Amikor jogrendről beszélünk, nem egy esetben a polgárosodás kezdetét tekintik a jelen európai jogrendet megalapozó folyamatnak. Még abban az esetben is, ha természetesen tudomásul vesszük, hogy akár az ókortól élnek bizonyos alapnormák, hiszen nem véletlenül a jogászképzés alapja a Római Jog.

 

Amikor jogrendről beszélünk, nem egy esetben a polgárosodás kezdetét tekintik a jelen európai jogrendet megalapozó folyamatnak. Még abban az esetben is, ha természetesen tudomásul vesszük, hogy akár az ókortól élnek bizonyos alapnormák, hiszen nem véletlenül a jogászképzés alapja a Római Jog.

 

De a középkortól is élhetnek olyan jogi reflexek, melyek nem is feltétlenül destruktívak. Noha a kétségtelenül előfordulhattak esetleg olyan jogi megoldások, melyeket úgy jellemezhetnénk leginkább, hogy „holnaptól minden másként volt". S az, ha valaki a visszamenőleges törvénykezésre való utalást vélne ebből kiolvasni, az természetesen csupán a véletlen műve, mert nem vennénk a bátorságot, hogy a jelen jogállapotokat a sötét középkorral állítsuk párhuzamba.

Térjünk is vissza tehát a polgárosodásra, és a jogi környezet hatásvizsgálatában is csak egy keskeny szeletet válasszunk ki. Aki a korábbi írásokat figyelemmel kísérte, valószínűleg nem fog meglepődni, hogy a jelzett keskeny szelet a gyermekekkel kapcsolatos társadalmi környezet lesz. Még akkor is, ha most többen esetleg felsóhajtanak azzal, hogy „de hiszen ez már lerágott csont". S több szempontból valóban az, miként több komoly forrásmunka is megemlékezik a gyermekmunka alakulásáról, a gyermekek jogairól. Ennek ellenére talán nem felesleges pár gondolat erejéig elkalandozni az ipari forradalom környékére, illetve a polgárinak nevezett világ kialakulásának korszakába sem. Már csak azért sem, mert számos későbbi társadalmi folyamat bölcsőjét ekkortájt kezdték erősebben rázogatni. Beleértve ezek közé azokat a folyamatokat is, melyek később a gyermeki jogokkal kapcsolatos nemzetközi nyilatkozatokhoz, egyezményekhez elvezettek.

Azonban már csak a közelítő dátumokra tekintve is megállapítható, hogy a polgárosodás folyamata egyáltalán nem jelentette automatikusan a ma polgárinak tekintett értékek elharapódzását a társadalomban. Nyilvánvaló, hogy a polgári hatalom nem egy lépésben alakult ki, mivel a városi népesség, és az ipari termelés növekedésével folyamatosan gyűlt a szelep alatt a gőz. Azonban, ha mégis elfogadjuk teoretikus határként az 1640-es évet, mint az újkor kezdetét, akkor is jellemző, hogy közel kétszáz évig tartott, míg feltűnt ugyanabban az Egyesült Királyságban a gyermekek helyzetének romlása az ipari foglalkoztatottságuk következtében. S még az 1833-ban ott meghozott gyáripari törvény is csak a 9 éves kor alatti gyermekek foglalkoztatását nehezményezte. Ha figyelembe vesszük, hogy ekkortájt a kontinens jó részén még a polgári forradalmak is legfeljebb távlati célként merültek fel némelyek fejében, érthető, hogy a fent említett gyermekvédelmi vívmány nem tekinthető egyetemes érvényűnek.

Sajátos módon, a gyermekek helyzetét nem annyira segítette, mint rontotta a polgári átalakulás. Kezdetben szinte biztosan, mivel a kevesebb fizetés igencsak vonzó munkavállalóvá tette őket. Ahogy a nőket is, mely foglalkoztatás aligha szolgált a gyermeknevelés hasznára. Ugyanakkor azok a csoportszolidaritásra még igencsak alkalmas környezetek, amiket a falvak nyújtottak folyamatosan erodálódtak az urbanizáció, az ipari körzetek kialakulásának hatására. Így aligha meglepő, ha folyamatosan növekvő társadalmi gondot jelentett a talaját vesztett, és tanultságukban sem kiemelkedő rétegek létszámnövekedése. Mely rétegben értelemszerűen a gyermekek is képviseltették magukat. Szegényként és kihasználtként a legszegényebbek között. Nem egy esetben családfenntartóként egy üzemben, vagy prostituáltként az utcán. Így a ma sokszor felmagasztosított polgárosodás kezdetén, a szabályozás tekintetében igen hosszú ideig alapvetően egyfajta modern rabszolgaságot hozott sokaknak. Sok szempontból visszahozva gyakorlatilag a gyermekrabszolgaság intézményét is.

Természetesen jó lenne erre azt mondani, hogy „ez már régen volt". Azonban érdemes feltenni azt a kérdést is, hogy valóban olyan régen volt? S biztosak vagyunk benne, hogy már elmúlt? Mert akkor, ha szétnézünk a világban, az erre adandó kérdések korántsem megnyugtatóak. A világ számos helyén, ahol a gazdasági kiszolgáltatottság ma is melegágya a gyermeki kiszolgáltatottságnak, folyamatosan gondot jelent a gyermekmunka éppen úgy, mint a gyermekek, fiatalkorúak prostituálódása, vagy az erre való kényszerítés. Ahogy abból némi ízelítőt ad a „Másik bolygó" című film is (http://www.another-planet.eu/). S ezen folyamatok hatása alól a polgári értékeiket nagyban hangoztató államok sem vonhatják ki magukat egykönnyen. Gondolhatunk akár egy tábla csokoládéra (http://www.slavefreechocolate.org/), de akár a szex-turizmusra is azokba az államokba, melyekben ismert a gyermekprostitúció problémája. Miközben ez utóbbi például Európában sem ritka sajnos (http://news.bbc.co.uk/2/hi/uk_news/1462628.stm).

Mindezek alapján a polgárosodás a történelem során éppen úgy nem jelentette a gyermekek helyzetének gyors javulását, ahogy a jelenben sem jelenti ezt egy értékrendre való akár kormányszintű hivatkozás. De természetesen ennek az éremnek is legalább két oldala van. Aki nem kerül a peremére, annak számára a polgárosodás, illetve a polgári demokráciák értékrendje kétségtelenül egy fokozottabb kibontakozási lehetőséget biztosít. A társadalmi peremen azonban ez kibontakozási lehetőség már korántsem egyértelmű. Az érem sötétebb oldalán, a gazdasági kiszolgáltatottság világában pedig továbbra sem múlt el az emberi kiszolgáltatottság. Függetlenül attól, hogy a világosabb oldalon milyen pulpitusról milyen vezéreszméket hintenek a nagyvilágba. Legyen ez a hintés akár őszinte, akár csak szemforgató. Egy tábla csokoládéval a táskában.

 

Simay Endre István

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük