiteles intézmény egyike, éppen ezért nagy az iránta megnyilvánuló várakozás.

Pedig az elmúlt rendszerben néhány pap „nem mindig úgy gyakorolta papi hivatását, ahogyan az elvárható lett volna, vagyis a főpásztorok felelős irányításával az összhang és a kölcsönös rokonszenv jegyében". Ám velük kapcsolatban a kiengesztelődésre szólított fel a pápa. Továbbra is gondnak nevezte emellett a bázisközösségek önállósági koncepcióját és bizonyos mozgalmak teológiailag és egyháztanilag problémás nézeteit.

A papok előtt álló feladatok nagyságáról szólva figyelmeztetett, hogy nem szabad visszavonulniuk a plébániák és a rendházak falai közé, hanem a püspökök segítségével vissza kell szerezniük a bizalmat az emberek iránt, és nekik is el kell nyerniük az emberek bizalmát.

A Pápa dicsérettel illette a Pázmány Péter Főiskola újraélesztését, a levelező teológiai képzést, és általában a világiak megfelelő képzésére tett kezdeményezéseket, továbbá a katolikus iskolákért kifejtett erőfeszítéseket. Hiszen a kommunizmus évei után a vallási ismeretek „hiányosak, de legalábbis torzultak". Ezért nagy gondot kell fordítani a hitoktatásra, nemcsak a plébániákon, de az iskolákban is, mert annak biztosítása az egyház kötelessége.

A papnevelésben elsősorban a nevelők és tanárok megfelelő képzettségéről kell gondoskodni. Óva intett azonban attól, hogy minden egyházmegye megpróbáljon saját szemináriumot létrehozni, mert az a mindőség rovására mehet. Törekedni kell viszont az ott megszerezhető végzettség állami elismertetésére.

Az abortusztörvény nem sokkal korábbi elfogadására célozva a pápa elismerését fejezte ki a magyar püspököknek az élet melletti világos kiállásukért, valamint a rasszizmus és az antiszemitizmus feléledésével szembeni állásfoglalásukért. Szintén megbecsüléssel emlegette a magyar nép nagylelkű segítőkészségét, ami 1989-ben a menekültek befogadásában és a határok megnyitásában nyilvánult meg.

Lesújtó véleménnyel nyilatkozott viszont a Szentatya a magyar média állapotáról, amely még elkerülhetetlenül az elmúlt rendszer örökségét hordozta: még az a média is, amely „manipuláció nélkül és nem egyoldalú kritikával dolgozik" híján van a legalapvetőbb vallási és egyházi ismereteknek. Sőt, „részben továbbélnek a régi szövetségek", s így a másként gondolkodók számára „nehéz a hozzáférés". Éppen ezért sürgető a katolikus újságírók képzése és az egyházi felügyelet alatt álló műsorok szerkesztése: „nem engedhetjük meg, hogy a rádióban és a televízióban a vallási és egyházi témák értelmezése mások monopóliuma legyen, akik azt arra használják fel, hogy régi elméleteket és előítéleteket elevenítsenek fel".

A legutóbbi ad limina látogatás

A nagy jubileum és a magyar millennium ünnepségeinek hangulata hatotta át II. János Pál beszédét, amikor utoljára fogadta a magyar főpásztorokat (2001. január 30.), de már teljes egészében a harmadik évezred egyházi kihívásaira összpontosított, mintegy átmenetet képezve XVI. Benedek megnyilatkozásai felé.

A főpásztorok elsődleges feladata a hit igazságainak hirdetése, spirituális és pasztorális megközelítésük kihat a rájuk bízottak életformájára is – szögezte le a Szentatya. A püspököknek ezért meg kell szólalniuk akár alkalmas, akár alkalmatlan (vö. 2Tim 4,2), mindannyiszor, ahányszor úgy gondolják, hogy Istent és embert védelmezni kell: „az Istent mindinkább elhallgató világi társadalomnak szüksége van a hangotokra". Ezen a téren célszerű keresni az összefogást a többi keresztény felekezet vezetőivel és híveivel is, a „tanúságtevő ökumenizmus" jegyében.

A magyar egyház jelenlegi körülményeit nem lehet egyszerűen azzal elintézni, hogy agnosztikus és vallásilag közömbös környezetben él – figyelmeztetett -: „mégha kitessékelik és elhallgatják is, Isten jelen van". Persze sokan úgy élnek, mintha nem létezne, „de az iránta való vágy mindig is él a szívekben". Aki pedig az igazságot várja az egyháztól, annak joga van ahhoz, hogy „hitelesen és a maga teljességében kínálják fel neki Isten írott, avagy áthagyományozott igéjét".

A harmadik évezred küszöbén különösen nagy szükség van az élet kultúrájának hirdetésére. Ezen a téren a Szentatya elismerését fejezte ki, amiért a magyar püspökök energikusan védelmezik az életet. Ennek ellenére Magyarországon is mind aggasztóbb a halál kultúrájának előretörése. Egyenesen riasztónak nevezte a pápa a magyar abortusz-statisztikákat, és felszólította a püspököket, tegyenek meg mindent, amit csak lehet a várandós nők bátorítására, hogy végigvigyék terhességüket.

A múltbeli üldöztetést követően a rendszerváltás nemcsak szabadságot hozott a magyaroknak, hanem a fogyasztói társadalom „sokkját" is, ami olyan erőszakosan állítja előtérbe az anyagi javakat, hogy képes elfojtani az erkölcsi és vallási javak iránti vágyat. Védelmezni szükséges a mindinkább kiüresedés fenyegette vasárnapot – mutatott rá a szociális felelősségvállalás egyik sürgető területére -, s nem szabad engedni, hogy az embert eltapossák a gazdasági érdekek, a mindenáron való profithajszolás. Reményre ad okot, hogy a jubileumi év során is megmutatkozott: a keresztény hit, minden látszat ellenére mélyen gyökerezik a magyar nép lelkében. A püspökök feladata tehát Isten szavát feléleszteni az emberek lelkiismeretében.

Elismeréssel szólt II. János Pál pápa a magyarországi családpasztorációs kezdeményezésekről, a katolikus rádió és egyetem létrehozásáról, ám további feladatként jelölte meg a rádió mellett a televízió és az „új technológiák" evangelizálását, valamint a hivatásgondozást.

A magyar egyház, ha anyagiakban nem bővelkedik is, lelki értékekben gazdag: tagjai hitének és életszentségének tanúságtétele révén. „Az vigasztaljon benneteket – zárta hét évvel ezelőtt a magyar főpásztorokhoz szóló gondolatait a nagy pápa -, hogy Jézus Krisztus nem menedzsernek szerződtetett, hanem misztériumainak szolgálatára rendelt titeket, amikor meghívott, hogy legyetek barátságának részesei."

Érszegi Márk Aurél/Magyar Kurir