2025.augusztus.02. szombat.
index_97.jpg
Nagy lendülettel nyitotta az évet a lakáshitelpiac: januárban 56,5 milliárd forintra rúgott az új lakáshitelek összege, ami 35 százalékos növekedést jelent éves szinten és ötéves rekordnak felel meg. A fix törlesztőrészletű lakáshitelek fölényben voltak januárban, ezek adták a kihelyezések 68 százalékát. A BankRáció.hu előrejelzése szerint az idén folytatódhat a több évre fix törlesztőrészletet biztosító lakáshitelek térnyerése.  
image7_7.jpg
Elkészítette a teljes budapesti újlakáspiacot átfogó új elemzését a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia Zrt. A jelentésből többek között kiderül, hogy:  az átlagos négyzetméterár elérte a 705.000 forintot és a drágulás idén sem áll meg; az 5%-os áfa körüli bizonytalanság miatt már csökkenésbe váltott az új projektekben kínált lakások száma; 20 millió forint alatt a Belvárosban nincs új lakás; 30 millióért belvárosi garzont vagy akár egy XI. kerületi, 2,5 szobás otthont...
rendeljkinait_infografika_20180306.jpg
Okoskütyük, robotporszívó és vezeték nélküli fejhallgató voltak a tavalyi év legnépszerűbb termékei a kínai webáruházakból vásárló magyarok körében – derült ki a Rendeljkínait.hu platformcsalád felméréséből. Ha kínai termékek online vásárlásáról van szó, a 30 évesnél idősebb férfiak a leglelkesebbek, akik átlagosan 10.000 és 100.000 forint között költenek egy évben a különböző távol-keleti webáruházakban. A vásárlás igen ritkán impulzív, a legtöbben tudatosan választanak, teszteket és értékeléseket is olvasnak a kiszemelt...
Intelligens gumi szenzor A Goodyear a 2018-as Genfi Autószalonon bemutatta intelligens prototípusabroncsának legújabb fejlesztéseit, amelyek egy komplett abroncsinformációs rendszert alkotnak. Az abroncsból, érzékelőkből és felhőalapú algoritmusokból álló megoldás elemei egymással együttműködve, egy mobilalkalmazáson keresztül valós időben kommunikálnak a flottaüzemeltetőkkel.
abakusz_kep.jpg
 Kismintás privát közvélemény kutatásom eredményeként állíthatom, hogy többségünk nem szereti a számtant, a számokat, különösen a számok helyi értékét. Még az arab (valójában indiai eredetű) számokkal csak elvagyunk, szükség törvényt bont, de a római számok végképp nincsenek ínyünkre. Mégis muszáj ideírnom további mondanivalóm kedvéért a két számcsoport szótárát. I=1, V=5, X=10, L=50, C=100, D=500 és M=1000.
eso_paranal.png
Először észleltek csillagfényt az Európai Déli Obszervatórium új berendezésével az észak-chilei Paranal Obszervatóriumban. A MATISSE a világ legnagyobb teljesítményű, közép-infravörös hullámhosszakon működő interferometrikus berendezése, amely az obszervatórium négy távcsövének fényét kombinálja. Az alkalmazott nagy felbontású képalkotással és színképelemzéssel a galaxisok középpontjában lévő szupernagy tömegű fekete lyukak vidékét és a fiatal csillagok körül található bolygókeletkezési területeket lehet majd vizsgálni. A legelső MATISSE mérések a Szíriusz, a Rigel és a Betelgeuse...
morgan_stanley1.jpg
A Morgan Stanley tovább növelte már most is jelentős budapesti kapacitásait, a bővülés pedig az irodai infrastruktúra fejlesztését is szükségessé tette. A City Gate-ben található új irodát a vállalat nemzetközi felsővezetője, Tom Nides, a Morgan Stanley alelnöke nyitotta meg február 22-én.