
Az igazoltatási zsebkönyvben rövid ismertetőt talál arról, hogy mi történik a leggyakoribb rendőri intézkedések, és különösen az igazoltatás alkalmával; az egyes intézkedések során mit tehet a rendőr, illetve milyen jogai és kötelességei vannak az intézkedés alá vont állampolgároknak. (A kézikönyv PDF-ben a cikk végéről letölthető)

Mindenkit érhet baleset. A múlt évi októberi események is megmutatták, hogy a rendőr-dühnek nagyon sok civil áldozata is volt, akit éppen úgy letartóztattak megvertek, néha meg is kínoztak, mint az aktív tüntetőket. Nem árt megismerni ezért az előzetes letartóztatás és az előállítás szabályait, amit a Magyar Helsinki Bizottság állított össze. Az anyag a cikk végéről illusztrált...
Két és fél év pereskedés után, idén tavasszal a Legfelsőbb Bíróság mondta ki, hogy a BRFK köteles a részünkre a Budapesten működő, a rendőrség által működtetett közterületi térfigyelő kamerák adatait kiadni. A kamerák elhelyezkedése, illetve a kamerákkal kapcsolatos üzemeltetési, pénzügyi, technikai, jogi, személyzeti, valamint a lakosság tájékoztatására, a rendszerek ellenőrzésére vonatkozó információk mind közérdekű adatok.

A Budapesti Rendőrfőkapitánysághoz 2007. október 21-22-23-ára az alábbi törvényesen bejelentett rendezvényeket vette tudomásul. A rendőrség szerint ezeket a rendezvényeket szükség szerinti erőkkel és módszerekkel biztosítják.

A http://www.bombagyar.hu/ internetes oldalon megjelent CR típusú könnygázzal kapcsolatos telefonbeszélgetéssel összefüggésben az Országos Rendőr-főkapitányság az 2007.10.18. csütörtök 16:49 kor alábbi nyilatkozatot teszi.

Október 19-én délelőtt Gyula városában osztották ki a Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny 2007. évi díjait. A díjkiosztó ünnepségre mintegy négyszáz önkormányzat képviselője kapott meghívást. A Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyt öt minisztérium, az Országgyűlés két bizottsága, Budapest Főváros Önkormányzata, a Magyar Turizmus Zrt., több civil szervezet, közöttük a verseny szervezésében is tevékenyen részt vevő Virágzó Magyar Kertkultúráért Alapítvány írja...

Éliás Jr., a Megasztár egykori felkészítõ tanára lemezbemutató koncertjére invitálta kedvenc tanítványait. A zenei tehetségkutató döntõsei annyira örültek a meghívásnak, hogy elhatározták, meglepik mesterüket. A meglepetésbe azonban kénytelenek voltak bevonni a képzett zenészt is, hiszen közös produkciót adtak elõ vele.

Hat futam után még mindig szoros küzdelem várható az UNIQA-Regatta Nagyhajós Bajnokság idei utolsó, siófoki futamán, melyre 2007. október 21-én vasárnap kerül sor. Bár lehet, hogy balatoni időjárás nem lesz kegyes a mezőny tagjaihoz, minden valószínűséggel izgalmas záróversenyt produkál a várható 70-80 hajó.
Az elmúlt időszak sajnálatos eseményei újult erővel hozták felszínre az otthonszülés problémakörét. A kórházon kívüli szülésre egyértelműen látható igény van, azonban egyáltalán nincsenek meghatározva az otthonszülés feltételei. E kérdéskör áttekintésére vállalkozott „Kórházon Kívüli Szülés Lehetőségei Szimpózium".