Szabó ErvinSzabó Ervin

A közelmúlt egyik közvélemény elé dobott vizacsontja az országos könyvtárhálózat nevének kérdése. Nemzedékek nőttek fel úgy, hogy Szabó Ervinről voltak elnevezve a települések, kerületek közkönyvtárai. Mígnem számos évvel az elnevezés, de még az államforma váltása után, most hirtelen kiderült, hogy ez így nem mehet egyesek szerint tovább.

 Szabó ErvinSzabó Ervin

A közelmúlt egyik közvélemény elé dobott vizacsontja az országos könyvtárhálózat nevének kérdése. Nemzedékek nőttek fel úgy, hogy Szabó Ervinről voltak elnevezve a települések, kerületek közkönyvtárai. Mígnem számos évvel az elnevezés, de még az államforma váltása után, most hirtelen kiderült, hogy ez így nem mehet egyesek szerint tovább.

Ahogy az várható is volt, fel is lángolt a vita arról, hogy mennyire volt kommunista Szabó Ervin, és ehhez képest mi a baj a könyvtár nevével. A számos ellenérv a névváltással szemben és a szerény érvek mellette annak rendje és módja szerint elkezdtek pattogni. Felkavarva az amúgy sem teljesen nyugodt állóvizet így az önkormányzati választások előtti passzátfújási versenyben. Arról azonban elég keveset lehet hallani, hogy Szabó Ervin nevét hányan azonosítják a könyvtárhálózattal, és hányan a politikai szerepekkel. Illetve ez így rossz kérdés manapság, hiszen az érdekes az lett volna, ha a mihez képesti állapotot ismertük volna.

De alighanem hiába keresnénk az előzetes közvéleményi kutatások ilyetén eredményeit, mert akkor esetleg eléggé kontra-adathalmaz lehetne csak publikálható. A könyvtárazva felnövekedett generációk aligha a névadó politikai hitvallásának boncolgatásával ringatta álomba magát, miközben a könyvtárból kihozott könyvet lapozgatta. Mert egy általános közkönyvtár szerepe aligha azzal jellemezhető, hogy mi a neve. Ilyen szempontból természetesen akármi is lehetne a neve. Például Rejtő Jenőről is elnevezhető lenne, mint egyik legismertebb hazai írónkról. Már ami a közismertséget és nem a szépirodalmi díványbeszélgetéseket illeti. Kék, piros, lila, zöld, és egyéb harisnyákkal, nyakkendőkkel, vagy azok nélkül egyaránt.

Az azonban kétségtelen, hogy az ilyen jellegű névváltoztatási kérdéseknek kétségtelen haszna lehet az, hogy jelentős energiákat köt le, és biztosítja a serény ténykedések látszatát. Elvégre lehet bizottságot szervezni a különben csak egy szűk szellemi kör által szorgalmazott névváltoztatási kérdés kivizsgálására és megvitatására. Ezzel párhuzamosan megindítva az értelmiségi látszatvita toborzó hadjáratát a névváltás mellett és ellen. Kiszélesítve ezzel a kezdeti szűk kört, és legitimációt teremtve a széles körű vitáknak, melyek koordinálására lehet szóvivőt választani, majd a bizottságokat felügyelő személyi apparátust is ki lehet építeni. Ezzel kétségtelenül munkát adva többeknek, akiknek feles energiái lekötésre ítéltetnek ebben a nyilvánvalóan égetőnek látszó társadalmi problémában.

Vitázva a média megannyi csatornáján. Rádiótól az internetig mindenfele. S amíg ezek a viták zajlanak, az azokba fektetett szellemi energia nem arra fordítódik, hogy mi is lészen az önkormányzati választásokkal. De még arra sem, hogy latolgatás tárgyává váljon a névváltoztatási vita valós helyének megjelölése a kultúrpolitika rétegeiben. Mert aligha a közkönyvtár elnevezése a legsúlyosabb probléma azok közül, mely a szellemiséget érinti. Ha ugyanis nő az olvasásra rezisztens, esetleg olvasásallergiás polgártársak száma, akkor aligha a név az, ami miatt nem mennek be a könyvtárba. Sokkal inkább azért, mert fel sem merül az igény arra, hogy bemenjenek. Elvégre minek is menjenek. Egy bizonyos kor után a képeskönyvek nézegetése már eléggé ciki. Olvasni esetleg meg úgysem tudnak. Így számukra Szabó Ervin élettörténetének részletei sem bírnak jelentőséggel, mert azt is el kellene olvasni.

Ebből a szempontból a társadalmi vita is meddő, mert a mérlegelés tárgya nem Szabó Ervin életének mérlegelése lesz, hanem az, hogy ki mondja azt, amit hallani szeretne úgy általában. Mert az önálló véleményalkotáshoz önálló információszerzési képesség, – készség és -gyakorlat kellene. Nem csak a könyvtárhálózat nevének, hanem a mindennapok eseményeinek kérdéseiben egyaránt. Függetlenül attól, hogy milyen ideológia mellett törjön is lándzsát valaki, de megőrizve a mérlegelés szabadságát. Azt, ami egy választási kampányban talán a legfontosabb. S amit esetleg elsöpörnek azok a viták, melyek az olyan társadalmi szatírák világát idézik, mint Parkinson törvénye vagy a Peter-elv. Egyfajta szociológiai pótcselekvésekben kötve le azokat az energiákat, melyeket felhasználva nem a könyvtár nevével, hanem a könyvtár nyújtotta kulturális értékekkel lehetne foglalkozni. Nem a cégtábla, hanem a könyvek olvasására buzdítva, hogy a hirtelen közbedobott névváltoztatási szociológiai kísérlet mellett, helyett ne generációkon átívelő, és a fejekben zajló lassú könyvégetés alakuljon ki. Nem máglyákon semmisítve meg a már kinyomtatott megírt könyveket, hanem meg sem írt könyveket eredményezve és a megírtakat sem olvasva.

Simay Endre István

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük