Orbán Viktor Beszéde A Kisgazda Polgári Szövetség Zászlóbontó Nagygyûlésén

Nemcsak helyreállítani, hanem fejleszteni is kell a vidéki közszolgáltatásokat – jelentette ki Orbán Viktor szombaton Csongrádon a párttá alakult Kisgazda Polgári Szövetség elsõ országos nagygyûlésén, ahol 2007. április 28.-án beszélt. Beszédét szokás szerint szószerint leiratban közöljük.

Engedjék meg, hogy tisztelettel és szeretettel köszöntsem mindannyiukat, és megköszönjem – ha nem látszana rajtam, akkor be is vallom, hogy jól esett, köszönöm szépen – ezt a szeretetteljes fogadtatást. Örülök, hogy itthon érezhetem magam önök között.

Engedjék meg, hogy üdvözöljem Turi-Kovács Béla képviselõtársamat, Kedves Béla köszönöm szépen, hogy voltál olyan kedves, és elhívtál ide erre a mai találkozóra. Engedjék meg, hogy minden parlamenti képviselõtársamat is köszöntsem, minden régi politikai harcostársamat is üdvözöljem, és külön köszöntsem Vince László képviselõtársamat, a házigazdánkat, akit most hosszan kellene méltatnom, úgy volna helyén való, és kétség kívül munkája alapján meg is érdemelné. De én csak egyetlen mondatban teszek eleget mindennek, amikor azt mondom, hogy nem itt tartana a hazánk, hogyha 386 olyan derék magyar parlamenti képviselõnk lenne, mint Vince László, az önök parlamenti képviselõje. László sok sikert kívánok a következõ idõszak munkáihoz is!

Kedves barátaim! Tisztelt hölgyeim és uraim!

Hazánk meglehetõsen nehéz helyzetben van. A helyzet nehéz, komoly, súlyos kérdéseket vet fel. Úgy illendõ, hogy egy ilyen alkalommal, amikor találkozunk, reményeim szerint talán nem visszaélve a vendég jogával, komolyan és súlyos gondolatokat kell megfogalmaznunk. Kezdjük elõször is a kisgazda hagyománnyal.

Kedves barátaim!

A 2002-es parlamenti választás után – látva, hogy milyen sors felé sodródik a magyar kisgazda hagyomány – a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség mindent meg tett annak érdekében, hogy ez a felemelõ, büszkeségre és önbizalomra okot adó magyar közéleti, politikai, sõt mi több kulturális hagyomány ne vesszen el a parlament házfalai közül. És olyan megállapodást kötöttünk az együttmûködésre kész kisgazda erõkkel, amelynek eredményeképpen mind a mai napig, bár a kisgazdapárt világa meglehetõsen zavaros állapotban van, a kisgazda hagyomány képviselõi mégis ott ülhetnek a képviselõház falai között, képviselhetik a kultúrát, a sajátjukat, az eszméiket, a sajátjukat, a programjukat, a sajátjukat. Ez a jobboldal nagy közös tette, ami arra tanít bennünket, hogy nem az a feladat, hogy egymás elõl együk el a kenyeret, hogy egymás rovására politizáljunk, hanem arra van szükség, hogy az egymással testvéri szövetségben lévõ jobboldali erõk, legyen szó kisgazdákról, kereszténydemokratákról, vagy éppen a volt MDF-esekrõl, szükség esetén segítséget nyújtsunk egymásnak, és bátorítsuk egymást, ha szükséges, az újrakezdésben.

Én örülök annak, hogy a Kisgazda Polgári Egyesület létrejött, és megtaláltuk azt a formát, amellyel biztos képviseletet teremthettünk a parlamentben a kisgazda eszmeiség számára. Ez egy biztos megoldás.

Én látom, hogy önök most egy nagyszerû vállalkozásba kezdtek, egy komoly fába vágták a fejszéjüket. Ha jól értem, akkor megpróbálják valamilyen módon újjászervezni, újraértelmezni, újra összefogni a sokfelé húzó kisgazda pártvilágot. Sok sikert szeretnék kívánni, ez egy komoly vállalkozás. És mint minden komoly vállalkozás, kockázatos vállalkozás is. Ha valaki ismeri az elmúlt két évtized kisgazda hagyományát és párttörténetét, akkor pontosan tudhatja, hogy az egyik legkockázatosabb politikai vállalkozás ez Magyarországon. Én arra szeretném önöket biztatni, miközben sikert kívánok ehhez a vállalkozáshoz, hogy azt, ami biztos, ne adják fel. Tartsák meg az egyesületüket, a Kisgazda Polgári Egyesületet, a velünk kötött megállapodást, a velünk kialakított együttmûködést, õrizzék, becsüljék meg azt a lehetõséget, amelyet együtt harcoltunk, hogy ott lehessenek a parlamentben. Ezért mi továbbra is érvényben tartjuk azt a megállapodást, amelyet a Kisgazda Polgári Egyesülettel kötöttünk, és ami a kisgazda világgal való együttmûködésünk alapja, és szurkolunk önöknek, és várjuk a jó híreket a kisgazda pártvilág újraegyesítésérõl. Remélem sikerrel fognak majd járni.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Ezek után engedjék meg, hogy néhány szót a magyar vidék állapotáról is mondjak. Mindannyian tudjuk, hogy az elmúlt 60 évben Magyarországon nem csupán elhibázott mezõgazdaság és vidékpolitikát folytattak, hanem rossz alapelvekre is építették ezeket a politikákat. Elhibázott alapelvekre és elhibázott tételekre, ezt önök mindannyian ismerik. Nem szükséges most hosszasan felidéznem. A magyar mezõgazdaság tudatos szétverését, erõszakos iparosítás, urbanizációt, téeszesítést, beszolgáltatást és körzetesítést. Hatvan év mérlegét megvonva a magyar vidék nevében nyugodtan mondhatjuk, hogy a magyar állam adósa a magyar vidéknek, mert 60 éven át kizsákmányolta, tönkre tette, mostohán bánt vele, és eljött az ideje, hogy a magyar állam elkezdje törleszteni azt az adósságot, amellyel a magyar vidéknek tartozik.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Hazánk állapotáról szólva talán emlékezhetnek rá, hogy ezelõtt egy évvel milyen éles viták folytak Magyarországon hazánk valóságos állapotáról. A választási kampány idején arról folyt a vita, hogy hol tart az ország. Jól állunk-e vagy sem. Dübörög-e a gazdaság, vagy épp ellenkezõleg, válság felé sodródik Magyarország. Nagy-e a jólét, vagy épp ellenkezõleg, romló kilátásokkal kell számolnunk. 2006 májusában a nagy leleplezõdést követõen, azok is, akik korábban kötötték az ebet a karóhoz, kénytelenek voltak bevallani, hogy Magyarországon, ami dübörög, az nem a gazdaság, hanem az adósság, a munkanélküliség, a költségvetési hiány, vagyis maga a súlyos gazdasági válság. Be kellett ismerniük, hogy elhibázott, régi idõkbõl itt maradt, a mostani világban már alkalmazhatatlan gondolat volt, amelyet akkor gyakran hallhattunk, miszerint egy gazdaságot ketté lehet választani. Egy jól mûködõ magángazdaságra, és egy bajban lévõ államháztartásra. Emlékezhetnek rá, mit hallottunk, lehet, hogy gondok vannak az államháztartás körül, de a gazdaság egészséges. Ez a kettémetszés értelmetlen a modern világban. Mindannyian megtapasztalhattuk, hogy a bajban lévõ államháztartás magával rántja a gazdaságot, magával rántja a munkahelyeket, az emberek életszínvonalát és életminõségét is.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Az elmúlt év során az is kiderült, mi a gazdasági válság oka. A közgazdászok ezt úgy mondják, hogy óriásira duzzadt a hiány. Ezt mi magyarul úgy mondjuk, hogy eltûnt a pénz. Lába kelt, és nem néhány forintról beszélünk, hanem tengernyi pénzrõl, amely hiányzik, és mint a családunkért, a családunk élethelyzetéért egyébként felelõsséget viselõ emberek mindannyian tudjuk, hogy a hiányzó pénzért ki más lehetne felelõs, mint az, akinél a kasszakulcs volt. Ez nemcsak a családban, a nemzetgazdaságban is így van, kedves barátaim.

A hiányzó pénznek következményei vannak. A pénztelen ember az olcsó megoldások híve. Aki pedig nem szeret dolgozni, de nagy hasznot akar zsebre tenni, az gátlástalan ember. Magyarországon ma a reformnak nevezett pénzbehajtás fõ mozgatója ez a két emberi tulajdonság, a pénztelenség és a gátlástalanság.

Kérem gondolkodjanak el azon, nem furcsa-e, hogy Magyarországot három milliárdos üzletember tette tönkre. Nem furcsa-e, hogy a miniszterelnök, a pénzügyminiszter és a gazdasági miniszter, akik állítólag milliárdosként sikeresek a magángazdaságban, amikor rólunk van szó, a közösségrõl, a magyar nemzetrõl, meg az államháztartásról, akkor csak évek alatt visszafizethetõ hiányokra, eltûnt milliárdokra és csõdbe rántott államgazdaságra futotta az erejükbõl.

Valójában, tisztelt hölgyeim és uraim itt arról van szó, hogy egy sajátos érdekcsoport vette kezébe Magyarország kormányrúdját, amelyet én új arisztokráciának nevezek, és amely teljesítmény és érdem nélkül követel magának kiváltságokat. Ez megkülönbözteti a régi arisztokráciától, amelynek voltak szép számmal becsületes tagjai, akik szolgálták a nemzetet, mert úgy gondolták, hogy a kiváltságokkal kötelességek is együtt járnak. Akik úgy gondolták, hogy többet kell adniuk, mint másoknak, a nehezebb helyzetben lévõ embereknek. A mi új arisztokráciánk éppen fordítva gondolja. Azt hiszi, hogy a kiváltságos helyzete éppen abban áll, hogy semmilyen kötelezettséget nem kell vállalnia, és nem kell megosztania erõforrásait a saját népével. Az új arisztokráciának a gátlástalansága, és kapzsisága, az erre épülõ politika tette tönkre Magyarországot az elmúlt öt évben.

Miközben hol száz lépést, hol reformokat emlegetnek, mióta csak feltûnik az új arisztokrácia, valójában nincs egy jottányi elõrelépés sem. A javulás valahogy mindig négy évre van a magyaroktól. Ez a négyéves körforgás, ha a kormányon múlik, fenn is marad. Most is nyíltan beszélnek arról, hogy három éven át majd elveszik a pénzt az emberektõl, és a negyedikben a választási évben majd visszalöknek valamennyit. Az új arisztokrácia nem serkenti, hanem elfojtja a magyar emberek aktivitását. Elfojtják a vállalkozást, a munkát, az értékteremtést. Azért gyönge ország ma a mi hazánk, Magyarország, mert elnyomják a kezdeményezést, elszívják a levegõt és elzárják a teret.

Kedves barátaim! Lehet-e reformernek nevezni a borhamisítót? Ha a reform szót úgy értjük, ahogy a kormány, akkor lehet. Hiszen ma mit jelent a kormány számára a reform? Költséghatékonyságot. Nem költséghatékony-e az, aki tablettából készít bort. A maga szempontjából az, mert a legkisebb ráfordítással, a legnagyobb hasznot húzza, vagyis költséghatékony. A kormány is ilyen megoldásokat választ a hiány befoltozására, a lehetõ legnagyobb bevétel elõteremtésére. Ez a tablettás reform, amely hasonlóan a borhamisítóhoz, itt is azzal jár, hogy csak az boldogul, csak az jár jól vele, aki kiverte, mindenki más veszít rajta.

Én még jól emlékszem az iskolából, az iskolai tanulmányaimból, hogy a magyar ember számára történelmi tapasztalatunk okán a reform szó mindig építést jelentett. Még a szocialista idõkben is, kedves barátaim, ha visszagondolnak, amikor valaki reformról beszélt, az azt jelentette, hogy valamit építeni fog. Hogy abban lesz-e köszönet, az egy másik kérdés. De még az akkori vezetõk fejében is a reform az építés, alkotást és teremtést jelentett. A vidék máig õrzi a magyar reformkorszakok lenyomatát, ekkor épültek a falvakban a posták, az iskolák, a kórházak, meg a pályaudvarok.

A reformhamisítók korában, vagyis ma a postákat bezárják, az iskolákat megszüntetik, a kórházakat pedig eladják, a vasúti pályaudvarokat pedig a szárnyvonalakkal együtt felszámolják, vagyis a magyar vidéket elhullásra akarják kárhoztatni, és ráadásul ezt még reformnak is nevezik, és azt szeretnék, ha ehhez még tapsolnánk is.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Ami ma történik Magyarországon, nem reform, hanem éppen az ellenkezõje annak, ami Európában zajlik. Magyarország ma egy olyan ország, amelyik nem tudja megvédeni a magyar termékeket, amely egyre kevésbé képes megvédeni a magyar termõföldet, és olyan ország, amely nem segít a gazdáknak, különösen nem segít olyan mértékben, hogy fel tudják venni a versenyt európai versenytársaikkal.

A magyar gazdavilág, beszéljünk egyenesen, tisztelt hölgyeim és uraim, és a magyar gazdavilágra épülõ falu már nem képes arra, hogy sok olyan évet túléljen, mint amilyen esztendõket az elmúlt öt évben megtapasztalt. Ha ez így megy tovább, akkor az, amit nem lehetett elérni a téeszesítéssel, azt most kifinomultabb és ravaszabb piacgazdasági eszközökkel fogják elérni, fel fogják számolni a magyar gazdavilág tekintélyes részét és vele együtt véglegesen meg fogják gyengíteni a falut.

Azért jöttünk ma itt össze, hogy elmondjuk együtt és hangosan, hogy egész Magyarország hadd hallja, mi nem engedjük, hogy a magyar vidéket kitöröljék a magyar életbõl. Vannak, akik azt mondják, hogy a vidék egyetlen feladata, hogy úgymond igazodjon a haladáshoz. Akik így beszélnek, azt mondják, a falu egyetlen jövõképe a város, a családi gazdaságé a hatékonyan termelõ nagyüzem, a helyi igények kielégítése helyett pedig a globális versenyhez kellene felzárkózni.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Vannak, akik azt gondolják, mert városban élnek, különösen, akik nagyvárosban élnek, hogy az õ mindennapi életüket nem érinti a magyar vidék sorsa. Azt gondolják, hogy a plázákban mindig lesz majd élelmiszer. Ráadásul a minõségre való tekintet nélkül meglehetõsen olcsón. Ezért ezek az emberek nem érzik azt a veszélyt, amely a magyar vidék megrendülésével következik majd be. Mert lehet, hogy most olcsónak tûnnek az élelmiszerek, egészen addig, amíg a magyar gazdaság, a magyar vidék teljesen össze nem töpörödik, össze nem zsugorodik, és külföldi kézre nem kerül.

Amikor majd az önálló magyar vidék és gazdavilág megrendül, nos tisztelt hölgyeim és uraim, és nem lesz már magyar élelmiszeripari termelés, akkor a városi emberek majd szembesülni fognak azzal a ténnyel, hogy a külföldrõl érkezett élelmiszerek ára majd hirtelen meg fog emelkedni, mert nem lesz belsõ termelésünk, amely féken tartsa õket. Nincs biztonságban, üzenjük, nincs biztonságban egyetlen városi embernek sem az ellátása, egyetlen városban élõ családnak sem a jövõje, hogyha a hátuk mögött lévõ magyar vidék nem erõs, ha nincs ott a hátuk mögött egy sok százezer embert is magába foglaló erõs, magyar paraszttársadalom.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Ezért mi azt mondjuk, hogy a vidék feladata nem az úgymond haladáshoz való igazodás, hanem helyette az élet természetes rendjéhez való ragaszkodás. A falu jövõképe nem a város. A falu jövõképe a portáit, utcáit és határait szeretettel gondozó, rendben tartó falu. A családi gazdaság jövõképe a megélhetést biztosító, de a nyers haszonszerzésen túlmutató vállalkozás, és nem a nagyüzem.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Mit ér a magyar gazdák munkája és fáradozásuk, ha a magyar borok nem a magyar emberek asztalára kerülnek, hanem mondjuk Franciaországban vívnak nehéz küzdelmet az ausztráliai bortermelõkkel. Nem élhetünk úgy teljes és boldog életet, ha a saját portánk, a magunk otthona helyett állandóan a globális versenyen tartjuk a tekintetünket, ha állandóan a világ elvont gazdasági harcmezején éljük az életünket, ahelyett, hogy a saját falunkban, városunkban, és itt Magyarországon élnénk azt.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Szeretném, ha nem hinnék, hogy az itthon modellként bemutatott gondolkodás és észjárás összeilleszthetõ az Európai Unió politikájával. Nyugat-Európában a falusias és vidékies települések nem elsorvadnak, hanem erõsödnek, sõt jobban erõsödnek, mint a városok. A vidéki életforma az Európai Unión belül támogatott életforma, hiszen ott pontosan tudják, hogy ez nem egyszerûen gazdasági kérdés, hanem egy ország lelkének, lelki alkatának és értékrendjének is meghatározó kérdése.

Tisztelt kisgazda barátaim!

Amikor arról gondolkodunk, hogy milyen lesz a jövõ Magyarországa, a 21. századi Magyarország, akkor kérem, gondoljunk arra, hogy a 20. század történetét zsúfolt, füstös és embertelen nagyvárosokban írták. Olyan is lett, amilyen lebegõben megfogant, sápadt, beteges és zaklatott.

A nagyvárosokból indultak útjukra a világmegváltó eszmék, amelyek megrontották a 20. századi Európa életét, és végül a történelem szemétdombján kötöttek ki. Bizonyára önök is emlékeznek, még gyermekkorukból is emlékezhetnek fantasztikus filmekre, ahol emberek hatalmas városokban élnek óriási felhõkarcolókban, és a sarki boltba is a saját repülõjükkel járnak.

Igen, volt olyan kor, kedves barátaim, amikor megpróbálták elhitetni Európával és velünk magyarokkal is, hogy az erdõk és a falvak duruzsolásánál szebben szól a gépek fülsüketítõ zakatolása. És volt olyan idõszak is, amikor azt tanították nekünk, hogy a lakótelepek, a gyárak szürke egyhangúsága többet ér, mint az egymáshoz támaszkodó falusi házak látványa. Mára azonban így a 21. század elején azt hiszem, mindannyian bölcsebbek vagyunk. Tudjuk, hogy az ember végsõ soron nem élhet a természetbõl kiszakítva, a maga teremtette mesterséges környezet rideg geometriájában. Egyre többen ismerik fel, hogyha már meg van a lehetõség rá, akkor a 21. század történelmét olyan barátságos és emberi léptékû településeken kellene írni, mint amilyen az önök városa.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

A piac mindenhatósága, amely ma a kormányzati politika vezérvonala, elavult, és rendkívül veszedelmes dogma. Megtanít bennünket arra, hogy a piaci fundamentalizmus épp oly veszélyes, mint az ideológiai fundamentalizmus. Veszélyes, mert a mindenbõl piacot, árut kreálni akaró gazdaságpolitika csak rövid távú szempontokat tud érvényesíteni. Ezáltal a gazdaságunk, sõt egész országunk olyanná válik, mint egy vezetõ nélkül robogó mozdony, elõbb-utóbb katasztrófát fog elõidézni, és a végén saját magát is szétrombolja. Magyarország ma egy ilyen sínpáron halad.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

A piac mindenhatóságára hivatkozni a vállalkozó milliárdosokból lett politikusok munkahelyi ártalma. Õk akarnak állandóan mindenbõl piacot csinálni. Ez egy munkahelyi ártalom, éppúgy, mint a viccbéli kalauz munkahelyi ártalma, aki, amikor hazamegy, így szól a fiának: gyere fiam, rázd az asztalt, írni akarok.

Nos, tisztelt hölgyeim és uraim! Ez a szemlélet, ez a szemlélet, amely mindig mindenhol ugyanazt az elvet akarja alkalmazni, élhetetlen életet teremt, legyengíti a magyar vidéket, és ezen keresztül legyengíti Magyarországot. Magyarországot legyengíti, hogyha beletörõdünk, különösen, ha a kisgazdák beletörõdnek, hogy a magyar föld külföldi tulajdonba kerüljön. Magyarországot legyengíti, ha engedjük, hogy a mezõgazdaságot tovább liberalizálják. Magyarországot gyengíti, ha engedjük, hogy a kis- és középvállalkozásokat tönkretegyék. Magyarországot tönkre teszi, ha a kormányzat az urbanizációt, a földelhagyást és a városba költözést bátorítja ahelyett, hogy megteremtené a kényelmes vidéki élet feltételeit.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

A mai magyar közbeszéd egyik leggyakrabban hallott kifejezése a versenyképesség. Egy pillanatig vegyük komolyan ezt a szót. A versenyképességnek van egy olyan feltétele, amely minden mást megelõz. Ezt úgy hívják, erõ. A versenyben csak az erõs versenyzõnek van esélye. Döglött lovat nem érdemes sarkantyúzni, gyenge versenyzõvel nem érdemes kiállni a versenyre. Ha valóban versenyképes országot akarunk, akkor Magyarországnak elõször erõt kell gyûjtenie. Nekünk nem egy gyenge Magyarországra, hanem éppen ellenkezõleg, egy erõs Magyarországra van szükségünk, és tudjuk, hogy az erõs, tehát versenyképes Magyarország alapja egy erõs vidéki Magyarország. Gyenge vidéki Magyarországgal soha sem építhetünk erõs Magyarországot, amely versenyképessé válik a világban. Hiszen csak egy erõs ország lehet olyan ország, amely képes az önfenntartásra. Amely beilleszkedik ugyan a nemzetközi munkamegosztásba, kialakítja a külföldi kapcsolatait, de soha sem válik kiszolgáltatottá, mert mindig tudja, hogy elég erõs ahhoz, hogyha a dolgok úgy alakulnak, akkor saját magát képes legyen fenntartani. Én azt tanultam meg a sportban, hogy annak a versenyzõnek semmi esélye sincs, aki kiszolgáltatott, mert még az önfenntartása is a többi versenyzõtõl függ.

Ma már olyan gyengék vagyunk, legalábbis a kormány szerint, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy az önfenntartásnak alapvetõ biológiai feltételeit sem tudják a kormány szerint a magyarok megteremteni. Az önfenntartás, a biológiai önfenntartás lényege, hogy legalább arra képesek vagyunk, hogy magunkat számbelileg reprodukáljuk. Ehhez képest miben töri a fejét a mai magyar kormányzati hatalom. Hát abban, hogy egymillió embert hozzon ide Ázsiából, mert arra sem tartanak képesnek bennünket, magyar embereket, hogy saját magunkat fenntartsuk. Nekünk azonban élesen el kell vetni minden bevándorlás-politikát, és helyette egy magyar családpolitikát kell a kormányzati szándékokkal szembehelyeznünk.

Kedves barátaim!

Engedjék meg, hogy néhány szót mondjak arról, hogy a földbõl élõ embereknek milyen politikai szerepe lehet a következõ idõszakban Magyarországon. Önbizalmat szeretnék önöknek kölcsönözni, ha egyáltalán szükségük van arra.

Mondjuk ki, hogy egy országot földig lehet rombolni, de csak addig, tovább nem. Ugyanis a földjében minden benne rejlik, ami az újjáépítéshez és az újjászületéshez szükséges. Akkor érthetjük meg ennek a gondolatnak az igazságát, ha végig gondoljuk, mit is jelent a föld, és a földet mûvelõ ember egy nemzet számára.

Önök pontosan olyan jól tudják, mint én, hogy a földben ott rejlik az új élet ereje, energiája, a teremtés, az alkotás titka és képessége. Minden ember a földbõl való és végül oda is tér vissza, akkor is, ha a hamvait az óceán fölött szórják szét. A föld tehát, és ezt mi mindannyian tudjuk, nem csupán az élelmiszerek és hasonló javaink nyersanyagát rejti, a föld valójában õrzi õseink sejtjeit, álmait, tudását, bölcsességét és hagyományainkat. Ki kell mondanunk, hogy a földben nemcsak a kenyér magvai vannak, hanem szellemi kenyerünk, lelki és szellemi táplálékunk magvai is. A föld minden értelemben táplál minket, magába szívja és visszaadja nekünk a Nap melegét, energiáját a földtõl kapjuk valójában a kozmikus energiákat is. És a gazdák a földmûvelésbõl élõk sem csupán azok az emberek, akik a földbõl termelik mindannyiunk számára az élelmiszereket. A földbõl élõ emberek, a földmûvesek egyúttal örökösei egy nagyon mélyen gyökerezõ, és mással ki nem váltható hagyománynak.

Kedves barátaim!

Senki sem értheti meg a mai Magyarországot, ha elfelejti, hogy mi egy agrárnemzet vagyunk. Senki sem értheti meg Magyarországot, ha elfelejti, hogy a magyar ember zsigeri módon ragaszkodik a földhöz, semmit sem érthet meg abból, ha ezt elfelejti, hogy a magyar társadalom a történelme során alapvetõen egy paraszti társadalom volt, és azt tekintette a történelemben hivatásának, hogy termõvé tegye a magyar földet. Aki ezt nem érti, nem érti a mai Magyarországot. Ez a tény hatalmas elõny Magyarország számára, mert ez a hagyomány, ez az ösztön egy kivételes munkabírású, és európai léptékben is példátlanul szívós néppé tette a magyarokat. Ez a hagyomány és származás ad nekünk erõt ahhoz, hogy mindig talpra álljunk, úgy, ahogy a szüleink, meg a nagyszüleink is mindig talpra álltak. Soha nem adták fel, és soha nem adták meg magukat. Ez a hagyomány az, ami esélyt ad arra, hogy egyszer végre mi vidéki magyarok is saját kezükbe vehessük a saját sorsunk alakítását. Sõt ezért vagyunk európaiak, tisztelt hölgyeim és uraim! Ezért is tartoztunk mindig Európához, függetlenül, hogy a föld felett éppen milyen politikai berendezkedést építettek ki számunkra. Európa a földmûvelõ nemzetek kultúrájából született. Európában, hasonlóan Magyarországhoz, még a nagyvárosi, a városi ember is vidéki, mert legerõsebb, legõsibb gyökerei mindig paraszti gyökerek. Az európai kultúra gyökerei is a földben, a föld szeretetében és tiszteletében gyökereznek. Az európai civilizáció azért is állt mindig két lábbal a földön, és legerõsebb talapzata mindig a föld volt.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

A magyar vidék az elmúlt években, miközben ilyen hatalmas öntudattal kellene rendelkeznie, sokat tûrt, túl sokat is tûrt. És ma is azt tapasztaljuk, hogy a politika ahelyett, hogy szolgálná, cserben hagyja és hátat fordít neki. Márpedig egy független, büszke és erõs Magyarország, amire szükségünk van, csak erõs vidékre, erõs mezõgazdaságra és öntudatos mezõgazdaságból élõ emberekre épülhet.

Kedves barátaim!

A nincs más út hirdetõi egyre nyíltabban hangoztatják, hogy szerintük falvakra és mezõgazdaságra nincs is szükség. Ezt ugyanaz az öntelt tudatlanság mondatja velük, mint amely az '50-es, '60-as években elõdeik szájából azt harsogta, hogy legyünk a vas és az cél országa. Értelmes ember tudja, hogy házat nem érdemes homokra építeni. Erõs Magyarországot csak létezõ társadalmi, földrajzi és történelmi adottságokra lehet építeni. A dogmatikus maradiak, akik ma mindig azt mondják, hogy nincs más út, az '50-es évek illúzióban rekedtek meg, és nem látják, hogy az erõszakos urbanizáció mindenhol csõdöt mondott, munkanélküliséget, boldogtalanságot és válságokat hozott létre.

Kedves barátaim!

Mondjuk ki, hogy a vidékellenesség az elmaradott emberek szemlélete. A gyengék és a gyámoltalanok szemlélete. Azoknak a szemlélete, akik a technika mankói nélkül egy lépést sem tudnának megtenni önállóan. Azoknak az elkényeztetett új arisztokrata, semmire kellõknek a szemlélete, akik sose dolgoztak meg, sose küzdöttek meg semmiért, és akik csak a mûvi világ közegében érzik biztonságban magukat, és irtóznak mindentõl, ami valóságos, mert a valóságban azonnal kiderül róluk, hogy valójában milyen gyengék és gyámoltalanok. Mindenki éljen betonrengetegben, rideg üvegpalotákban, állandó tumultusban, zajban és rohanásban. Minden más életformát fel kell számolni, mindenkinek kötelezõ így élni, annak is, aki irtózik ettõl az életformától. Ezt az erõszakos, durva és kíméletlen uniformizációt kívánja ma a kormány, a szocialista-liberális kormány az embereknek.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Az efféle kormányok sok mindent leromboltak már. A tekintélyt, az erkölcsöt, a hazaszeretetet, az oktatást, a kultúrát. Most az egészségügyet és a falun élõket, vagyis a magyar vidéket akarják elintézni. De ezúttal üzenjük nekik innen, hogy kemény fába vágták a fejszéjüket, ugyanis a magyar gazda és a magyar vidék nem fogja hagyni magát. Egy paraszt ember a jég hátán is megél a puszta két keze munkájával. Egy ilyen mai kormányzati milliárdos szerencselovag azonnal sírva fakadna, aztán éhen is veszne, ha olyan helyzetbe kerülne, ahol nincs mobiltelefon, meg bankkártya.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Egy egészséges vidéki parasztembert agyonütni se lehet. A mai kormány vállalkozókból lett milliárdosait, az ilyen mikrochipekre kötött villanymenedzsereket pedig elegendõ lekapcsolni. Ezért, kedves barátaim, üzenjük meg innen, üzenjük meg innen mindenkinek, bátorítsuk a többi itt jelen nem lévõ vidéki honfitársunkat, hogy mi tudjuk, és tenni is fogunk azért, hogy a jövõ a mezõgazdaság, a jövõ mezõgazdasága húzóágazat legyen Magyarországon és Európában egyaránt.

Mi pontosan tudjuk, hogy holnap az egész európai civilizáció egyik legfontosabb kérdése az éppen az élelmiszerek minõségének kérdése lesz. A nincs más út politika szerint a vidéket el kell tüntetni a föld színérõl, fel kell gyorsítani az elvándorlást, takarékossági okokból meg kell szüntetni a közszolgáltatásokat.

(…)

Olyan politikát akarunk, amely lehetõvé teszi, hogy minél többen visszatérhessenek oda, ahol õseik életek századokon keresztül, és ott találjanak maguknak biztonságos megélhetést jelentõ munkát, és ott is élhessenek korszerû, 21. századi emberhez méltó életet. Ennek érdekében nemcsak helyreállítani, de fejleszteni is kell a vidéki közszolgáltatásokat. Ez a mi politikánk, kedves barátaink.

Nekünk bátran és öntudatosan ki kell mondanunk, hogy az ország gyökerei, a 21. századi Magyarország gyökerei is a magyar földben kapaszkodnak. Budapest és a városok gyökerei is a magyar vidékben kapaszkodnak, ezek a gyökerek táplálják az egész magyarságot, a szó szoros értelmében, és kulturálisan is. Ezek nélkül a gyökerek nélkül a magyarság nem maradhat meg, nem élhet, mert életképtelenné válik. Aki ezt nem érti, és azt szajkózza, hogy a mezõgazdaságot és a falut le kell építeni, az a legjobb esetben is tudatlan. Indoklásképpen persze mindenkivel el akarják hitetni, hogy ez elkerülhetetlen.

Azt akarják elhiteti velünk, hogy az állam már nem avatkozhat semmibe, mert a globalizáció mindent magától irányít. És ilyesmire kényszerít bennünket. Mindig valami külsõ erõre hivatkoznak, hogy magyarázni próbálják a szegényes bizonyítványukat. Holott, kedves barátaim egy értelmes ember pontosan tudja, hogy a globalizáció sem nem Isten, se nem ördög, hanem egy természeti jelenség, mint a szél, vagy az elektromosság. Lehet tõle félni, lehet ellene küzdeni, csak nem érdemes. Sokkal értelmesebb dolog befogni a vitorlánkba, megérteni, kihasználni, megszelídíteni és javunkra fordítani. Magyarországot a dogmatizmus és a mozdulatlanság börtönébe zárják azok, akik azt terjesztik, azt hangoztatják, széltében-hosszában harsogják, hogy nincs más út, vagyis az állam tehetetlen, a politika csak tehetetlen lehet.

Kedves barátaim!

Õk azt állítják, hogy a magyarok csak két lehetõség között választhatnak, megszûnni, vagy lemondani a saját értékeinkrõl, és alkalmazkodni. Lemondani a saját földünkrõl, saját gyökereinkrõl, kultúránkról és önmagunkról, lemondani az újjászületés lehetõségérõl. Ilyesmirõl beszélnek, ilyenek mondanak, miközben odakint a földeken tombol a tavasz.

Kedves barátaim!

Az ország mai vezetõi meggyõzték magukat arról, hogy Magyarország nem képes többé nagy dolgokra. Meggyõzték saját magukat is arról, hogy Magyarország számára már csak egyetlen lehetõség van, az alkalmazkodás, vagy nevezzük nevén a gyereket, a meghunyászkodás.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Nekünk azonban az a dolgunk, politikai öntudattal rendelkezõ vidéki embereknek, és az önök parlamenti képviselõinek is, hogy arra buzdítsunk minden rendelkezésre álló eszközzel minden magyar embert, hogy mondjunk le végre a lemondásról. Én arra szeretném kérni önöket, a kisgazda hagyomány folytatóit, hogy higgyenek abban, hogy elemi érdekünk, hogy a tettek mezejére lépjünk. Higgyenek abban, hogy ez lehetséges, hogy egy új, egy jó politika mindent megváltoztat. Kérem, higgyenek abban, és terjesszék, hogy igen is lehetséges a közös nemzeti akarat és a közös cél, és hogy a politika, az igazi politika egyetlen célja és értelme, hogy ezt a közös akaratot, a nemzet akaratát kifejezze.

Kedves barátaim!

Ha azt akarjuk, hogy Magyarország erõs ország legyen, akkor ennek az országnak, a mi hazánknak újra el kell hinnie, hogy itt nemcsak a lemondás politikája létezik anélkül, hogy pontosan tudnánk, hogy mire is várunk. Nemcsak olyan politika létezik, amelyik megelégszik azzal, hogy további áldozatvállalásokat ír elõ a semmiért, holott a valódi egyedüli célja, hogy fenntartsa a status quo-t, a kialakult helyzetet, és megõrizze néhány kiváltságos csoport helyzeti, milliárdban mérhetõ elõnyét. Nekünk, nekem ezzel a gyáva és gyenge felfogással szemben az a célunk, hogy Magyarország ismét kiváló, és tiszteletre méltó ország legyen. Azt akarjuk, hogy a magyarok büszkék legyenek Magyarországra, és a büszkeség azt jelenti, hogy soha sem másoktól várjuk a megoldást, hanem mindent megteszünk a saját boldogulásunkért, és inkább másoknak adunk, és nem a magunk számára kérünk.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Én hiszem és tudom, hogy van más út, és van más cselekvési lehetõség. Volt miniszterelnökként, húsz éves politikai tapasztalattal a hátam mögött pontosan tudom, hogy a politika, ha az egy bátor és okos politika, ha ez egy jól szervezett államot hoz létre, akkor sok mindent tehet az országért, a magyar vidékért, és a vidéken élõ emberekért. Ezért nekünk, önöknek, a kisgazdáknak, a vidéki származású magyaroknak, akik a politika világába keveredtek, soha nem szabad feladniuk.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Mindannyian látjuk, önök is láthatják, Becsei Zsoltot is hallhatták, hogy Európában ez minden más országnak sikerült. Semmi sem indokolja, hogy nekünk, éppen nekünk magyaroknak ez ne sikerülhessen.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim!

Végezetül arra szeretném tehát biztatni önöket, hogy tanuljunk a vidéktõl, a természettõl, és fõként merítsünk erõt a földbõl, ami az emberi élet alapja. Merítsünk erõt és hitet abból a ténybõl, hogy a föld mindenkinél, minden politikusnál, minden elemzõnél, és minden okoskodónál erõsebb. A földnek mindig igaza volt, és igaza lesz. Végsõ soron a földdel kell megbeszélnünk, és nem azokkal az összes ügyes-bajos dolgunkat, akik irdatlan pénzeket költenek arra, hogy miután ezt a bolygót, a mi földünket tönkre teszik, majd egy másik bolygóra költözhessenek, hogy majd azt is tönkretegyék.

Én azt javaslom, hogy mi ehelyett inkább hallgassunk a föld szavára. Óvjuk meg, mûveljük, bízzunk benne, és higgyük el, hogy gondoskodni fog rólunk. És ha a mai politika képletesen szólva földig is rombolja az országot, tovább nem tudja, és onnan, a magyar földrõl, a magyar földbõl mi vidéki magyar emberek majd együtt újjá fogjuk építeni.

Köszönöm, hogy meghallgattak.

Hajrá Magyarország, Hajrá Magyarok!