2022.július.01. péntek.

EuroAstra Internet magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Miért nincsenek holttestek a Titanic roncsában?

3 perc olvasás

holtt.jpgHogyan maradhattak meg a holttestek ruhái, miközben magukat az áldozatokat felemésztette a végtelen víz? Hogyan kerültek az Atlanti-óceán mélyéről az utasok személyes tárgyai Budapest belvárosába? Mindezekre a kérdésekre az ötmilliárd forintra biztosított Titanic-kiállítás (lásd: http://www.euroastra.hu/node/113076) kurátora, Elter Tamás válaszolt.

 

„A Titanic hajóteste temető is egyben, hiszen több 1500 ember halt meg a katasztrófában. Amikor először jutott el ember a roncshoz, egyetlen áldozat maradványait sem látták a kutatók. A sós víz és a mikrobák még a csontokat is feloldják, a szerencsétlenül jártak teljesen, nyom nélkül eltűntek” – mondta Elter Tamás, hozzátéve, hogy minden egyes, az óceán fenekén pihenő cipőt, vagy ruhadarabot egykori viselője végső nyughelyeként kezelnek.

 

„A cipők készítésénél csersavat használtak, ez megvédi a bőrt a víztől, a textilek is ellenállóak, így fordulhat elő, hogy Budapesten is őrzünk egy teljes kockás öltönyt, amely az egyik áldozaté lehetett, miközben az első osztályú utasnak teljesen nyoma veszett” – mondta Elter.

 

Kalandos utat jártak be Budapest belvárosáig a Titanic tárgyai. Miután a roncsot 1985-ben megvásárolta a hajóstársaság jogutódjától az RMS Titanic nevű vállalat, hét expedíció 5500 tárgyat hozott a felszínre a brutális mélységből. Többségük az úgynevezett törmeléksávban hevert, ez a kettétört hajó két darabja közötti 600 méter hosszú terület, ahová rengeteg használati eszköz hullott. Ezek az emlékek mind az RMS Titanic tulajdonában vannak, nagy részüket az Egyesült Államokban őrzik, a tárlat más darabjait kiállításokon mutatják be.   

 

„Bár hihetetlen az eszmei értékük, a tárgyakat nem lehet áruba bocsátani. A budapesti kiállításon látható platina brill gyűrű és az aranylánc önmagában is rendkívül sokat érhet, de az igazi különlegességüket az adja, hogy a Titanic-kal együtt süllyedtek a mélybe és több mint 100 évig pihentek az óceán mélyén. Gyűjtők vagyonokat adnának értük” – mondta Elter.

 

A Titanic egyetlen eladható „részei” azok a széndarabok, amelyek egykor a kazánját fűtötték. A budapesti kiállításon is lehet ezekből vásárolni eredetiséget igazoló okmánnyal együtt – 14 ezer forintért.

 

A kurátor számára a kiállítás legértékesebb, legizgalmasabb darabja nem egy ékszer, hanem egy aranyozott falikar. Elter Tamás kutatásai szerint ez egykor a Titanic két legelegánsabb lakosztályának egyikében lehetett. „Az egyik lakosztályt a Titanic főtervezője, a másikat a hajóstársaság tulajdonosa foglalta el, így ez a hajó történetének egy igen izgalmas darabja” – mondta a kurátor.

 

A Titanic kiállításon több száz eredeti tárgyat tekinthetnek meg az érdeklődők. Ezek a történelmi emlékek 21 fokos állandó hőmérsékleten biztosan megmaradnak az utókor számára, a Titanic roncsát azonban néhány évtizeden belül teljesen felemésztheti az óceán.

 

A Titanic kiállításhoz kapcsolódóan korábban olvasható:

Rejtélyes magyarok a Titanic fedélzetén

(lásd: http://www.euroastra.hu/node/113876)

Unokája emlékezik a Titanic-katasztrófa magyar hősére

http://euroastra.blog.hu/2017/09/09/unokaja_emlekezik_a_titanic-katasztrofa_magyar_hosere

 

Titanic kiállítás

Budapest, Király utca 26. (a volt VAM Design Center területe)

 

http://www.titanickiallitas.hu

 

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

1973-2022 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.