Lefagyott gép, elfelejtett jelszó, leállt nyomtatás, vírustámadás, nem megérkező e-mailek, – mind mind olyan problémák, melyek esetén azonnal hívjuk a rendszergazdákat. Ők pedig ott teremnek, ki tudja honnan jönnek és hová mennek, három kattintás és megoldották a végzetesnek hitt problémát. El sem tudunk képzelni olyan világot, melyben nincsenek olyan magasan képzett informatikusok, akik a háttérből, sokszor láthatatlanul segítik a munkánkat. Mi lenne velünk, ha nem lennének? Az ESET szakemberei...
Az Egyesült Államok és Kína továbbra is élen jár a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásában, azonban Japán, Izrael és az Egyesült Királyság kezdi beérni a két nagyhatalmat – derül ki az EY felmérésből, amelynek során a terület 126 vezető szakértőjét kérdezték meg. A robotika továbbfejlesztésének legnagyobb akadálya a szakemberek hiánya.
2018 júniusától a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. az Invitel Távközlési Zrt. megvásárlásával új struktúrában folytatja tovább tevékenységét. A felvásárlás átrendezte az erőviszonyokat a hazai távközlési piacon. A DIGI Csoport átvette az első helyet a hazai műsorterjesztési szegmensben, az internet- és hangszolgáltatások területén pedig a második legnagyobb szolgáltatóvá vált.
Idén augusztusban ismét izgalmas zenei élményeket ígér az OrgonaPont koncertsorozat, melyben a hangszerek királynője varázsol csodás hangulatot a könnyed, nyáresti programok kedvelői számára. A Filharmónia Magyarország nyári sorozata augusztus 31-ig az ország egész területére elviszi az orgona által nyújtott különleges hangulatot.
Ahogyan minden évben, idén is a Csabagyöngyével kezdődik Magyarországon és egész Európában a szüret, hiszen ez a legkorábbi szőlőfajta az északi féltekén. Ráadásul a mostani szüret kb. 2 héttel korábbra tevődött, mint ahogy ezt más években megszoktuk. Hagyományosan a világ egyik legismertebb szőlőjével, a Csabagyöngyéből készül Európa első újbora, amely már akár egy hónap múlva, augusztus 20-a körül a polcokra kerülhet.
A Világzenei Színpad 2000 óta veszi ki a részét a világzenei mozgalomból. Az elmúlt tizennyolc évben kirívó nemzetközi rangra tett szert, egyrészt annak köszönhetően, hogy a műfaj valamennyi kiválósága fellépett itt, másrészt pedig annak, hogy mindig is érzékenyen reagált az újabb és újabb trendekre, hullámokra. Nézzünk néhány bandát a Sziget idei világzenei kínálatából!
Hazánkban a magyar táncházmozgalom legismertebb ázsiai együttesei. A Knack Cordial Folk Group és a Hungarian FolkEmbassy (vendég: Bognár Szilvia, Pósfa Zenekar) műsora a Magyarország Barátai Alapítvány és a Fonó támogatásával és kínai-magyar táncház a Várkert Bazárban.
Tavalyi nagysikerű vendégszereplése után idén visszatér a Margitszigetre a világ egyik legérdekesebb táncelőadásait létrehozó társulata, a Béjart Ballet Lausanne, akik a jubileumi turné után most Mozart legnépszerűbb művét, a csodálatos Varázsfuvolát varázsolják a színpadra a klasszikus balett nyelvén, először Magyarországon!
A július 14. és 20. között megrendezett Palicsi Nemzetközi Filmfesztiválon a Kritikusok Díját kapta az elsőfilmes Csuja László road movie-ja a Párhuzamok és ütközések című szekcióban.
Egy 1 km hosszú vásznon örökítette meg a Duna egyedülálló tájait, valamint veszélyeztetett növény- és állatfajait a szerbiai Szond városából származó Ana Tudor festőnő. A világ leghosszabb dunai képe hosszú útra indult ezen a nyáron a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig: az Art of Danube kiállítás különböző országokat érintve 13 városban áll meg, többek között Budapesten is: július 24-én, csupán egyetlen napig állomásozott. A kiállítás hazai partnere a WWF Magyarország, valamint...
Himalája só bányászása Tíz évvel ezelőtt kaptunk egy sólámpát ajándékba. Ott álldogált a szobában, néha kivilágítottuk, mert lámpa is volt benne. Aztán megfeledkeztünk róla. Múlt héten változás történt. Társasházunk új közös képviselője látogatott el hozzánk bemutatkozni. Meglátta a sólámpát.