Merjünk A Jövő Emberei Lenni! - Orbán Viktor 2008. Március 15-i ünnepi Beszéde

FIDESZ 2008 március 15.Orbán Viktor a FIDESZ elnöke az immár szokásosnak számító helyszínen, az Erzsébet híd pesti hídfőjénél mondta el ünnepi beszlét, amire idén is több tízezren voltak kiváncsiak. A erődemonstrációt mutató rendőrség ellenére szerencsére ott az idén nem voltak attrocitások. Orbán Viktor beszédét szokás szerint szószerinti leiratban idézzük:

A mennydörgés azt mondja, ember le térdeidre, az Isten beszél. A nép szava is megdördült és mondá: ember föl térdeidről, most a nép beszél. Tartsátok tiszteletben a napot, amelyen a nép szava először megszólalt.

Jó Napot Kívánok, tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önöket ezen a nagyszerű ünnepen. Köszöntöm azokat, akik eljöttek, azokat, akik Magyarországon figyelnek most ránk, és azokat is, akik a határon túlról szegezik ránk tekintetüket. Jókai Mór előbb idézett testamentumának szellemében tisztelettel köszöntök minden emlékezőt.

Megesik nemzetekkel, hogy váratlanul ketten vagy hárman a sokmillióból ugyanazt akarják. Ha reményük lehet a többiek létezése felől, előbb-utóbb keresni kezdik egymást. És sorsszerű, hogy megtalálják. Már nem ketten vannak, nem is hárman. Ők azok, akik az egész, a sokmilliós nemzet élni akarását, jövőbe vetett hitét hordozzák, a nemzet létének értelmét világítják meg. Ők az örök márciusi ifjak. Nem bízta meg ezzel senki őket, nem is tartoznak a hatalmasok közé. Nem születtek fényes szalonokba. Ha akadnak is soraikban főúri famíliából származó, többnyire ágról szakadt jurátusok, hírlapírók, néptanítók, költők, obsitos katonatisztek, akik eddig nem is tudtak egymásról, most rejtélyes áramlatok sodrásával mégis ugyanott kötnek ki.

Orbán Viktor 2008 Március 15. Fidesz naggyűlésEz a közösség születése, a nemzet magára találása, ez a forradalom szárnybontása, ez a szabadságharc kezdete. Úgy, ahogy ezt a történelem követeli. A történelem, amelynek szavát az ifjú jogászok és alanyi költők meghallották ott a Pilvaxban.

A nemzedéknek, amelyre ma emlékezünk, nem az a teljesítmény jutott osztályrészül, amelyre hivatva érezte magát. Nem sikerült kivívniuk a nemzet szabadságát egyszer s mindenkorra. De többé nélkülük egyetlen magyar nemzedéknek sem sikerülhet elérni azt, amire hivatva érzi magát. Ők a magyarok történetében az újra és újra felvillanó jel, a rendre megérkező üzenet. Ők azok, akik árnyékből a fény felé fordítják a magyar nemzet jobbik énjét, ébren tartják az öntudatot, azt a lángot, azt a lelket, azt a lelkiismeretet, amely újra és újra megváltoztatja a magyarok, s néha Európa történetének menetét.

Ez a titokzatos energia, amely néhány elszánt ifjú nemzete iránti odaadásából keletkezett, takarékra csavarható, elhallgatható, sőt letagadható és megtagadható, akár évtizedekig is. De a legváratlanabb, a legreménytelenebb, a nemzet végső lehanyatlása előtti pillanatokban elkezd világítania, mint fény, elkezd beszélni, mint hang, és elkezd a falra írni, mint kéz, rettegéssel töltve el a hatalmasokat. Méné, Tekel, Ufárszin! Megszámláltattál, kevésnek találtattál, eltűnésre ítéltettél.

Tisztelt Ünneplő Magyarok!
Bizonyára mindenki számára ismerős a kép: állunk az iskola udvarán, Petőfiéket ünnepeljük. És mindig elhangzik egy vékony kedves gyermekhangon a következő mondat: "A nagyméltóságú helytartó tanács sápadt vala és reszketni méltóztatott".

Nos ez a mondat immáron újra valósággá vált. Nekünk is van nagyméltóságú helytartó tanácsunk, amely sápadt is, és reszketni is méltóztatik. S így, sápadtan és reszketve oktatja ki immár a népet is, az Alkotmánybíróságot is, a sajtót is, és persze az ellenzéket is. Sápadtan és reszketve küldik el egymást a legkalandosabb helyekre, aztán bocsánatot kérnek, de a hátak mögött elküldik ismét.

De szívük szerint igazából a népet váltanák le. Meg vannak ugyanis győződve róla, hogy a nép nem érdemli meg őket. Ebben az egyben Kedves Barátaim, meg lehet történetesen igazuk van. Magyarország népe tényleg nem ezt érdemli. Március 9-dike óta tudjuk, Magyarország jobbat érdemel.

S valóban a magyar nép olyan Országgyűlést és kormányzatot érdemel, amely méltó hozzá.

Talán ismerik a történetet, amikor az öreg székelyt megkérdezik, vajon isznak-e a halak vizet? Mire az öreg elgondolkodva így válaszol: azt nem tudom, a halak isznak-e vizet, de hogy alkalmuk van rá, az biztos.

Kedves Barátaim!
Ez arról jutott eszembe, hogy a mi nagyméltóságú helytartó tanácsunknak alkalma éppen lett volna rá, hogy visszaadja megbízatását a népnek, akitől kiügyeskedte azt. Akkor, amikor kiderült, hogy hazudtak reggel, délben és este. Akkor, amikor kiderült, épp az ellenkezőjét teszik, mint amit vállaltak. Akkor, amikor kiderült, a tönk szélére sodorták az országot. Akkor, amikor kiderült, az emberek nem tűrik tovább az ámokfutásukat.

1848. március 15-én a nagyméltóságú helytartótanácsnak nem adatott meg ennyi alkalom. Hamarost kitették a szűrüket. A mi helyzetünk azonban nem ilyen egyszerű. A mi helytartótanácsunk ugyanis provokál, be akar ugratni bennünket. Az erőszak lápvilágába csalogat, a megosztottság és ellenségeskedés mocsarába akar terelni bennünket. Kilóg a lóláb, és mi átlátunk a szitán. Nekünk is meg van a magunkhoz való eszünk, ezért nem hagytuk és nem hagyjuk el a törvényesség és az összefogás útját.

Kedves Barátaim!
Ritka élmény, amikor egy polgári demokráciában nagyméltóságú helytartótanáccsal állunk szemben. Olyan ritka a polgári demokráciában a nagyméltóságú helytartótanács, mint a fehér holló. Példanélküli helyzet, s a megoldásnak nem volt előre legyártott kulcsa, valahol már kipróbált és bevált receptje. Ezért mi magyarok ismét feltaláltunk valamit. Feltaláltuk az alkotmányos népítéletet. Március 9-e óta ez világszabadalom.

Máshol, a türelmetlenebb és kevésbé toleráns nyugati népeknél a népítélet erőszakos, fenyegető és átcsap az alkotmányosság rendjén. Nem így nálunk magyaroknál. Mi türelmesebbek és toleránsabbak vagyunk. Mi népítéletből is a vértelent és az alkotmányosat szeretjük. Olyat, amely erőszakmentes, derűs, nem forgatja fel a mindennapi életünket, de példátlan egységet teremt. Mi tudjuk a megoldást. Ezért nem ugrunk be a provokációknak, nem lépünk a csapdáikba, ezért nem megyünk lépre. Helyette kitartunk a nemzeti egység, az egyetértés és az összefogás politikája mellett.

Tisztelt Ünneplők, Hölgyek és Urak!
Hazánk mai helyzetében már rég nem az a legfontosabb kérdés, hogy ki milyen oldali. Itt és most csak az számít: ne engedjük, hogy egymásnak uszítsanak bennünket. Március 9-én ráéreztünk, mennyire jó egymást tisztelni, őszintének lenni, egyet gondolni, egyet akarni, és összemosolyogni. Mennyire jó, amikor a nemzet visszaszerzi önbecsülését, méghozzá úgy, hogy egyszerűen igent mond. Igen, Igen, Igen! Erre az egyetakarásra kell vigyáznunk. Meg kell tartani azt az újra megtalált képességünket, hogy ismét nyíltan és őszintén tudunk egymás szemébe nézni.

Kedves Barátaim!
A nagyméltóságú helytartótanácsok azt szeretik, ha a nép egymást gyűlöli. Szomszéd a szomszédot, beteg az orvost, tanár a diákot, jobb módú a szegényt, nyugdíjas az egyetemistát, azaz mindenki mindenkit. Mert amíg egymást marjuk, addig nincs időnk és erőnk kimondani, hogy a király meztelen. De most március 9-én kimondtuk, és ezzel megtettük az első, a legfontosabb lépést. Most már csak ki kell tartanunk. A saját utunk mellett.

Tisztelt Ünneplő Magyarok!
Orbán Viktor 2008 március 15. Fidesz NaggyűlésMagyarország, a mi hazánk súlyos állapotban van. Semmi okunk, hogy ezt eltagadjuk. Mindannyian érezzük a hanyatlás légáramát. Az efféle hanyatlás fokozatos szétesésben szokott testet ölteni. Először megbénul az a nagy erkölcsi és szellemi erő, amely nemzetté szervez bennünket, azaz öntudatos, szabad akaratú, tiszteletet parancsoló, kollektív személyiséggé. Aztán megbomlanak azok a lelki kapcsolatok, amelyek egy ország lakóit néppé, közösséggé, élő egységbe fűzik. Az emberek nem vállalják a népükkel való közösség terheit, nem értékelik a közösség szépségét, elhagyják szokásait, lerontják nyelvét. Végül utolsó lépésként az ország szégyenkezve hordozza nemzeti és népi karakterét, és célja lesz, hogy mások is elfelejtsék, és ő is elfelejtse azt. Ha teherként és szégyenkezve hordozzuk, hogy magyarok vagyunk, a hanyatlást Kedves Barátaim semmi sem tartóztathatja fel. Ez a látomás villant fel a márciusi ifjak elméjében, amikor a nemzetet és a szabadságot, a haza és a haladás ügyét egybefonták.

A nemzet boldogulása az egyéni boldogulás előfeltétele is. Erős Magyarország nélkül nincsenek boldog családok, és nincsenek sikeres magyarok sem. Ha maga a nemzet beteg, hiába dolgoznak polgárai. Ha a közélet megromlott, a békétlenség befurakodik mindenhová. Ha a közéletet erkölcsi kór pusztítja, megromlik az egyének erkölcsi érzéke is. S végül az emberek nem segítik, hanem akadályozzák egymást, s mindenki mindenkinek ellenségévé, áldozatává vagy cinkosává válik.

Ez a látomás hasított belénk 2006 őszén, amikor útjára indítottuk a népszavazást. A hanyatlás és a romlás elé csak az összefogás politikája emelhet erős és magas gátat. Együtt érünk el sikert, vagy egyikünk sem, vagy egyikünk sem jut át a siker kapuján. Együtt állunk, és együtt esünk. Együtt ívelünk fel, és együtt hanyatlunk le, mert egyetlen élő közös alkotás vagyunk. Az edény is csak a maga egészében az, részeiben már csak haszontalan cserép.

Az egyéni menekülőpályák korszaka véget ért. Magyarország sorozatos kudarcai kibogozhatatlan, lefejthetetlen hálót dobnak ránk. Kijutni alóla csak együtt lehetséges. Közös, nagy, és mély erkölcsi megújulásra van szükségünk.

A gazdasági siker is erkölcsi kérdés, mert munkából, megbízhatóságból, szorgalomból és becsületből meríti erejét. A sikeres politika is erkölcsi kérdés, mert az igazságérzet, a jóakarat, a szerénység és a becsület zsinórján függ. És a sikeres nevelés is erkölcsi kérdés, mert csak az lehet a célja, hogy az új nemzedék különb legyen, mint mi.

Tisztelt Emlékezők!
Akinek van jövője, az a történelemben is a jövőt keresi, és nem a múltat látja. Amikor emlékezünk, a saját jövőnket keressük. Itt állunk és Széchenyire, Kossuthra, Petőfire, a 12 pontra gondolunk, és átfut rajtunk a libabőrös borzongás, amikor megérezzük, mi vezette akkor őket. Ők tudták, Magyarország a mi országunk, nincs nekünk másik. Magyarország mi vagyunk. Ezért senki sem tudja újra alkotni Magyarországot a magyarok nélkül. Mindazok, akik nemzedékről nemzedékre harcoltak érte, csak egyetlen dolgot tudtak, hogy nem szeretnék elveszíteni, mert érezték, ez a legértékesebb, amit gyermekeiknek tovább átadhatnak.

Megértették, hogy érte harcolva, ő értük harcolnak, mert szívük mélyén ott volt az érzés, hogy ez a rejtélyes kötődés egy közös, kivételes sorshoz fonja őket, amelynek nagyszerűségében mindnyájan osztoznak. A márciusiak azt üzenik, ez az örökségünk, ez a közös tulajdonunk, Magyarország mindannyiunk közös jövője.

Kedves Barátaim!
Azért ünnepeljük éppen őket, mert ők voltak azok a magyarok, akik látták maguk előtt a jövőt, ezért dolgoztak, ezért küzdöttek és ezért adták az életüket.

A jelent akkor az elnyomás és az alávetettség jelentette. A jövőt akkor úgy hívták: szabad és független Magyarország. A jelent ma a gyengeség és a kudarc jelenti. A mi jövőnket ezért hívják erős és sikeres Magyarországnak.

A siker összehozza és egyesíti az embereket, a kudarc megosztja és szétválasztja. A siker az arcokat derűsebbé teszi, a testtartást magabiztosabbá. Többször van okunk örülni, mint bosszankodni. A siker azt jelenti, hogy több tervünk van, és kevesebb gondunk. Az ember érzi, érdemes reggel felkelnie és elindulni a munkába, van értelme az erőfeszítésnek, van értelme a helytállásnak, mert mindig valamivel előrébb juthatunk.

A sikeres Magyarországon az emberek nem arról beszélnek, hogy miként vészeljék át a következő heteket, hónapokat, hanem arról, milyen terveik vannak a nyárra, a következő évre, a jövőre, a következő sikerre. A sikeres élet ugyanis ugyanúgy, mint a kudarc, újratermeli önmagát. Sokakban bujkál és sokakat emészt a kétség: mindez túl szép dolog ahhoz, hogy valaha is igaz lehessen. Lehetetlen. De valóban azt gondoljuk, lehetetlen, hogy Magyarország sikeres ország legyen? És lehetetlen, hogy mi magyarok sikeres és elégedett emberek lehessünk?

Tényleg azt gondoljuk, hogy nem lehet sikeres egészségügyet alkotni, amely egészségesebb és hosszabb életet ad nekünk? Tényleg lehetetlen a XXI. században úgy megszervezni az iskoláinkat, hogy mindenki tanulhasson, aki akar? Tényleg lehetetlen a versenyképességet és a szociális biztonságot összehangolni? Tényleg nekünk kell lenni az egyetlennek Közép-Európában, aki képtelen növekedési pályára állítani a gazdaságát? Tényleg lehetetlennek gondoljuk, hogy az országnak felelős kormánya legyen, amely komolyan vehető, lehet adni a szavára, és méltó a magyar emberekhez? Tényleg lehetetlen, hogy ne csússzunk mindig vissza ugyanoda, hogy ne vívjuk mindig újra és újra a régi harcokat, hogy idősek és fiatalok, városiak és vidékiek kiálljanak egy-egy közös célért, hogy a fontos dologban összefogjunk, ha sok másban nem is értünk egyet? Miért hinnénk ezt el? Ha valaki, hát akkor mi magyarok különbséget tudunk tenni aközött, ami lehetetlen, és ami annak látszik.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Emlékezők!
De merre van a jövő? Hol keressük a sikeres Magyarországot? A jövő mindig arra van, amerre még nem jártunk, de közösen menni akarunk. A jövő titka az, ami még nem volt, de közös célunk, hogy legyen. A 48-as magyarok tudták, hogy a jövő útja soha nincs készen, meg kell építeni. Ezért vágták keresztül magukat az önkény sűrűjén a szabad Magyarország felé. Vagy találunk egy utat, vagy építünk egyet.

A jövőbe az tud eljutni, aki veszi a bátorságot, hogy elinduljon egy olyan úton, amin előtte még nem jártak. Ehhez erő, lelki erő kell. Egy ország életében ez az összefogásból sarjadhat ki.

Ha nemcsak várjuk a jövőt, hanem van erőnk elébe menni, akkor a jövő feltárul előttünk, és látni fogjuk, hogyan lehetséges sikeres országgá tenni Magyarországot. Igen, látni fogjuk, hogy lehetséges a jobb egészségügy, a jobb oktatás, lehet egyszerre gazdasági verseny és szociális biztonság, igen is lehetséges felelős kormányzás. Lehetséges, mert ezek a célok, amelyeket a magyarok közösen akarnak.

Kedves Barátaim!
Március 9-én Magyarország győzött. Győzött, mert a magyarok legyőzték a beletörődést. Megmutattuk, hogy túl tudunk lépni a kudarcainkon, megmutattuk, képesek vagyunk összefogni, és együtt képesek vagyunk győzni. És ha képesek vagyunk győzni, megnyerhetjük a jövőt. Erre a sikerre minden magyar büszke lehet.

Tisztelt Emlékezők!
A jövő emberei azok, akik megteremtik a jövőt. A jövő emberei tudják, valójában egyetlen dolog lehetetlen: ugyanazon az úton, amin idejutottunk, azon máshová eljutni. Máshová csak új utakon juthatunk. Ezért volt a jövő embere Széchenyi, Kossuth, Petőfi, Jókai, a márciusi ifjak mind.

A jövő emberei fedezték fel az ismeretlen földrészeket, alkották meg a tudomány és a művészet csodáit, legyőzték a legyőzhetetlennek hitt betegségeket, vitték és viszik előre a világot. Magyarország akkor lesz sikeres, ha a jövő emberei erősebbek lesznek a múlt erőinél.

A népszavazás nem azzal nyitott kaput a jövőre, hogy eltörölt három ostoba, bántó és igazságtalan intézkedést, hanem azzal, hogy olyan összefogást kovácsolt, amilyen eddig nem volt. Erre várt mindenki 18 éve. Ez az összefogás volt képes leszavazni a múlt megosztó politikáját, ez a történelmi szövetség lehet a jövő Magyarországának talapzata.

Merjünk továbbmenni ezen az úton! Merjünk többé válni, mint jobb és baloldaliak, ilyen vagy olyan pártiak! Merjük vállalni, hogy mi mindannyian mindenek előtt magyar emberek vagyunk!

Higgyünk a szemünknek, olvassuk le a történelem üzenő faláról, amit szóval, tettel, vérrel a 48-as magyarok nekünk írtak oda:

Merjünk a jövő emberei lenni!

Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok!