2025.június.22. vasárnap.
A Mercedes-Benz Cars Kecskeméten megkezdi az első full-flex gyár építését. A vállalat az új személygépkocsi-gyárba összesen egymilliárd eurót invesztál, és több mint 2.500 új munkahelyet teremt. A full-flex gyár a következő lépés az okosgyártás felé vezető úton: a februárban bemutatott Factory 56 elvén épül fel, azaz teljes mértékben digitalizált, fenntartható termelést valósít meg, és az embert állítja a középpontba.
szex.jpg
20 éve indult az HBO korszakalkotó sorozata. Húsz évvel ezelőtt, 1998. június 6-án indult a Szex és New York az amerikai HBO-n. A New Yorkban játszódó, helyben forgatott sorozat, amely Candace Bushnell azonos című 1997-es könyvén alapult, négy nő életét követi, akik különböző természetük és folyamatosan változó szexuális életük ellenére mindvégig elválaszthatatlanok és lelki támaszt jelentenek egymás számára.  
kep_10.jpg
Poul Pedersen dán régészprofesszor a Mediterrán Országok Tudományos Alapítványának támogatásával állítja helyre Mauszólosz király sírját, az ókori világ hét csodájának egyikét, amelyet egy XV. századi földrengés romba döntött, a földdel tett egyenlővé. A síremlék a hajdani Halikarnasszosz városában épült, a mai Anatólia, Törökország délnyugati részében.
marcelli.jpg
Vakokat segítő okostelefonokra gyűjtenek. Több száz látássérült életét teszik könnyebbé azok az eszközök, amelyeket jótékonysági koncertek adományaiból vásárolnak a Vakok Állami Intézetében tanulók számára. A közös cél sikeres megvalósítása érdekében a Tatán fellépő zenészek arra kérik a Víz, Zene, Virág Fesztivál ingyenes 0. napjának közönségét, hogy a koncertekre mindenki jöjjön fehér öltözékben.  
efovel.jpg
Dub FX az olaszokhoz hasonlítja a magyarokat, Náksi Attila idén már a fiaival fesztiválozik, Kowalskyék fiatalos lendületességet céloznak meg, Horváth Boldi pedig a közönség mellett a programokat és a szervezést is méltatja – derült ki a 43. EFOTT sajtótájékoztatóján. Az immáron hat naposra bővített fesztivál 2018-ban július 10-16-a között érhető el Velence-Sukoró térségében. A szervezők erősebb lineuppal készülnek, mint valaha és 125.000 résztvevőre számítanak.  
mnblogo_3.png
Az MNB összesen 59,6 millió forint bírságot szabott ki a CIB Bankkal szemben adatszolgáltatási, informatikai, hitelkockázat-kezelési, tőkekövetelmény-számítási hiányosságok, valamint az informatikai és vállalatirányítási területet érintő ismételt jogsértések miatt. A jegybank kiemelt súllyal szankcionálta a hitelintézet adatszolgáltatási hibáit, s a jövőben is kiemelt szigorral lép fel az e téren jogsértést elkövető piaci szereplőkkel szemben.
Az UniCredit bejelentette, hogy exkluzív stratégiai partneri megállapodásokat írt alá az Allianz és a Generali biztosítókkal (a továbbiakban: “Partnerek”) magánszemély és kkv-ügyfeleknek kínált biztosítási termékek forgalmazására Bosznia-Hercegovinában, Bulgáriában, a Cseh Köztársaságban, Horvátországban, Magyarországon, Romániában, Szerbiában, Szlovákiában és Szlovéniában.