Papi cölibátus és emberi természet – a pszichológus professzor szemével

Aquilino Polaino Lorente professzorA Római Santa Croce Pápai Egyetemen Papi cölibátus: teológia és élet címmel rendezett konferenciát a közelmúltban az egyetem Teológia Kara a Papi Kongregáció védnökségével, a papság éve keretében. Az egyik legnagyobb figyelmet Aquilino Polaino Lorente professzor előadása keltette a zömmel diakónusokból és papokból álló közönség soraiban. A professzorral a Zenit készített interjút, amelyben elmondja, hogy a szexualitás helyes értelmezése megvilágítja a cölibátus értelmét is.

Aquilino Polaino Lorente professzorA Római Santa Croce Pápai Egyetemen Papi cölibátus: teológia és élet címmel rendezett konferenciát a közelmúltban az egyetem Teológia Kara a Papi Kongregáció védnökségével, a papság éve keretében. Az egyik legnagyobb figyelmet Aquilino Polaino Lorente professzor előadása keltette a zömmel diakónusokból és papokból álló közönség soraiban. A professzorral a Zenit készített interjút, amelyben elmondja, hogy a szexualitás helyes értelmezése megvilágítja a cölibátus értelmét is.

Polaino a Granadai Egyetem orvos professzora, Madridban pszichológiát tanult, majd orvostudományból doktorált a Sevillai Egyetemen. Jelenleg a madridi San Pablo egyetemen tanít pszichopatológiát. Előadásának  egyik alapgondolata ez volt: „Isten nem kér lehetetlen dolgokat attól az embertől, akit szolgálatára hív".

A Zenit spanyol újságírója, Carmen Elena Villa elsőként azt kérdezte, veszélyes lehet-e a papi cölibátus pszichológiai értelemben. A professzor válaszában kiemelte, hogy a cölibátus nem áll ellentétben az ember antropológiai felépítésével. Sokkal veszélyesebbnek látja azt a szexuális viselkedést, amely mindent megenged, mindenre nyitott, amely szerint mindent szabad. Ez a fajta életmód inkább rombolja a személyiséget, mint a maga teljességében, megszakítások nélkül megélt cölibátus.

Hangsúlyozta, hogy manapság a szexualitásról kialakított kép kevés ponton egyezik az emberi természettel, jelentősen eltér attól. Felvetette, hogy talán egy komplett oktatási programra lenne szükség ezen a téren minden korosztály számára, hiszen az emberi élet alapvetően fontos eleméről van szó és óriási zűrzavar lesz úrrá az emberekben, ha nem képesek helyesen értelmezni. A szexualitás témája az életre nevelés része kellene, hogy legyen, az emberi természetből kiindulva kellene elmagyarázni, nem pedig a hibákat sorolni.

Az egyházi hagyomány számos hasznos, gyakorlattá váltható tanáccsal rendelkezik, amelyek segítségével a fogadalom nap mint nap megtartható. A fogadalmat tevők vigyázzanak a szívükre és vigyázzanak arra, mire néznek. Természetesen nem lehet földre szegezett tekintettel járni, de lehet valamit látni anélkül is, hogy az ember nézné. Ily módon megőrizhető a szív tisztasága és megélhető az első parancsolat, hogy az ember Istent mindenek felett szeresse. Polaino egy hasonlattal élt: " A nyomás alatt álló kuktába nem repül bele a légy. A boldog szívet nem ragadják magukkal az alantas dolgok".

A riporter rákérdezett arra is, vajon a mai világ hedonista mentalitásának szerepe van-e abban, hogy néhány pap nem marad hűséges a fogadalmához. A professzor lehetségesnek tartja ezt, hiszen a papokban is megvan az emberi természet gyengesége. Nagyon fontosnak gondolja azonban, hogy inkább arra figyeljünk, milyen végtelenül sok olyan pap van, akik hűek fogadalmukhoz. Természetesen a média a kivételes esetekre figyel, nekünk azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy a papok többsége boldogan éli meg hivatását.

Végül azt a kérdést tárgyalták az interjúban, hogy hogy értelmezzük azt, hogy a pap hivatása, hogy lelki atya legyen. A professzor szerint erről a kérdésről sokkal többet és sokkal mélyebben kellene beszélni, hiszen egyrészt maguk a papok sem mindig tudatosan élik meg hivatásuknak ezt a dimenzióját, másrészt mert ez a biológiai szülők feladata is. Lelki atyának, lelki vezetőnek lenni azt jelenti, megélni az irgalmasság cselekedeteit, megvigasztalni a szomorkodókat, befogadónak lenni, megerősíteni a másikat abban, amiben értékes, segíteni neki, hogy elkerülje a problémákat, buzdítani és megerősíteni abban, hogy lelkileg növekedjék, éljen emberi természetéből eredő értékeivel.

A cölibátusban töltött élet szükségszerűen alkalmas a lelki vezetés gyakorlására, időt és lehetőséget teremt rá. Mivel végső célja az Istennel való egység megteremtése, mélyebb értelmet is nyer, hiszen az isteni gondoskodás másává válik a világban.

Magyar Kurír