2025.május.11. vasárnap.

Csak az lehetett Magyarország királya, akit a magyar Szent Koronával koronáztak meg. Attól a pillanattól kezdve vált az uralkodó jogerősen királlyá, hogy a Szent Korona érintette a fejét - mondta az InfoRádiónak Pap Gábor. A művészettörténész beszélt arról is, hogy viselhette-e Szent István a Szent Koronát, kik lopatták el azt, és miért ferdült el a kereszt a tetején.

 

Ma a 2010. augusztus 20-i nemzeti ünnep reggelén a Magyar Köztársaság lobogójának ünnepélyes felvonásával kezdődött meg az augusztus 20-i rendezvénysorozat. Az idei ünnep más volt mint az eddigiek. Néhány rendőr, egy egyszerű kötélkordon, és a virágládák választották el a Kossuth téren az események tevőleges résztvevőit és az ünneplő közönséget.

A Szent Jobb kalandos története István király temetésével kezdődik. Az első írásos forrás erről Hartvik győri püspök 1116 körüli időkből származó legendagyűjteménye. Ebben leírja, hogy a királyt - végakaratának megfelelően - a székesfehérvári bazilikában temették el. István király halála után zavaros, nehéz évek következtek. Pogánylázadások igyekeztek megdönteni a még gyenge, kialakulatlan államot.

 

Felújítják az árvíz során megsérült arnóti óvodákat a Tesco önkéntes munkavállalói. Az 2010. augusztus 18-án és 19-én lezajlott akciónak köszönhetően mintegy 100 óvodás járhat szeptembertől rendezett körülmények között az oviba, ráadásul az áruházláncnak köszönhetően új játszótérrel és rengeteg új játékkal is gazdagodnak az intézmények.

 

2010. augusztus 17-én Balatonfüreden rendezték meg a djuice SOS Gyermekfalu Nagyhajós Vitorlásversenyt. Az idei győztes Cohiba nevet viselő hajón 5 gyermek is a legénység tagja volt. A versenyen mintegy 180, SOS Gyermekfaluban felnövő gyermek és fiatal élhette át a vitorlázás örömét a vitorlástársadalom példa nélküli összefogásának és a támogatóknak - djuice, Concorde Értékpapír Zrt., Korn/Ferry International Kft, Tecon...

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium döntött a júliusban újraindított vasútvonalak szeptember elsejével életbe lépő menetrendi  módosításairól. A tárca  figyelembe vette a közelmúltban lezajlott önkormányzati egyeztetéseken felmerült igényeket. Az elsősorban diákok számára kedvezőbb megújított menetrendek szerint a bevezető időszak napi 4-6 járata helyett ősztől 8-16 járat közlekedik az öt vonalon.