A XX. Melpomena Tavrii nemzetközi színházi fesztivált 2018. május 17. és 27. között rendezik meg a Fekete-tenger partján lévő Mikolajiv és Kherson városában. A Békéscsabai Jókai Színház május 22-én játssza Khersonban az Eve Ensler műve nyomán létrejött Break the Chain című monodrámát Németh Gabriella előadásában.
Peter Sellers, a világhírű színész, a faarcú komikus (Buster Keaton reinkarnációja?) főszereplője A Rózsaszín Párduc c. filmnek, valójában filmsorozatnak. Ő Clouseau felügyelő, a csetlő-botló kétbalkezes nyomozó, akit a bűnözők baleknak tartanak, nem veszik komolyan és ez lesz a vesztük. A Rózsaszín Párduc egy értékes gyémánt, nevét onnan kapta, hogy közelről ránézve egy párduc rajzolatát ismerhetjük fel benne. Ezt a gyémántot lopják, rabolják el és a felügyelő egymaga bánik el...
Hírességek is közreműködnek majd abban az új általános iskolai diabétesz oktatási programban, amelyben diákok, tanárok, sőt a gyerekek szülei is átfogó ismereteket szerezhetnek a cukorbetegségről.
A BDO Magyarország IT tanácsadással foglalkozó üzletága, reagálva az Európai Parlament és Tanács (EU) 2016/679 számú, 2018. május 25-től kötelezően alkalmazandó GDPR (General Data Protection Regulation/ Általános Adatvédelmi Rendelet) bevezetésére, GDPR tanácsadás divízióval bővült. A divíziót Kusztos Dénes és Szente József vezetik.
Immár nyilvánosan elérhető az MTA BTK László Gyula Digitális Archívuma több mint tízezer oldallal az https://lgyda.btk.mta.hu/ címen.
A személyi kölcsönök piaca jelentős növekedést mutat, az év első negyedében 55 százalékkal több új személyi kölcsönre kötöttek szerződést a bankok. Egyre több bank kínál 10 százalék alatti kamatozású személyi kölcsönöket, ezekkel pedig már magasabb tartozásokat is ki lehet váltani. A személyi kölcsönök népszerűségét mutatja, hogy a BankRáció.hu-nál az idén éves összevetésben másfélszer több kalkuláció történt ezekre a konstrukciókra.
Az Erste Group (Erste) és a Vienna Insurance Group (VIG) által 2008-ban megkötött értékesítési megállapodást 2033 végéig meghosszabbítják. Az erről szóló szerződést 2018. május 17-én írták alá. Mindkét intézmény ügyfelei számára szélesebb körű lesz a hozzáférés a másik fél termékeihez. Egy digitalizálási offenzíva hivatott megkönnyíteni az ügyfelek számára a gyors, egyénre szabott biztosítások megkötését.
A kiskereskedelmi üzlethelyiségek többsége hangtechnikai szempontból ugyan jól felszereltnek számít, azonban a vásárlói élményt, valamint az eladásokat támogató zenei és egyéb hang alapú megoldásokban rejlő lehetőségeket többnyire nem aknázzák ki teljes mértékben. A helyzet javítása érdekében az Axis több stratégiai partnermegállapodást is kötött, amelyek révén a társaság hálózati hangtechnológiája – a zeneszolgáltatásokkal integrálva – lehetővé teszi a bolttulajdonosok számára, hogy személyre szabott hangszolgáltatást biztosítsanak az üzletekben.
Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció dekrétumával elrendelte a Boldogságos Szűz Máriának, az Egyház Anyjának kötelező emléknapját, melyet a liturgiában a pünkösdvasárnap utáni hétfőn ünnepelünk az idei évtől.
Elérte az épületek legmagasabb kitűzött pontját a GSE Hungária Kft. által Üllőn épített Goodman – Auchan épületegyüttes. Magyarország legnagyobb logisztikai központjának bokrétaünnepén Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese és Éric Fournier, Franciaország budapesti nagykövete is felszólalt. A zöldmezős beruházást a teljes projekt tervezésével és kivitelezésével megbízott GSE Hungária Kft. ez év nyarán adja át a megrendelő Goodman részére. Az épületkomplexum kiemelt szerepet kap majd az Auchan áruházainak logisztikájában,...
A hidegháború óta gyengült Németország függősége az Egyesült Államoktól, a köztársaság a saját, valamint az Európai Unió érdekeinek szószólójává vált. A németek hisznek abban, hogy Amerika jobb európaivá tehet bennünket. Az Antall József Tudásközpont a Konrad-Adenauer-Stiftunggal közös „Ich bin ein Berliner” konferenciáján hazai és nemzetközi szakértők tárgyalták meg Németország és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok változását a 20. század második felétől egészen napjainkig.