2024.április.19. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Protokolldesszert

5 perc olvasás
desszert 8

desszert 1 Ne lepődjenek meg azok, akik úgy érzik; sejtik ugyan, de mégsem értik egészen pontosan, mit is jelent ez az összetett szó a címben. Nincs is ezzel semmi baj, mert amit jelent, az még nem létezik! Ám egészen bizonyosan megjósolható: létezni fog.

A Nemzeti Múzeumban jelentették be, hogy a Magyar Cukrász Ipartestület, a Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezete, desszert 2a Gróf Széchenyi Család Alapítvány, valamint a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum egy egyszeri, különleges, gasztrodiplomáciai desszertpályázatot hirdet. Céljuk a vendéglátással egybekötött magas szintű, állami, diplomáciai és üzleti protokollalkalmak során kínálható egyedi tányér-, és ajándékként csomagolható desszertet vagy akár egy egész desszert családot életre hívni, mely a nemzetközi delegációk, vendégek, számára ideális választás hazánk tradicionális értékeinek bemutatására. A tájékoztató során elhangzott az is, hogy a pályázaton nyertes alkotás majd a Széchenyi desszert nevet kapja.

Hogy miért pont a Nemzeti Múzeumban, azt a főigazgató, L. Simon László foglalta össze. desszert 3A múzeum feladata nemzetünk történetének bemutatása, amibe beletartozik nem csak a szűken vett politikatörténet, eseménytörténet, hadtörténet, az életmód-, a viselettörténet, a természettudományos felfedezéseink története és bár van kifejezetten Vendéglátóipari Múzeumunk is, de kultúránk része a gasztronómiatörténet is. Vannak olyan süteményeink – például a Rigó Jancsi – amit határainkon kívül is ismernek és Magyarországhoz kötik. Ugyanilyen híres a Dobos torta és a Somlói galuska is. A kürtőskalács régi erdélyi étel, de most a szlovákok próbálnak rá az Unióban eredetvédelmet kérni. A mézeskalács pedig egyenesen Mátyás király idejéből származik.  Számunkra a desszert egy életérzés – mondta Prohászka Béla, a Nemzeti Értéktár és Hungarikumok Szövetsége alelnöke. desszert 4Nagyon fontos, hogy legyen bár egy sütemény, mégis értékeket közvetítsen. Tükröznie kell a származás helyét, Magyarországot, aki ajándékba kapja, egy kicsit gondoljon rá, harmonikus ízvilága kellemes emlékeket idézzen fel, a benne rejlő szakmai tudás váltson ki elismerést. Ezért állt az ötlet mellé a Hungarikumok Szövetsége, mert jó lehetőség kínálkozik általa országunk népszerűsítésére, akár a követségeken, konzulátusokon, külföldön vagy itthon, bárhol megszervezett tudományos vagy más rendezvényeken. Egy ilyen termék – ha valóban sikeres – tágabb összefüggésekben is fontossá válhat, hiszen nagyon sok embernek nyújthat megélhetést, nem csak a cukrászoknak, de a nyersanyagok beszállítóinak, megtermelőinek, a csomagolás elkészítőinek egyaránt.

desszert 5A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum főigazgatója, dr. Török Róbert, ezt még azzal egészítette ki: a kürtőskalács eredetéről kiadvány is készült náluk. Együttműködnek a Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezetével is, Protokoll és diplomácia vándorkiállításuk már hosszú ideje járja az országot. Széchenyi Istvánról pedig valószínűleg kevesen tudják, hogy két fontos szavunk – a cukrász és a pezsgő – megalkotása az ő nevéhez fűződik. A protokoll során felhasznált desszert sem ismeretlen, mert korábban a Budavári Palotában, bizonyos fogadások alkalmával a vendégek már kaptak olyan csomagolt desszertet, amit az uralkodó család tagjainak képmása díszített és ezt egy kis bonbonierben haza is vihették.

desszert 6Az ötlet tavaly nyáron fogalmazódott meg, emlékezett vissza Hossó Nikoletta, a Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezetének alapító elnöke. Olyan desszerteket szeretnének kínálni, amelyek híven tükrözik a magyar gasztronómiát, a hazai ízeket, színeket, illatokat. Amelyeket úgy fel tudnak mutatni, hogy az Magyarországot reprezentálja, és bátran adhatják állam- és kormányfőknek, bármilyen magas rangú vendégnek. Bíznak abban, hogy a cukrász szakemberek képesek lesznek valami egészen újat létrehozni, ami különleges élményt nyújt, hiszen a desszert az étkezés koronája. Ehhez jó tudni, hogy a protokoll egy ünnepélyes eljárásrendszer, amit kifejezetten azokon a rendezvényeken alkalmaznak, melyeken állami, diplomáciai, katonai vagy vallási vezetők vesznek részt. Valamennyi szakterületnek saját szabályrendszere van, de ezek jellemzőek az országra, ahol az esemény megvalósul.

desszert 7 A pályázat részleteit Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke ismertette. Fontos, hogy a versenyzők túlnyomórészt magyar alapanyagokból dolgozzanak. Igen sok ilyen van, elég, ha csak az újfehértói fürtös meggyet vagy a gönci kajszibarackot és a rengeteg gyógynövényünket említjük. A versenyzőknek nagy szabadságuk van, hiszen egy tányérdesszerten sok hideg és meleg összetevő elfér. A pontos feltételek a www.cukraszat.net oldalról letölthetők. Benevezni három kategóriában: tányérdesszertek, csomagolható desszertek és „minden mentes desszertek” körében lehet. Ez utóbbiban mindkét előző csoport helyet kaphat és a hazai alapanyagok aránya kevesebb is lehet, hiszen rengeteg pótszer külföldön készül. Újdonság, hogy ezen a pályázaton szakiskolák jelentkezését is várják. A nevezési határidő május 15., az eredményhirdetés szeptemberre várható.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.