Már 2018. június 15.-től igényelhetnek kedvező feltételekkel hitelt a vállalkozások a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) 70 milliárd forintos keretösszegre bővült MFB Pénzügyi Vállalkozás Refinanszírozási Konstrukcióból. A program célja, hogy a piacról forráshoz nem jutó vállalkozások is igényelhessenek hitelt gyorsan és kedvező feltételek mellett. A program pályázat útján kiválasztott pénzügyi vállalkozásokon keresztül érhető el.
Június első felének időjárása országszerte nagy károkat okozott: a biztosítókhoz a hétvégéig 18,5 ezer bejelentés érkezett, ezek nyomán a kárigények becsült összegei megközelítik a kétmilliárd forintot. A kárrendezés, mint a korábbi hasonlóan viharos időszakokban, most is gyors és a legtöbb esetben rutinszerű. Ezt igazolja vissza az a friss felmérés, amely szerint a lakásbiztosítással rendelkezők közel 90 százaléka elégedett a kapott szolgáltatással, tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
A lakáshitelt felvevő ügyfelek biztonsága és a kiszámítható törlesztőrészletű, fix kamatozású lakáskölcsönök térnyerése érdekében idén októbertől módosulnak az adósságfék szabályok. A rövidebb kamatperiódusú lakáshitelek törlesztőrészlete gyakran megváltozhat, akár kedvezőtlen irányba is, így ezen ügyfeleknek kellő jövedelem-tartalékkal kell rendelkezniük, annak érdekében, hogy a hitelek visszafizetése problémamentesen megvalósuljon.
A Magyar Williams Szindróma Társaság (MWSzT) korábbi, önálló életvitelt támogató programjainak sikere, és a résztvevők visszajelzései is a folytatásra ösztönözték a szervezőket. A hosszú távú cél, hogy e ritka betegségben szenvedő, és értelmileg akadályozott fiatalok a jövőben önállóbb életvitelt folytathassanak, ezzel is a teljes értékű társadalmi integrációt közelítve. Az NCTA pályázatával elindult program most a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával folytatódhatott.
Fontos mérföldkövekhez ért az idén Magyarország legnagyobb lakásfejlesztője, a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia. A vállalat történetében először belép a IX. kerület újlakás-piacára is, több projekt keretében 1300 új lakással járulva hozzá Közép-Ferencváros megújulásához
A régió pénzügyi- és telekommunikációs szereplői hamar felismerték a felhőalapú megoldások nyújtotta üzleti lehetőségeket, de minden iparágban sikerrel alkalmazzák őket a digitális átállás felgyorsítása érdekében – mutat rá az IDC egy nemrégiben közzétett tanulmánya, melyet a felhőalapú technológia és a mesterséges intelligencia vállalatok körében való alkalmazása kapcsán készített a kutatócég az adriai régióban.
Csúcsteljesítmény az energiagazdálkodásban. Az első hó lehullásakor a mormota lezárja az odú bejáratát egy hosszú földdarabbal. Elhelyezkedik a föld alatt 2-3 méterre, hogy átaludja a telet. Amikor a hőmérséklete 38 C-fokról 4 fokra csökken, szívverése erőteljesen lelassul. Ekkor felébred és mozogni kezd, hogy ne fagyjon meg. Majd ismét elalszik. Hat hónap alatt használja fel a meleg évszakban felszedett 2 kiló zsírt, amely a testét borítja.
Négy év alatt az átlagfizetés 42 százalékkal nőtt, a lakáshitelek átlagkamata pedig több mint 40 százalékkal 4,42 százalékra csökkent. Egy tízmillió forintos 20 éves futamidejű lakáshitel havi törlesztése négy évvel ezelőtt több mint 80 ezer forintba került, most pedig alig több mint 60 ezer forint a piaci átlagkamatokkal kalkulálva. A nettó fizetésnek ez a lakáshitel most a 28 százalékát vinné el, ellentétben a 2014-es helyzettel, amikor több mint az...
Minden várakozást felülmúlóan növelte árbevételét a Praktiker 2017-ben. A magyar tulajdonú barkácsáruház-lánc a 2016-os évhez képest 20 százalékkal több, összesen nettó 47,8 milliárd forintos forgalmat realizált, ezzel 33,1 százalékra növelte piaci részesedését Magyarországon. A Praktiker 20 éve van jelen a magyar piacon.
Több milliárd forintos beruházással megduplázza veszprémi üzeme gyártókapacitását Magyarország vezető sajtgyártó és -forgalmazó vállalata, a Pannontej Zrt. A vállalat egyik legnagyobb globális innovációs és fejlesztési központját telepíti a városba, illetve új munkahelyeket teremt.
Kopt pecsételő Különleges élmény részese lesz az érdeklődő, ha ellátogat a Ráday utca 28-ban lévő kulturális komplexumba! A ház története szintén figyelmet érdemel. Az épületet 1850-ben vette meg a Ferencvárosi Dohánygyár, majd 50 éven át működött benne. Aztán 1909-ben kibérelte református egyházközség, végül 1913-ban megvásárolta az épületet a Dunamelléki Református Egyházkerület. Ebben működik az egyházkerület püspöki hivatala, a Károli Gáspár Egyetem Hittudományi Kara és Kollégiuma. Később kapott helyet...