Martin LutherMartin Luther 

Luther Márton (Martin Luther) a szász választófejedelemség bibliamagyarázó professzora, német ágostonrendi szerzetes 1517. október 31-én függesztette ki a wittenbergi vártemplom kapujára 95 pontba foglalt téziseit.

Martin LutherMartin Luther 

Luther Márton (Martin Luther) a szász választófejedelemség bibliamagyarázó professzora, német ágostonrendi szerzetes 1517. október 31-én függesztette ki a wittenbergi vártemplom kapujára 95 pontba foglalt téziseit.

Luther a katolikus egyház megreformálása érdekében tett közzé vitairatát.. Luther téziseiben elutasította a búcsúcédulák árusítását, elítélte a búcsú gyakorlatát, illetve a búcsúval való visszaéléseket, bírálta a bűnök pénzzel való megváltását. Luthert a pápa kiátkozta és kiközösítette.

Ezt követően Luther III. (Bölcs) Frigyes szász választófejedelem védelme alatt élt Wartburgban, ahol 1522-ben lefordította németre az Újszövetséget. Nézetei hosszas harcok árán utat törtek és az általa vezetett új irányzat lett az evangélikus, míg a nála is radikálisabb, Kálvin János (Jean Calvin), genfi reformátor vezette irányzat a református vallás alapja.

A történelemi protestáns felekezetek A REFORMÁCIÓ EMLÉKNAPJÁN emlékeznek meg az ellenreformáció áldozatairól, köztük a gályarabnak eladott prédikátorokról.

Notarius Dei

Luther Mártont, a reformáció elindítóját szokták a Notarius Dei, azaz Isten jegyzõje névvel illetni. Luther 1517. október 31-én a wittenbergi vártemplom kapujára kifüggesztette 95 pontját, amelyben fõleg a búcsúcédulák vagy bûnbocsátó cédulák gyakorlata ellen emelte fel szavát.

A 95 pont eredetije nem maradt fenn, de számos másolat és nyomtatvány õrzi a lutheri téziseket. Ennyit tudunk a történelemkönyvekbõl. De mi indokolta Luther fellépését, vagyis mi volt a hírhedt cédulák és a búcsú prózai háttere?Az akkori hivatalos tanítás szerint a bûnbocsátó cédulák megvásárlásával az ember eleget tehetett korábbi bûneinek, illetve a fizetés révén lecsökkenthette a már elhunyt hozzátartozóinak purgatóriumi idejét. A hiedelem szerint, amikor a pénz megcsörrent a perselyben, a pápa, mint a megváltó Jézus Krisztus földi helytartója, elengedte a fizetés mértékének megfelelõ bûnöket. Vagyis a búcsúnak egyfajta vezeklés, egyfajta elégtétel jellege volt. Csakhogy volt ennek az egész rendszernek egy prózaibb oka is. Az örök városban éppen nagy munkálatok folytak: épült a kereszténység máig legnagyobb temploma: a Szent Péter-templom. II. Gyula pápa 1506-ban Bramante építõmesterre bízta a munkálatok folytatását, õ pedig a reneszánsz tökéletesség eszményének megfelelõen monumentális terveket készített. Nagy tervek, nagy költségek. A pápai kincstár – bár gyõzte volna a kiadásokat – célirányos gyûjtést kezdett, s erre a legalkalmasabb mód a már említett bûnbocsátó cédula volt. Csakhogy Róma nem ismerte be nyilvánosan, hogy az építkezésre szól a gyûjtés. Egyszerûbb volt egy olyan "szolgáltatást" bevezetni, amely ellenõrizhetetlen, hiszen az egyszerû emberek hitéhez lett kapcsolva.Luther Márton a wittenbergi kolostor prédikátora és a helyi egyetem fiatal doktora volt. Visszaemlékezéseiben azt írja: "heves szenvedéllyel bújtam a szentírást és egyáltalán nem tudtam, mi az a búcsú, mint ahogy senki sem tudta". Azért kezdett el ellene prédikálni, mert mindenféle hírek terjengtek a cédulákkal való kufárkodásról. Az addig névtelen, ismeretlen Luther – a hagyomány szerint – 1517. október 31-én, déli 12 órakor szegezte ki 95 pontját, amely két héten belül ismertté vált egész Németországban. Tételei elsõsorban a búcsú intézménye és a pápaság viszszásságai ellen szóltak. Luther célja nem az volt, hogy "lejárassa" a katolikus egyházat, vagy, hogy "új vallást" alapítson. 95 tételét röpiratnak szánta: akadémikus körben vitára szólította fel a teológusokat. Ez a célja azonban nem valósult meg. Nem a hivatalos "nagy teológusok", hanem a kor értelmisége válaszolt és gondolta tovább a felvetéseket. A pápa kiátkozta Luthert, õ pedig elégette a kiátkozásáról szóló bullát. Tanait nem vonta vissza, s a német birodalmi gyûlés elõtt tette ismert kijelentését: "Itt állok, másként nem tehetek, Isten legyen segítségemre". Luther révén a reformáció elsõsorban Németországban és Európa északi felében: Dániában, Svédországban, Norvégiában és Finnországban terjedt el. A lutheri reformáció követõi a luteránusok, akiket ágostai hitvallásúaknak vagy más szóval evangélikusoknak nevezünk.

Hagyománnyá nemesült az emlék, s a vértanúkra a történelemkönyvek emlékeztetnek

A XVII. században, a török elnyomás alóli felszabadulás a katolicizmus megerõsödését hozta magával. A Habsburg-párti fõrendek visszatértek "Róma fennhatósága" alá és megindult egy erõteljes protestánsüldözés. 1673-ban 32 lelkészt idéz Pozsonyba a vértörvényszék. Hazaárulással vádolják õket. Harmincegyen lemondanak szolgálatukról, illetve a számüzetést választják. Csupán egy tér át a katolikus hitre, ami mentességet jelent a hazaárulás vádja alól. Egy évvel késõbb már 330 evangélikus és református prédikátor áll a vértörvényszék elõtt. A fenyegetõ halálbüntetés miatt sokan a számûzetést választják, vagy Erdélybe menekülnek, és az evangélikusok között voltak, akik áttértek. Akiket viszont nem tört meg a fenyegetés, börtönbe kerültek. 1675-ben 32 prédikátort gyalog hajtottak le Nápolyig, ahol rabszolgaként eladták õket. 26-an élték túl a gályarabságot. A fogság idején erõszakkal kényszerítették a foglyokat a katolikus misén való részvételre. Feljegyzéseik szerint (pl. Kocso Csergõ Bálint naplója, vagy Otrokocsi Fóris Ferenc: Furor Bestiae emlékirata) nem egyszer bottal, vagy puskatussal verték be a prédikátorokat az oltár elé és ütésekkel kényszerítették térdre, keresztvetésre. A hitvalló vértanúk emléke miatt visszás egy magyar reformátusnak a letérdeplés vagy a keresztvetés. Mára ez az emlék már hagyománynyá nemesült, s a vértanúkra a történelemkönyvek lapjai emlékeztetnek.

Keresztény és keresztyén

Két szó, amely ugyanazt jelenti nyelvünkben. Ám leírva, vagy kimondva olyan ez a szó, mint egy igazolvány: bemutatja az embert. A keresztény változatot használóról valószínû, hogy római katolikus, s aki azt mondja: "keresztyén", az minden bizonnyal református, de legalábbis valamelyik protestáns egyházhoz tartozik. A különbség abból adódik, ki honnan eredezteti a szót. A keresztény alapja a kereszt kifejezés, amely latinul így hangzik: crux, crucis. A keresztyén változat pedig a Krisztus névbõl, a görög christos szóból származik. (s-d)

Jankovich Miklós történész egy árverésen negyven aranyért vette meg a testamentumot – Luther végrendelete Magyarországon van

A reformáció elindítója beteges ember volt. A test gyöngeségét azonban alázattal és irigylésre méltó humorérzékkel viselte. Fennmaradt, hogy egy alkalommal, amikor székrekedése volt, mosolyogva annyit mondott: "az ember fenekének is meg kell adnunk a maga jogait". Krónikus gyomor- és vesebaja, valamint folyamatos fejfájása gyakran parancsolta õt ágyba. Saját "leltára" szerint pl. 1530-ban 10 hónapon át betegeskedett, ennek ellenére 30 iratot és 170 levelet írt, valamint 60 prédikációt mondott el. 1537-ben egy súlyos betegség alkalmával diktálta le elsõ végrendeletét, amelyet 5 évvel késõbb kibõvített. Ezt az 1542-es, ún. "nagy végrendelet" azért is tartják érdekesnek, mert a korabeli jogszokás ellenében nem gyermekeire, hanem feleségére hagyta vagyonát. A végrendelet azonban nemcsak mondanivalója, hanem sorsa miatt is érdekes. 1542-ben, vízkereszt napján írta, s két évvel késõbb mutatta meg a wittenbergi városbírónak, aki bevezette azt, a város számadási könyvébe. 1546. február 18-i halála után, a végrendeletet megerõsítette János Frigyes válaszófejedelem. Az irat azonban csak másolatokban maradt fenn, az eredeti példánynak 150 évre nyoma veszett. 1706-ban egy Juncker nevû német történész kezdett el kutatni a végrendelet eredeti példánya után, s megállapította, hogy az a szász választófejedelem udvari lelkészének tulajdonában van. Újabb 100 évig nincs nyoma a dokumentumnak, amely egyszer csak, 1804-ben feltûnik egy helmstedti árverésen. Itt vette meg 40 aranyért Jankovich Miklós történész, jogtudós. 1815-ben a szenvedélyes mûgyûjtõ a végrendeletet, több okmánnyal együtt a Magyar Evangélikus Egyháznak ajándékozta. Az egyháznak azonban nem volt még levéltára, így egy ideig Jankovichnál maradt a testamentum. Halála után, hagyatékával együtt a Magyar Nemzeti Múzeumba került, de nem feledkeztek meg arról, hogy Luther végrendelete az evangélikus egyházé, amely kérte is a kiadatását. Az ügy elhúzódott, s jött a nagy árvíz, ami elõl a múzeum levéltárát is menekíteni kellett. A felbecsülhetetlen értékû irat csak 1845-ben került az evangélikus egyházhoz, ahol a jegyzõkönyv szerint "piros bársonytokban, vaskazettába zárva, páncélszekrényben" tárolták. Eredetiségét 1878-ban vizsgálták meg a szakértõk, és megerõsítették: ez Luther saját kezûleg írt végrendelete. Utoljára az 1930-as években suttogtak a testamentumról. Titkos megbeszélések, tárgyalások sorozata irányult arra, hogy Magyarországról visszakerülhessen Wittenbergbe. Egy osztrák mûkincsügynök addig kilincselt, folytatott titkos egyeztetéseket, míg a hitleri Németország illetékeseitõl nem kapott ígéretet arra, hogy 100.000 márkát kínálnak fel a végrendeletért. Az ügyletet két dolog nehezítette: az egyik, hogy politikát kevertek a folyamatba, hiszen közvetlenül Hitler támogatását kérték a pénz megszerzéséhez. A másik, hogy a Magyar Evangélikus Egyház nem akarta eladni a dokumentumot. 1941 júniusában dr. Kapy Béla püspök végérvényesen tudatta a németekkel, hogy a "Jankovich-féle ajándékozási okmány nem teszi lehetõvé a végrendelet kiszolgáltatását". Luther Márton végrendelete tehát Magyarországon van. Az okmánynak nemcsak az az érdekessége, hogy Luther Márton saját kezû írása és eredeti példány, hanem az is, hogy a végrendeletet hitelesítõ tanúk között van a XVI. század másik nagy reformátora: Melanchton Fülöp is.

A MAGYARORSZÁGI REFORMÁCIÓ

Luther Márton és Kálvin János eszméi rövid idõn belül meghódították Európát. A török hódoltság miatt három részre szakadt Magyarországon, Erdély és a török fennhatóság alatti részek zavartalanul fogadták el a reformáció tanait. A Habsburg-ház felségterületén pedig lopva, üldöztetés mellett terjedt a római katolikus hagyományokkal szakító, és a szentírást, Krisztust középpontba állító vallás. Ám a hódításnak "külsõ" okai is voltak, hiszen 1526-ban Mohácsnál 6 katolikus püspök vesztette életét a 12-bõl. A letargiában és az erkölcsi romlásban új erõt jelentett a reformáció. Fontos tényezõ, hogy a katolicizmus liturgikus latin nyelvével szemben a protestánsok anyanyelven: magyarul hirdették az igét. A nemesség részérõl pedig egyfajta lázadás is volt, hogy nem a Habsburg-ház vallását gyakorolják. Dél-Magyarországon már 1551-ben püspökük van a lutheri és kálvini eszmék híveinek. A XVI. század végére a lakosság 80-90 százaléka protestáns. Fele részt reformátusok, negyed részben evangélikusok, a fennmaradó negyed részt alkotják az unitáriusok, római katolikusok, ortodoxok. Pedig az 1548-as országgyûlés még halálbüntetésre méltó eretneknek bélyegzi a reformátusokat. Oláh Miklós katolikus érsek 1561-ben zsinatot hív össze, amelyre egész Magyarországról csupán 119-en jöttek el. Az ellenreformáció Pázmány Péterrel bontakozik ki. Protestáns család gyermekeként 1583-ban tért át római katolikus hitre, s azt a célt tûzte ki maga elé, hogy protestáns Magyarországon született, de katolikus Magyarországon fog meghalni.

UJ Szó

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük