A Google Art Project keretében néhány szó a Nemzeti dalról, a Vörösruhás nőről és más érdekes, mostantól az interneten is elérhető műtárgyakról. A Google két magyar és 28 külföldi múzeummal, valamint új interaktív közösségi szolgáltatással bővítette globális virtuális múzeumát, az Art Project-et. (lásd: http://euroastra.hu/node/69753)

 

A Google Art Project keretében néhány szó a Nemzeti dalról, a Vörösruhás nőről és más érdekes, mostantól az interneten is elérhető műtárgyakról. A Google két magyar és 28 külföldi múzeummal, valamint új interaktív közösségi szolgáltatással bővítette globális virtuális múzeumát, az Art Project-et. (lásd: http://euroastra.hu/node/69753)

 

A Magyar Nemzeti Galéria és Szépművészeti Múzeum után az Iparművészeti Múzeum és a Petőfi Irodalmi Múzeum műtárgyaival és gyűjteményeivel is találkozhatnak a virtuális múzeum látogatok. És akkor most következzék a „néhány szó" a múzeumokról és a műtárgyakról.

 

Petőfi Irodalmi Múzeum

 

„A Petőfi Irodalmi Múzeum az elmúlt évtizedben végbemenő múzeumi szemléletváltozásnak megfelelően beteljesítette azokat az elvárásokat, melyek a kultúra szélesebb hozzáférhetőségének, komplex közvetítésének igényét fogalmazták meg, hiszen mindig fontosnak tartotta célközönségének folyamatos bővítését, az olvasás és az irodalom népszerűsítését. A klasszikus múzeum fogalomtól való elmozdulás folyamatát a PIM stratégiailag jól tudta kihasználni: érzékelte a befogadók, látogatók megváltozott igényét, felkészültségének, ismeretszintjének fokozatos változását, így kiállításait, programjait átstrukturálta, össztársadalmi szinten is láthatóbbá, jelentősebb súlyúvá tette, úgymond felértékelte intézményt és az irodalmi muzeológiát mint interdiszciplináris szakterületet.

Ebbe a folyamatba illeszkedik a PIM legújabb vállalkozása, a Google Art Project-ben való részvétel, melynek során műkincseivel és szakértelmével járul hozzá az együttműködéshez. 2013. március 21-től a gyűjtemény 49 jellegzetes műtárgyát tekinthetik meg az érdeklődők a világ bármely pontján a  googleartproject.com  oldalon keresztül. Nemzeti örökségünk szempontjából jelentős kéziratok, festmények, relikviák lesznek egyedülállóan nagy felbontásban megtekinthetők a weben, például Petőfi Sándor Nemzeti dal című költeményének eredeti kézirata. A PIM várakozással tekint a projekt sikerére, bízik abban, hogy az Európában egyedül álló profilú, irodalmi gyűjteménye a Google Art Project segítségével mind az ország határon belül, mind határainkon kívül újabb ismertséget és elismertséget szerez az intézménynek, és az új kommunikációs csatorna segítségével növekszik a múzeumot virtuálisan és valóságosan felkereső magyar és külföldi látogatók száma." (E. Csorba Csilla főigazgató, Petőfi Irodalmi Múzeum)

 

Petőfi Sándor – Nemzeti dal / kézirat

Petőfi Sándor a szabadságeszmének és a költő fogalmának megtestesítője a magyar irodalomban. Közvetlen hangvételű, köznyelvi kifejezéseket művészi erővel alkalmazó költeményeiben irodalmivá lényegítette a népköltészetet. Rövid élete végén világirodalmi rangú s méretű életművet hagyott hátra, verseit a világ legtöbb nyelvére lefordították, külföldön ő a legismertebb magyar költő. A Nemzeti dalt 1848. március 13-án, az európai forradalmi hullám Bécsbe érkezése napján vetette papírra. Március 15-én a pesti népfelkelés vezéreként a lázadó ifjúságot buzdítva többször elszavalta agitatív, mozgósító erejű költeményét. Nem véletlen, hogy a forradalom első napján szabaddá vált sajtó egyik termékévé is a Nemzeti dal lett, több ezer röplapot nyomtattak belőle, szövegét csaknem valamennyi újság közölte, pár napon belül németre és franciára is lefordították. A kortársak emlékezete szerint, ez a kéziratlap volt a szedés alapja: nemzeti ereklyéink közt tartjuk számon. A múzeum névadója, Petőfi Sándor hagyatékát kiemelt különgyűjteményként gondozzuk a Kézirattárban.

 

József Attila – Thomas Mann üdvözlése / kézirat és gépirat

József Attila nemzeti kánonunk kitüntetett szerzője, költészete újat hozott a magyar irodalom történetében, szemléletmódja, ahogy a költői ént felépíti, összhangban van korának európai és amerikai törekvéseivel. József Attila az a szerző, aki T. S. Eliottal egy időben az irodalom elméletével foglalkozott, mivel komolyan vehető irodalom szerinte nincs szövegközpontú kritikaírás nélkül. A Petőfi Irodalmi Múzeumban kézirataiból különgyűjtemény képződött. 1937 januárjában a már Nobel-díjas Thomas Mann Magyarországra utazott. A Fischer Verlag Kiadó magyar származású igazgatója, Samuel Fischer, meghívására érkezett, a Magyar Színházban olvasott fel egy fejezetet a Lotte Weimarban című regényéből. Üdvözlésére, József Attila, aki Fejtő Ferenc visszaemlékezései szerint szívesen írt megrendelésre, készített alkalmi verset. A költemény konkrétan utal Thomas Mann Varázshegyére, melynek Leo Naphta-ját a német szerző Lukács Györgyről mintázta, másrészt az Európa vigyázz! harcos humanizmusára. József Attila azonban nem olvashatta fel versét, a rendőrség ugyanis nem engedélyezte annak utolsó sora miatt: „Fehérek közt egy európait."A versnek gyűjteményünkben egy gépiratos piszkozata, illetve egy autográf ceruzaírásos kézirata található. Utóbbin a mű két szállóigévé vált sorával.

 

Babits Mihály írógépe

Babits Mihály (1883-1941) a huszadik századi magyar irodalom egyik vezető alakja. A magyar költészetet megújító életművét egyúttal az európai irodalom hagyományának tisztelete és ápolása jellemezte. 1934-ben tiltakozásul az Európában bontakozó „barbarizmus" ellen, igazi poéta doctusként kezdett egyik legnagyobb vállalkozásába, Az európai irodalom történetének megírásába, hogy felmutassa „a nagy irodalmi hagyományt, az európai kultúra felbomlásának idején", üzenetét ezzel mintegy „palackba zárja az ismeretlen jövendő számára." 1941-ben bekövetkezett halála után emberi tartása jelkép lett a progresszív magyar értelmiség számára. Dolgozószobáját múzeumként akarták megőrizni. Ám 1945-ben, Budapest ostroma idején bombatalálat következtében elpusztult minden, leégett híres könyvtára, egyedül sokszor megverselt írógépét tudták kimenteni a romok közül. Az összeroncsolt írógép egyszerre vált a kulturális hagyományok törékenységének és továbbélésének egyik legmegrázóbb relikviájává.

 

Zichy Mihály – A magyar nép

A festmény a magyar történelmi emlékezet egyik emblematikus képe, amelyen Zichy Mihály, 1959 és 1974 között az orosz cár udvari festője, sűrítve jelenítette meg az elmúlt évszázadok történelmi eseményeit, a magyar nemzet külső elnyomók ellen vívott küzdelmeit. Az olajkép bal oldalán a tatárok (1241-42), illetve a törökök elleni (XVI-XVII. sz.) harc látható, Felettük a gyászfátyollal letakart akasztófával -az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharcra utal. Az akasztófa mellett Petőfi Sándor, a fiatalon hősi halált halt nemzeti költő alakja látható, amint a harcra buzdító nemzeti lobogót emeli fel. Petőfitől balra a világhírű zeneszerzőt, Liszt Ferencet ábrázolta a festő. A költőtől jobbra, a kép középpontjában pedig Deák Ferenc magyar politikus, igazságügy miniszter, az 1867. évi osztrák-magyar kiegyezés vezéralakja jelenik meg. A festmény középterében lent a magyarokat a Kárpát medencébe vezető Árpád fejedelem megválasztását, pajzsra emelése (893 körül), fent pedig Ferenc József királlyá koronázása (1867) látható. A festmény az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és képben című huszonegy kötetes enciklopédia Magyarország c. kötetéhez (1888) készült, azonban mivel eszmeisége erősen eltért a monarchia dualista, az udvarhoz lojális magatartástól, így nem kerülhetett be a kiadványba. A művész a festményt Jókai Mór írónak ajándékozta, aki a kötet A magyar nép című bevezetőjének szerzője volt. A kép az ő hagyatékából került a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményébe.

 

Rippl-Rónai József – Karinthy Frigyes

Rippl-Rónai József, a modern magyar festőművészet egyik vezéralakja, a francia posztimpresszionisták, az ún. Nabis-csoport tagja az 1920-as években pasztell arcképeken örökítette meg a korszak legnagyobb magyar íróegyéniségeit. E portrék sorába tartozik Karinthy Frigyes magyar író, költő 1925-ben készült ábrázolása. Rippl-Rónai az akkor 38 éves írót balatoni nyaralása idején örökítette meg, ez magyarázza a kép könnyed hangulatát, a modell fesztelen beállítását és vörös-fekete csíkos fürdőköpenyben való megjelenítését. Az öltözet ugyanakkor kapcsolható más jellegzetes Karinthy-portrékhoz: az író előszeretettel fotóztatta magát jelmezszerű ruhákban és szokatlan helyzetekben, így például cowboyként pisztollyal, bűvészként kártyákkal, fürdőruhában női aktszoborral. Rippl-Rónai jellemábrázoló művészetét dicséri, hogy a játékos ruhadarab segítségével kiemelte Karinthynak az írásművészetét is meghatározó szellemes, komédiási énjét.

 

Iparművészeti Múzeum

 

Falikárpit – Vörösruhás nő

Rippl-Rónai József – tervező

A kárpit Rippl-Rónai második Nabis korszakából származik. Ekkor készült művei a szintetikus szimbolizmus képviselői; az emberi környezetben a művészet különböző ágai hasonló jelentőséggel érvényesülnek. E téren Rippl-Rónai legnagyobb vállalkozása gróf Andrássy Tivadar budai palotájának ebédlőberendezése volt. 1896-99 között tervei alapján az ebédlő bútorait Thék Endre budapesti műhelye, az étkészletet a pécsi Zsolnay gyár, az üvegablakokat Róth Miksa, az üvegtárgyakat a wiesbadeni üveggyár készítette. A hímzett kárpit a kandalló fölött függött. A II. világháborúban elpusztult berendezés textildíszei (hímzett fríz, spanyolfal, ajtófüggöny, kárpit) közül egyedül a Vörösruhás nő maradt fenn. A kompozíción érezhető Maillol hatása: a fák, a virágok és a nőalak egyenlő fontossággal bír, a síkszerű rajz és az egymás mellé helyezett, árnyalás nélküli színfoltok tökéletes dekoratív hatást eredményeznek.

 

Dísztál – Jupiter és Semele történetének ábrázolásával (Urbino)

Avelli, Francesco Xanto – keramikus

Andreoli, Giorgio – lüszterfestő

Az ónmázas, magas hőfokon égetett kerámiák közel-keleti eredetűek. A majolika eredetileg a Mallorcáról Itáliába szállított, lüszteres festésű spanyol-mór edények neve volt; az elnevezés utóbb főként az itáliai reneszánsz kerámiaművészetével forrt össze. A majolikagyűjtemény itt bemutatott kivételes darabja egy ovidiusi történetet ábrázol; Jupiter és Semele históriájának azt a pillanatát örökíti meg, amikor Jupiter félelmet keltő és pusztító hatalma eszközeivel felvértezve jelenik meg szerelmese, Semele előtt. Az Iparművészeti Múzeum gyűjteményébe került lüszteres festésű dísztál további érdekessége, hogy az nagyban elősegítette a Zsolnay gyárban működő tudós vegyészprofesszor, Wartha Vince mázkísérleteit, az ún. eozinmáz kifejlesztését. Maga Wartha Vince így vall erről egyik tanulmányában: "Nagyon kevés, valóban jellemző gubbiói lüszteres majolikatárgy maradt ennélfogva reánk; és ez az oka annak is, hogy a forgalomban levő e fajta műemlékek csakis rettenetes összegeken szerezhetők meg. Így, mikor a Spitzer-féle gyüjteményt néhány évvel ezelőtt Párizsban árverezték, a legolcsóbb gubbiói tál 10,000 frank, a legdrágább pedig 60,000 frankért talált vevőt. Iparművészeti Múzeumunk olyan szerencsés helyzetben volt; hogy ezt a "legolcsóbb" példányt megszerezhette, s megvallom, hogy e ritka darab szorgalmas tanulmányozása volt első sorban oka annak, hogy e technika utánzásával magam is gyakorlatilag foglalkozzam."

 

Falikárpit – Jézus születése

Roome, van, Jan – kartonrajzoló

Az Iparművészeti Múzeum legszebb pre-reneszánsz falikárpitján virágokkal és gyümölcsökkel díszített bordűr fogja közre a középképet, amelyet gazdagon díszített pillérek osztanak szárnyasoltárokra emlékeztető módon három részre. A kárpit középpontjában Jézus születésének a késő középkori misztika hatására elterjedt típusú ábrázolása látható, ahol a földön fekvő újszülött Megváltót édesanyja, Szűz Mária, valamint az angyalok imádják. A háttérben zenélő angyalok és pásztorok láthatók, Mária háta mögött Szent József húzódik meg, míg a központi jelenet fölött három angyal lebeg. A kárpit a győri székesegyházban került a figyelem középpontjába, 1889-ben. Minden bizonnyal azonosítható azon öt vagy hat kárpit egyikével, amelyek egy forrás tanúsága szerint 1619-ben Náprágyi Demeter (1559-1619) püspök hagyatékából kerültek a székesegyházba. A kárpitot 1904-ben I. Ferenc József vásárolta meg, majd a Múzeumbarátok Egyesületének ajándékozta. Innen került 1914-ben, örökletét formájában az Iparművészeti Múzeumba.

 

Díszserleg – ún. násfás serleg

Vermeyen, Jan

II. Rudolf császár (uralkodása: 1576-1612 között) a Prágában tevékenykedő és a szolgálatában álló népes művészkolónia tagjai közül különös nagyrabecsülésben részesítette brüsszeli születésű udvari ötvösét, Jan Vermeyent (1559 előtt – 1606). Vele készíttette el azt az "új" császári koronát, amelyet az utódok, a Habsburg uralkodók a 20. század elejéig viselni fognak, s amely napjainkban Bécs egyik fontos múzeumának – Weltliche Schatzkammer – fő látnivalója. Vermeyen mester e munkával egy időben, az 1600-as évek elején számos egyéb, ugyancsak az udvar részéről érkező megrendelést is teljesített. Elkészített például nyolc darab, zománcozott állatfigurákkal és befoglalt ékkövekkel dúsan díszített ékszert, amelyek vélhetően egy esküvői lánc ékítményei voltak eredetileg. Több mint harminc évvel a megalkotásuk után ezek az ékszerek új "funkciót" kaptak. Az akkori uralkodó, III. Ferdinánd rendelkezése nyomán 1638-ban egy újonnan készülő díszserlegre – a félgömb alakú edénytest felületére – applikálták őket. Az így felékesített műtárgy egy jeles, ünnepélyes esemény alkalmával jutott el dezignált tulajdonosához, éspedig Kismartonban (ma: Eisenstadt, Ausztria), 1638 szeptemberében. Itt és ekkor tartotta kézfogóját Esterházy István (1616-1641) – a magyar nádor, Esterházy Miklós fia – és Thurzó Erzsébet (1621-1642). A menyegzőn az udvar képviseletében Johann Franz Trautson gróf (1609-1663) vett részt, s ő nyújtotta át e pompázatos darabot, mint az uralkodó, III. Ferdinánd személyes ajándékát az ifjú párnak.

 

 http://www.googleartproject.com

 

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük