2024.október.04. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Mélyinterjú

2 perc olvasás

tiborc.jpg–  Tiborc úr, feltennék néhány kérdést. Hogy él mostanában?

–  Ha szorongat a szegénység, a pokolt nem féljük – a mennyország sem jön oly szép színben a szemünk elébe.

–  Azért el kell ismernie fejlődésünket. Sok mindent építünk, műemlékeket restaurálunk. Budai Vár, Városliget, szorgos munka folyik, szép épületek nőnek ki a földből.

–  Cifra és márványos házak épülnek; és mi – csaknem megfagyunk kunyhónk sövényfalai közt.-
–  A vidék is fejlődik. Gyönyörű vadászkastély épült Csongrád megyében.

–  Szép földeinkből vadászni berkeket csinálnak, ahová nekünk belépni sem szabad.

–  Lássa be Tiborc úr, nem csak kenyérrel él az ember.

–  Ők monostort, templomot építenek. nekünk pedig nincs egy jó köntösünk, melyben magát az ember egy becses védszent előtt mutathatná meg a templomban.

–  A legújabb hivatalos statisztika szerint csökken a munkanélküliség. Az állami alkalmazottak száma nyolc év alatt megduplázódott.

–  Csorda számra tartják a gyűlevész szolgákat éppenséggel mintha minden hajszál egy őrzőt kivánna.

–  Akkor más témára térnék át. Kiváló hulladék-gazdálkodásunk kivívta más országok elismerését.

–  Nékünk kéményeinkről elpusztúlnak a gólyák, mivel magunk emésztjük el a hulladékot is.

–  Nézze Tiborc úr, magának semmi sem jó. Ha valami panasza van, forduljon az illetékes hatósághoz. Majd megoldják a problémát.

–  Hahogy panaszkodni akarunk, előbb meg kell tanulnunk írni; mert az illy szegény paraszt az úr elébe nem mehet be többé – úgy rendelte Béla király,

–  Ha nem tudnak írni, fordulhatnak ügyvédhez.

–  S ha tán utolsó fillérünkre egy törvénytudó felírja a panaszt, ki írja fel keserves könnyeinket, hogy jó királyunk megláthassa azt.

–  Akkor mit javasol, mi a teendő?

–  Ha tudnám. A természet a szegényt maga arra szánta, hogy szülessen, éljen, dolgozzon, éhezzen, sanyarogjon és – meghaljon.

–  Talán fél Tiborc úr a betegségtől, esetleg ispotályba kerül, ahol a kórházi fertőzés miatt meghal?

–  Nem, szerkesztő úr. Én nem félek. Én soha nem halok meg. Én egy szerep vagyok.

 

 

Láng Róbert

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.