Ma még „a balatoni nyarakról” mesélünk a barátoknak, nemsokára a balatoni telek ugyanannyi emléket hordoznak majd. December első hétvégéjén indul a balatoni téli szezon Balatonlellén műjégpályával, karácsonyi vásárral, adventi gasztro piknikkel, Mikulás Regatta Vitorlásversennyel és szakmai programokkal. Igazi turisztikai kavalkád vár mindazokra, akik elhiszik, hogy a magyar tenger minden évszakban páratlan élményeket kínál.
A mai rohanó világban nincs sem elég időnk, sem energiánk még arra is odafigyelni, hogy megőrizzük testben, illetve lélekben is az egészségünket. Pedig az élet nem a folyamatos robotról szól, és nagyon fontos, ho gy jól érezzük magunkat a bőrünkben – írja az inuasauna.hu. De egy kis odafigyeléssel és az ideális körülmények megteremtésével igenis van rá megoldás!
Az amerikai Szórakoztatóelektronikai Szövetség (Consumer Technology Association, CTA) számos innovációs díjjal ismerte el a hamarosan induló 2018-as CES fogyasztói elektronikai vásár alkalmából az LG Electronics (LG) úttörő technológiai és formatervezési innovációit. Ezen belül a legtöbb elismerést a dél-koreai vállalat 2018 januárjában bemutatandó új OLED televíziói és okoshűtői érdemelték ki.
A Startup Hét Debrecen 2017 a Kelet és Észak-Kelet Magyarországi régió legmeghatározóbb, valamint az ország legnagyobb Budapesten kívüli vállalkozói és startup eseménysorozata, mely idén november 20. és 24. között kerül megrendezésre. A szervezők Dr. Barcsa Lajos, Debrecen város alpolgármestere részvételével, sajtótájékoztató keretében mutatták be a rendezvényt.
Már zajlik a szervezés… Hivatalosan is bejelentette a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART), hogy jövőre is megszervezi a Nemzeti Regattát – Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválját. Kijelölésre került már a kétnapos esemény időpontja is.
A sarkvidéki kutyaszános túrára előképzettség nélkül jelentkezhetnek az érdeklődők. A Fjällräven november 16-án megnyitotta a jelentkezést a saját szervezésű, sarkvidéki kutyaszános túrájára, amelyre a világ 10 régiójából pályázhatnak azok, akik szívesen részt vennének egy 300 kilométeres sarkköri kalandban. (lásd: http://euroastra.blog.hu/2017/10/18/keszen_allsz_egy_eletre_szolo_sarkkori_kalandra)
Közel egy tucat adótörvény-módosító javaslatot fogadott el az Országgyűlés november 14-én. A legfontosabb pontokat a Mazars szakértői foglalták össze.
Új utak a cirkuszművészet megújításában. Fekete Péter a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója az intézményben eddig elért eredményekről már több tudományos, szakmai konferencián beszámolt, ezekben a napokban pedig a Szentpétervári Cirkusz épületében 17 ország cirkuszigazgatójának tart előadást.
Magyarországon évente minden tizedik, vagyis kb. 8000 gyermek születik idő előtt, ez mára már népbetegségnek számít. Általánosságban mégis elmondható, hogy a társadalom keveset tud a koraszülésről, annak hátteréről és kockázatairól, amely lényegesen megnehezíti a megelőzést is.
Három évente hetven dollár és egy „ablak” az útlevélbe. Mai húszévesek nem is értik, miről van szó. Azért ki lehetett játszani ezt a rendelkezést (is). Mégpedig „meghívólevéllel”. De nem olyannal, hogy drága unokatesóm, epedve várlak, utazz ide gyorsan! Hanem: „az oda-vissza útiköltség, szállás és ellátás költségeit vállalom.” Lehetőleg közjegyzői hitelesítéssel. És máris kezünkbe került a „látogató útlevél”, amely nem csökkentette a háromévenkénti valuta ellátmány összegét. Hurrá!
Little Italy császára, a gengsztermozik nagymestere, a Rolling Stones hű krónikása, Jézus Krisztus megkísértője, Martin Scorsese november 17-én ünnepelte a 75. születésnapját. A Paramount Channel a rendező két remekművével, a Leleményes Hugóval és a Cape Fear – A rettegés fokával köszöntötte az Oscar-díjas művészt. A jeles esemény kapcsán összegyűjtöttünk pár érdekességet a hollywoodi nagymenőről és filmjeiről; ezeket biztosan nem tudtad Scorsese-ről!