2025.június.17. kedd.
image3.jpg
Az LG Electronics (LG) az idei IFA-n bemutatja beépíthető háztartási gépeinek új generációját, amely még inkább illeszkedik a meglévő konyhák lehetőségeihez. A vásárlók egyre inkább szeretnének részt venni a saját konyhájuk kialakításában, és egyre inkább a személyre szabott megoldásokat kedvelik, ezért az LG új beépíthető gépei két különböző méretben és számos stílusban érhetőek el. A gyártó a legmodernebb technológiát ötvözi a kifinomult stílussal, így ezek a prémium kategóriás háztartási...
images_16.jpg
Szombaton ismét megrendezik a hagyományos utcabált a Déryné közben és színház tereiben. Változatos programokat kínál felnőttek és gyerekek részére egyaránt a színház szeptember 9-én, szombaton 10 és 22 óra között, amelynek során egésznapos, ingyenes programok keretében ismerhetik meg az érdeklődők a színház tereit, művészeit. A József Attila Színház zenés produkcióiból hallhatnak részleteket, emellett lesz irodalmi kávéház, kulisszajárás, beszélgetések, mesekvíz, kézműves foglalkozás, aszfaltrajzverseny.
a_thury-var.jpg
A Vegyészeti Múzeum épülete Várpalotán    A vegyiparra gondolva elsősorban a sósav és a kénsav jut az eszünkbe. Minek a Solvay-technológia bemutatásához múzeum? Hát, ha csak alapanyagokat állítana elő a vegyipar, akkor nem is kellene. De gyárt még többek között gyógyszert, műanyag termékeket, mosószert, illatszert, festéket. Hiszik, nem hiszik, még motorbenzint és a gázolajat is.   
potvizsga.gif
Emlékszel még arra az ideges, ugyanakkor várakozással teli érzésre, ami az iskolakezdés első heteiben lett rajtad úrrá? A világ legtöbb táján jelenleg is nagy az izgalom, hiszen sok helyen éppen most kezdődik újra az iskola. Óriási különbségek vannak azonban abban, hogyan készülnek erre az időszakra a világ különböző országaiban. Nézzünk pár meglepő oktatási sajátosságot, ami legtöbbünk számára igencsak szokatlannak tűnhet!
aaa_4.jpg
Szeptember 7-9 között első alkalommal kerül megrendezésre a Reneszánsz Filmnapok, amely a három évvel ezelőtt útjára indult művészeti ismeretterjesztő mozifilm sorozat, A művészet templomai legnépszerűbb filmjeit teszi újra elérhetővé a mozinézők számára. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban, Szegeden és Szolnokon látható válogatásban filmklasszikusok, köztük Zeffirelli Rómeó és Júliája, és Pasolini Dekameronja színesítik a programot.  
A vállalat prémium márkája, a Vredestein abroncsait szerelik fel ezután az új Volkswagen Polo, SEAT IBIZA és Ford EcoSport modellekre. A Gyöngyöshalászon áprilisban megnyílt gumiabroncs gyár is komoly szerepet kap abban a folyamatban, amellyel az Apollo Tyres megkezdi a beszállítást a csúcsminőségű autókhoz.
iphone8-3.png
Az Apple a napokban hivatalosan is bejelentette az új okostelefonja bemutatójának dátumát. Az eseményt Szeptember 12.-re időzítette, ekkor leplezik le a készülék külsejét, nevét, specifikációját és a végleges forgalmazói árát. A bemutatót Cupertinóban, Kaliforniában fogja tartani, tudhatjuk meg az újságíróknak kiküldött meghívókból.
image2_3.jpg
Az LG Electronics (LG) a legkorszerűbb mosógépeiből és a Styler ruhafrissítő készülékéből már jól ismert gőztisztítási megoldást veti be legújabb, LG SteamClean™ mosogatógépében is. Az egyedülálló TrueSteam™ gőztechnológia alkalmazása nem csak alaposabb, de hatékonyabb mosogatást is jelent, amire az LG ruhaápolási termékcsaládjának fejlesztése és gyártása során szerzett, több éves, széles körű tapasztalata jelenti a garanciát. A SteamClean™  készülékben alkalmazott egyedülálló megoldások az edények és konyhai eszközök tisztításának egészen új...