Ősvigasztalás

5 perc olvasás

2018.január.25. csütörtök. EuroAstra - Petrásovits Zoltán

A Békéscsabai Jókai Színház vendégjátéka a Nemzeti Színházban. A Békéscsabai Jókai Színház 2018. január 29-én mutatja be Tamási Áron Ősvigasztalás című drámáját Budapesten, a Nemzeti Színház Gobbi Hilda színpadán.

A Békéscsabán nagy sikerrel játszott dráma majdnem ötven évvel a megírása után került a közönség elé, aktualitásából azonban semmit sem vesztett, ami azt mutatja, hogy Tamási modernebb drámát írt, mint korának irodalma. A dráma bemutatása egyfajta tisztelgés Tamási Áron születésének 120. évfordulója előtt is. A különleges előadás számtalan dicséretet kapott, az alábbiakban csokorba szedtük a kritikusi véleményeket az Ősvigasztalásról.

„Tamási Áron Ősvigasztalása nagyon magasra, világszínvonalra tette a lécet, beírta magát a legértékesebb, legemlékezetesebb produkciók sorába.” – Niedzielsky Katalin (magyarteatrum.hu)

„Az Ősvigasztalásban minden összhangban van egymással és az első pillanattól kezdve beszippantja a nézőt a különleges atmoszféra… A díszlet páratlanul szép, segítségével a víz, a tűz, a föld és a levegő egyszerre elevenedik meg a színpadon. Aki megnézi az Ősvigasztalást, nem fog csalódni, ugyanis egy olyan komplex előadásra vált jegyet, amiben minden benne van, amit egy színházi darab nyújtani tud a nézőnek. ” – Szilágyi Viktor (jokaiszinhaz.hu)

„Ami a szereposztást illeti, Béres László lenyűgözően ütős csapatot állított össze… Káprázatos estét kaptam tőlük… Összességében azt mondhatom, zseniális rendezést, mesterfokú művészi teljesítményeket láttam ezen a színházi ünneppé magasodott bemutatón.” – Szenes János (szarvasihet.hu)

„A rendezés nagyszerűen rátapintott annak lényegére, hogy minden történés a sejtekben, az ősi tudatban teljesedik be… A másfél óra katarzisa igazolja, hogy mekkora hatása van a színpadon ennek a darabnak, ami megérteti az emberrel, hogy csak a lélekből, az ősi szellemből származnak fennkölt érzések.” – Zsidov Magdolna (vitalap.hu)

„Az előadás az első pillanatban magával rántotta a közönséget… A díszlet a maga egyszerűségében volt zseniális… Bár maga a történet sok tanulságot és igazságot hordozott magában, Béres László rendezése és Cári Tibor zenéje olyan köntöst adott neki, ami garantáltan megrezgetett a lelkekben egy olyan rég elfeledett húrt, amely közös hangon szólalt meg minden nézőben ezalatt a varázslattal átitatott másfél óra alatt.” – Varga Fanni (beol.hu)

Tamási maga is elveszettnek hitte az Amerikában írt „komor és darabos vázlat”-át, ahogy visszaemlékezéseiben nevezte. Egy kolozsvári drámapályázatra küldte haza 1924-ben, akkor, amikor az első világkatasztrófán átvergődött emberiség levegőért és segítségért kiált, megváltásért esedezik. A darab az életbe vetett hitről, az újrakezdés lehetőségéről szól. A műben benne szunnyadozik a túlélés ígérete: a megmaradás záloga nem a kesergés, hanem az akarás, útja az összetartozás. Alaptémája: az ősi hagyományok elvetésével megszűnik az ember és természet harmonikus kapcsolata, helyét a káosz és az erkölcsi szennyezettség foglalja el. Tamási nem megelőzte a korát, hanem egyszerűen más, modernebb drámát írt, mint amilyenhez a húszas évek magyar irodalma, illetve színházi közönsége szokott, vagy amilyent elvárt. Az Ősvigasztalás – bár szerzői utasítás szerint „történik Székelyföldön a XIX. században, sőt bé is vezeti ide a XX. századot” –¬ cselekménye mégis időtlen. A darab az ősi pogány kultikus szertartások hangulatát idézi meg. A drámai szituációt Csorja Ambrus szokatlan végakarata teremti meg. Öccse, kérésére ősi áldozatot celebrál, és a havasi tisztáson máglyán égeti el a holttestét, hamvát összeszedi egy fazékba, és abba saját vérét is belekeveri. Amikor erre fény derül, Csorja Ádám gyilkosság vádjával törvény elé kerül, s bár a tanúk vallomása alapján kiderül az ártatlansága, „a törvényes szokások és formák megszegéséért” tíz hónapi elzárásra ítélik. A börtön elől Gálfi Bence szökteti meg, de amikor rájönnek, hogy mindketten Kispál Julába szerelmesek, Gálfi lelövi Csorját.

„Isten, Isten, igaz Isten!” – sikoltja a darab végén a meggyilkolt Csorja Ádámra rátaláló egyik szereplő. „Nem sírunk többet soha! Nekünk nem sírni kell, hanem megküzdeni a világgal!” – mondja a másik, majd rémülten összebújnak, és lassan táncolni kezdenek… A tánc, az átmeneti rítusok kellékeként a megbillent egyensúly helyreállítására, az értékvesztés, az értékek transzformációja utáni rend megteremtésére szolgál. Az ősvigasztalás a negatív állapotból kivezető megoldást, az ősi, tiszta erkölcsiséget szimbolizálja.

Az előadásban a két Jászai Mari-díjas színművész, Kovács Frigyes és Szélyes Imre mellett Szőke Pál, Liszi Melinda, Katkó Ferenc, Gulyás Attila, Mészáros Mihály, Nagy Róbert, Balázs Csongor és Ragány Misa látható.