2024.december.22. vasárnap.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Nemzetközi porondra lép az Európa 2020 című sláger

4 perc olvasás

Angol nyelven is meghallgathatjuk mostantól az Európa 2020 című slágert. Nagy Szilárd és Ragány Misa szerzőtársaikkal az idén tavasszal Európában, így hazánkban is kialakult helyzetre szerettek volna reflektálni a nagysikerű Varga Miklós-Varga Mihály dal feldolgozásával. A szerzemény azonban minden képzeletet felülmúló sikereket ért el, határainkon innen, és túl egyaránt.
Az Európa 2020 megjelenését követően az alkotók napokon belül látták, hogy ez a feldolgozás túlmutat egy „egynyári” slágeren, és átlépte határainkat, még magyar nyelven is (közel húsznyelvű felirattal) nemzetközi útjára indult és társadalmi küldetést vett a vállára, országtól függetlenül. Ezért is fogalmazódott meg az előadókban, hogy elkészítik a dal angol nyelvű változatát, hogy az üzenete még befogadhatóbb legyen külföldön is.

európa 1
„Eredetileg nem is gondoltunk rá, hogy elkészítsük a dal idegen nyelvű verzióját, de olyan sokan kérték, annyi helyről érkezett visszajelzés, hogy szeretnék angolul is hallani a feldolgozást, hogy végül belevágtunk. Csarnai Borbála fordítása szerintünk fantasztikusan sikerült, abszolút átjön benne az üzenet – a hit, a remény, a szeretet, és az összefogás – ami rendkívül fontos volt számunkra. A klip teljesen új hangi és képi világgal rendelkezik, szándékosan nem az elmúlt hónapok vírushelyzetére reflektál, hanem egy teljesen különálló történet jelenik meg benne: sehol egy maszk, vagy beteg emberek, és ez nem véletlen. Úgy gondoljuk, hogy a dal nem csak az elmúlt időszakra érvényes, hanem arra is, hogy a vírus után hogyan hozzuk rendbe Európát. Magyarországon ez a dal lett az összefogás himnusza, bízunk benne, hogy az egész kontinensen az lehet” – magyarázta Nagy Szilárd, az egyik szerző és előadó, aki azt is hozzátette, az egész csapatot büszkeséggel tölti el, hogy milyen sokan melléjük álltak.
Az alkotók egy grandiózus videoklipet álmodtak meg, amelybe magyar ismertségeket kértek fel szereplőnek. Ennek oka igen egyszerű: az alkotás nemzetközi útja mellett fontos volt számukra, hogy utaljon mind a dal, mind az előadók gyökereire, így a magyar emberek számára is kedves, és érdekes maradjon.

„Hálásak vagyunk, hogy mindenki igent mondott a felkérésünkre, hogy a klipben szerepeljenek. Nagyon különböző arcok tűnnek fel a videóban, de számunkra egy dolog közös bennük: abszolút hitelesek abban, amit csinálnak. Az is büszkeség számunkra, hogy milyen csodás helyszíneken forgathattunk, a Puskás Aréna, a Budapesti Operettszínház, és még sorolhatám, mind-mind fantasztikus helyszínek” – tette hozzá az előadóművész.
Ragány Misa, a dal másik előadója szintén bízik abban, hogy a hazaihoz hasonló fogadtatásban részesül majd a dal és a klip, tágabb otthonunkban, Európában is. Misa számára ez a munka több szempontból is sokat jelentett.

európa 2
„Fantasztikus érzés, hogy a dalunk ilyen rövid idő alatt ennyire sikeres lett, és hogy az embereknek valóban adni tudtunk vele reményt, hitet, támogatást a nehéz napokban. Számomra külön öröm, hogy ezt az egészet egy igaz barátommal közösen vihettük véghez. Szilárd gyermekkori barátom, 1998 óta ismerjük egymást, és mindig is arról beszéltünk, hogy egyszer csinálunk valamit együtt, valami igazán jót! Sajnálom, hogy egy ilyen helyzet kellett ahhoz, hogy a tervezésből valóság legyen, de örülök, hogy valami olyat alkothattunk, amelynek üzenete segít az embereknek! – tette hozzá Ragány Misa.

Varga Miklós, az eredeti dal egyik szerzője, örömmel vállalta, hogy szerepel az új klipben.
„Amikor először megkerestek a fiúk, hogy éppen a koronavírus járvány kezdetén szeretnék átdolgozni ezt a dalt, természetesen igent mondtam, és nagyon jó ötletnek tartottam, mert a helyzetre kivetítve nagyon erős a mondanivalója az eredeti, és ennek az új verziónak is. A sikere mindannyiunkat meglepett, hiszen már több mint 3 millióan látták, így az is természetes volt, hogy a szerzőtársam jogutódja és én magam is rábólintunk, hogy újra nemzetközi porondra lépjen. A nyolcvanas évek óta több komoly előadó is elénekelte nagy sikerrel külföldön, listákat vezetett, a dallam nem lesz ismeretlen. Amikor felkértek, hogy szerepeljek a külföldi verzió klipjében, nagy örömmel vállaltam, szimpatikus volt a kezdeményezésük. Kíváncsian várom a fogadtatást!” – magyarázta Varga Miklós.
A klipet rendezte Závodi Marcel, gyártásvezető Lévai-Hangyássy Bence, a dal, valamint klip producere Spaics Igor, a zenei producer Szűcs Norbert, a hangszerelő Cseh István. A klipben feltűnik Keresztes Ildikó, Király Gábor, Kiss-B. Atilla, Maszlag Bálint, Mága Zoltán, Schobert Lara, Szabó Péter és Varga Miklós is

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alapította : Pósvári Sándor - 1973. Powered by WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. 2025©