Nincs alternatívája az orosz gáznak Európában

ter.jpgAz Északi Áramlat 2 gázvezetékkel kapcsolatos viták is azt jelzik, hogy tovább nő Oroszország jelentősége az európai gázellátásban, áll az Atradius hitelbiztosító energetikai elemzésében. A tanulmány szerint 2014 és 2016 között 12 százalékkal nőtt az európai gázfogyasztás, miközben a kitermelés visszaesett. Az elemzők azt valószínűsítik, hogy a kontinens gázigénye 2022-ig 45 százalékkal nő majd, és ezt gyakorlatilag csak Oroszország tudja kielégíteni.  Az Atradius elemzése szerint az orosz gáz túlsúlya nem jelent sem politikai, sem pedig energetikai kockázatot Európa számára.

 

A piacvezető hitelbiztosító országigazgatója szerint bár a jövőben nő majd az amerikai vagy ausztrál cseppfolyós gáz (LNG) importja a kontinensen, ez a fajta energiahordozó technológiai okokból mindig drágább lesz, mint az olcsó orosz földgáz.  Emellett gondot jelent az is, hogy egyelőre nincs versenytársa az orosz gázvezeték-rendszernek. – „2020-ra várható a Déli Áramlat átadása, amely a Kaszpi-tengeri gázmezőket köti össze Európával. Ez lesz az orosz gáz egyetlen konkurenciája középtávon, de a kapacitása nem pótolja majd a kieső holland és brit termelést. Ezért véljük úgy, hogy Oroszország megkerülhetetlen marad az európai gázellátásban” – mondta Vanek Balázs.

 

Az Atradius elemzése szerint az Európai Unió teljes gázfogyasztásának 36 százalékát adta az orosz import 2016-ban, a Gazprom ebben az évben összesen 179 milliárd köbméter gázt értékesített a kontinensen. Ez hat év alatt 12 százalékos növekedést jelentett az EU egészére nézve.  Az egyes országok kitettsége eltérő. A balti államok, Finnország, Szlovákia, Csehország és Bulgária gázfogyasztásának 80 százaléka orosz importból származik. A magyar gázigények kétharmadát szintén orosz szállítások fedezik. 

 

Mindez mégsem jelent kockázatot Európa számára. Az Atradius tanulmánya kiemeli, hogy a gázszállítások ügyét eddig mindig sikerült a geopolitikai konfliktusokon kívül kezelni. – „Mindkét fél érdeke fenntartani a nyugodt és kiegyensúlyozott gázkereskedelmet.  Az orosz gáz 90 százalékát Európa vásárolja meg. És bár Oroszország igyekszik csökkenteni az Európa-függőségét, ezért fejleszti az LNG-kapacitásait más lehetséges piacok számára, illetve gázvezetéket épít Kína felé, még évtizedekig az Európai Unió és Törökország marad a legfontosabb exportpartnere” – mondta az Atradius országigazgatója.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.