Az emlékmű, bejáratát Mihály arkangyal őrzi Napóleon hamvait halála után negyven évvel, 1861-ben helyezték örök nyugalomra a párizsi Invalidusok templomában, zöld gránit talapzaton álló hatalmas vörös kvarcit (obszidián) koporsóban. A koporsó körüli márvány padlón csatáinak helye. De ezek a franciák – ejnye-bejnye – csak a győztes csatákét tüntették fel. A Moszkva felirat is ott van, pedig azt nemigen lehet győzelemnek tekinteni, legfeljebb pirruszinak.
A megtakarítási piacon az egyik legjobb megoldást jelentik 10 százalék feletti hozamot garantáló lakás-takarékpénztári megtakarítások. A 46-49 hónapos futamidő esetében 1,2-1,3 millió forint halmozódhat fel az állami támogatással együtt. Bár a lakás-takarékpénztári megtakarítások szabályozása elég kötött, ennek ellenére lehetnek jelentősebb különbségek például a szerződéskötési díjakban, ezért érdemes a megtakarítás elindítása előtt átnézni a különböző lakás-takarékpénztári konstrukciók feltételeit és gondolni kell a futamidőre is. A lakás-takarékpénztári megtakarítást a gyerekek után...
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) több éves egyeztetéseinek köszönhetően mától lehetővé vált 13 magyar létesítmény számára, hogy tejet és tejtermékeket szállítson a Kínai Népköztársaság területére.
A Pángalaktikus gégepukkasztó fantázianevű tűzfal lett a közönségdíjas A nyár végén elindult egyhónapos Színes Város Budapest falfestő fesztivál keretében megvalósult 8 tűzfalfestmény – 7 Budapesten, 1 Berlinben – témái a gasztronómia és a bor voltak. Minden művész ezekből a témákból merített alkotásához. A negyedik alkalommal lezajlott projektsorozat célja, hogy magyar és külföldi alkotók festményei néhol akár komplex felújítási program után kerüljenek fel a falakra. Az összesen mintegy 2000 m2...
A Fonó Szerda táncház keretein belül ezúttal az egyik legismertebb adatközlő énekes, az ördöngösfüzesi Hideg Anna lemezbemutató koncertjére kerül sor.
2017. november 20. és 26. között immár másodszorra kerül megrendezésre az Olasz Gasztronómiai Világhét, amelyben a teljes olasz külképviseleti-konzulátusi hálózat, valamint az Olasz Kultúrintézetek, több mint 1.000 program szervezésével vesznek részt.
A médiaszolgáltatókkal kötött szerződés alapján, illetve az egyes csatornák szerepeltetésének vállalt időpontjának lejárta miatt, 2017. december 31-ét követően megváltozik csatornakiosztás.
Félidejéhez érkezett az év végi kgfb-átkötési időszak, melynek során az átlagosan 15-20 százalék közötti díjnövekedés ellenére sem vár 100 ezernél több lakossági szerződésváltót a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). Hétfőn kihirdették azt a törvénymódosítást, amely a jövőben lehetővé teszi, hogy a többi lakossági biztosításformához hasonlóan a kgfb-szerződéseket is teljesen elektronikusan lehessen megkötni. Mindez tovább erősítheti az alkuszok domináns szerepét ezen a területen.
A mesterséges intelligencia, valamint a dolgok internete technológiákon alapuló két megoldást választott győztesnek a tizenhét beérkezett pályázat közül a Fundamenta Digiverzum Innovációs Verseny zsűrije. A legnagyobb hazai lakás-takarékpénztár a nyertes projekteket a fejlesztőkkel közösen hasznosítja Magyarországon, valamint segít a megoldások nemzetközi bemutatásában is.
A Kaspersky Lab éves kiberbiztonsági rendezvényén, a Cyber Security Weekend-en, többek között az egészségügyet érintő változásokról is tartott előadást, amelynek egyik fő kérdése az internetre csatlakoztatott orvosi eszközök informatikai védelme, valamint a betegek személyes adatainak kezelése.
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) kiemelt figyelmet szentel a magyar bor legfontosabb piacának, Magyarországnak. A szőlész- borász szakmai önkormányzat hiánypótló reprezentatív piackutatást végeztetett a magyar borpiacról és a hazai lakosság borfogyasztási szokásairól. A kutatás eddig még nem használt módszerekkel írja le a belföldi piacot: a fogyasztói szokások elemzése mellett annak mennyiségi és értékbeli arányát is számszerűsíti, valamint kor, nem és fogyasztás szerinti elemzést is tartalmaz. Foglalkozik olyan, eddig kevésbé...