Díjnyertes filmekből rendez fesztivált a Cirko-Gejzír mozi 2018. június 7. és július 1. között. Több mint hatvan film, málnaszörp, fröccs és nyári hangulat várja a közönséget az ötödik kerületi artmoziban már hagyománnyá vált nyári fesztiválon.
20 éve indult az HBO korszakalkotó sorozata. Húsz évvel ezelőtt, 1998. június 6-án indult a Szex és New York az amerikai HBO-n. A New Yorkban játszódó, helyben forgatott sorozat, amely Candace Bushnell azonos című 1997-es könyvén alapult, négy nő életét követi, akik különböző természetük és folyamatosan változó szexuális életük ellenére mindvégig elválaszthatatlanok és lelki támaszt jelentenek egymás számára.
Poul Pedersen dán régészprofesszor a Mediterrán Országok Tudományos Alapítványának támogatásával állítja helyre Mauszólosz király sírját, az ókori világ hét csodájának egyikét, amelyet egy XV. századi földrengés romba döntött, a földdel tett egyenlővé. A síremlék a hajdani Halikarnasszosz városában épült, a mai Anatólia, Törökország délnyugati részében.
Vakokat segítő okostelefonokra gyűjtenek. Több száz látássérült életét teszik könnyebbé azok az eszközök, amelyeket jótékonysági koncertek adományaiból vásárolnak a Vakok Állami Intézetében tanulók számára. A közös cél sikeres megvalósítása érdekében a Tatán fellépő zenészek arra kérik a Víz, Zene, Virág Fesztivál ingyenes 0. napjának közönségét, hogy a koncertekre mindenki jöjjön fehér öltözékben.
Dub FX az olaszokhoz hasonlítja a magyarokat, Náksi Attila idén már a fiaival fesztiválozik, Kowalskyék fiatalos lendületességet céloznak meg, Horváth Boldi pedig a közönség mellett a programokat és a szervezést is méltatja – derült ki a 43. EFOTT sajtótájékoztatóján. Az immáron hat naposra bővített fesztivál 2018-ban július 10-16-a között érhető el Velence-Sukoró térségében. A szervezők erősebb lineuppal készülnek, mint valaha és 125.000 résztvevőre számítanak.
A Belvárosi Fesztivál után péntek este (18 órától) a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum kertjében hallható a Talány Akusztik zenekar. Az újnyugatos est vendége: Krizsán Edith, női nemzetközi sakkmester. Művészeti vezető: Szabó Zoltán Attila.
Az MNB összesen 59,6 millió forint bírságot szabott ki a CIB Bankkal szemben adatszolgáltatási, informatikai, hitelkockázat-kezelési, tőkekövetelmény-számítási hiányosságok, valamint az informatikai és vállalatirányítási területet érintő ismételt jogsértések miatt. A jegybank kiemelt súllyal szankcionálta a hitelintézet adatszolgáltatási hibáit, s a jövőben is kiemelt szigorral lép fel az e téren jogsértést elkövető piaci szereplőkkel szemben.
Az UniCredit bejelentette, hogy exkluzív stratégiai partneri megállapodásokat írt alá az Allianz és a Generali biztosítókkal (a továbbiakban: “Partnerek”) magánszemély és kkv-ügyfeleknek kínált biztosítási termékek forgalmazására Bosznia-Hercegovinában, Bulgáriában, a Cseh Köztársaságban, Horvátországban, Magyarországon, Romániában, Szerbiában, Szlovákiában és Szlovéniában.
A hazai mozikba is megérkezett a cannes-i nagydíjas Matteo Garrone 17. századi itáliai mesegyűjteményt feldolgozó, gyönyörűen fényképezett fantasy filmje, ami Salma Hayek és Vincent Cassel főszereplésével a legsötétebb tündérmesék szürreális világába vezeti a nézőket.
A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa diszkont légitársasága egyedülálló mérföldkőhöz érkezett: flottájához ma csatlakozott a 100. repülőgép. A Wizz Air Budapesten ünnepelte meg az eseményt, aminek tiszteletére a flotta egyik szuperhatékony Airbus A321 típusú repülőgépe egyedi festéssel mutatkozott be. Szintén az ünnepségen jelentette be a Wizz Air, hogy létrehozza a WIZZ Alapítvány, ami a légitársaság egyre növekvő közösségi szerepét tükrözve négy kulcsterületre fókuszál: az egészségügyre, az oktatásra, a gyermekgondozásra...
Mindenki spórolna rajta legszívesebben, de kevesen adják ki a kezük közül. Az üzleti utazások szervezése sokszor hálátlan feladat egy cégen belül, hiszen a foglalások és igények koordinálása sok adminisztrációval és egyeztetéssel jár. Ennek ellenére a cégek fele dolgozik csak utazásszervező cégekkel, pedig sokan szeretnének minél gyorsabban és költséghatékonyabban foglalni utakat – derült ki a Weco-Travel online felméréséből[1].