Osztrák blődli – de komolyan – a Várfok Galériában
3 perc olvasás
Dr. Elisabeth Kornfeind, a budapesti Osztrák Kulturális Fórum igazgatónője nyitotta meg két ellentétes gondolkodású, játékos osztrák művész tárlatát a Várfok Galériában, amelyet június 30-ig tekinthetnek meg az érdeklődők. Kornfeind asszony szerint öröm ilyen előkelő kortárs galériában látni a magyar fővárosban az osztrák művészek nem is első bemutatkozását.
Dr. Elisabeth Kornfeind, a budapesti Osztrák Kulturális Fórum igazgatónője nyitotta meg két ellentétes gondolkodású, játékos osztrák művész tárlatát a Várfok Galériában, amelyet június 30-ig tekinthetnek meg az érdeklődők. Kornfeind asszony szerint öröm ilyen előkelő kortárs galériában látni a magyar fővárosban az osztrák művészek nem is első bemutatkozását.
A művészettörténész megállapította, hogy a gazdasági válságok sorozatának felüdítő ellenpólusa a művészet, amire bőven akadnak példák a múltból és a jelenből egyaránt.
Első látásra a humor és a 21. századi óvodás színvonalú giccs jut eszükbe (az 1959-es születésű) Sebastian Weissenbacher képeiről. Kénytelenek vagyunk ezen mosolyogni. A rajzfilmfigurák sablonjai azonban szomorú életérzéseket mutatnak nekünk. Rémesen unalmas állatkái mintha a Kindertojásokból másztak volna elő, és keresnek valami létező alakot a tükörben, amelyben megpillantjuk magunkat, akiknek nincs helyünk a világban. Ettől az őrülettel találjuk szemben magunkat. Hogy miért? Mert hülyévé váltunk a tévé-filmes butítástól. Ráadásul – jobb híján – ezt adjuk át a gyerekeinknek is. Weissenbacher újabb képei ostoba feliratokkal ellátottak, hogy még inkább képbe helyezzük a magunkat. Ránk bízza, mit látunk meg a világból. Hozzá egy bolondos filmet nézhetünk meg az osztrák művészek játékos előadásából. Például ilyet: fából készült, festett húrokkal ellátott gitáron adnak elő műcigarettás jeleneteket.
A másik osztrák, Martin C. Herbst „A világ létezéséről és a látszatáról" elmélkedik nagyméretű portréin keresztül. Amúgy ez a kiállítás címe is. Az érdekli, mások nézőpontjából mit jelent egy-egy arc. Lena kislány arcából varázsol kék szemet a lila szájhoz, vagy zöld szemet a túl piros szájhoz. Aztán csomagolópapírok belsejéből tűnnek elő barokk és rokokó portrék, mintha véletlen lenne a dolog. Ügyesen játszik a valósággal és a képzelettel, a létezővel és a megfoghatatlannal. Tűnékeny itt minden éppúgy, mint a létezésben. Túllépés a valóságon, hogy megmozgassa a képzeletünket. Sikerrel.
Mindkét festő a lélekkel dolgozik, nem a testtel, holott a látvány – szinte ezoterikus módon – testeket mutat. Nagyon érdekes és megtekintésre érdemes a kiállítás.
A Várfok Galéria Project Roomja szintén különös kiállítással jelentkezett: ablakon át nézhető, kukucskálható műalkotásokkal, amelyeket két héten keresztül kétnaponta cserélnek Győrffi László, Szirtes János, Nádler István, a Párizsban élő aatoth franyo és mások munkáiból. A művészek a Várfok Galéria állandó szereplői közé tartoznak. A gond csak az, hogy a pici ablakot rossz helyre tették. A magasabbaknak le kell hajolni hozzá, az alacsonyabbak pedig egyáltalán nem is láthatnak be, holott kitűnő ötlet volna ez a fajta formabontó kiállítás. Talán több kis ablakot kellett volna nyitni hozzá.
DOBI ILDIKÓ