Pünkösd

Pünkösd ünnepe húsvét után a legrégibb ünnepünk, amelyet idén május 20-án ünneplünk. Története visszanyúlik az Ószövetség világába. Mózes korától kezdve húsvét után hét héttel tartották a „hetek ünnepét”, amelyet hellenista hatásra ógörögül pentékoszté-nak (ötvenedik) neveztek. Nyelvünk – számos más nyelv között – ebből származtatja az ünnep ma használatos nevét.

Az Ószövetségben kétféle értelmezése volt Pünkösd ünnepének. Kezdetben a hetek ünnepe volt, aratási ünnep, amely során az első termést felajánlották Istennek, de később, s Jézus korában már bizonyos, hogy új értelemmel gazdagodott: a törvényadás és a Sínai-hegyen kötött szövetség ünnepe lett. Azáltal, hogy a Szentlélek azon a napon áradt ki, amelyen az Istentől kapott törvényt ünnepelték, jelzi, hogy ennek az addigi ünnepnek a tartalmát gazdagítja: a törvény már nem csak kőtáblára van írva, hanem az Őt befogadó emberek szívébe is.

A keresztények kezdettől fogva a húsvéthoz kötötten tartották meg az ötvenedik napot. Ókeresztény szokás szerint pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása, amelyet Keleten és Nyugaton egyaránt ünnepeltek. Vannak, akik Szent Pál apostol megjegyzésében – „pünkösdig maradok Efezusban” (vö. 1Kor 16,8) – már a keresztény pünkösdöt értik. Az azonban biztos, hogy az Elvirai zsinat (313) tanítja, ha valaki nem tartja meg pünkösd ünnepét, új tévtanítást vezet be az Egyházba. A IV. században már egyre több említés történik az ünnepről, mint például Pünkösd napjának jeruzsálemi megünnepléséről a IV. század végén Eteria zarándoknő is megemlékezik.

Pünkösd ünnepi napján három fontos esemény történt: a Szentlélek eljövetele, mint Krisztus megváltó tettének gyümölcse és beteljesítője; az Egyház alapítása, és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdete. Ezek az események Urunk, Jézus Krisztus ígérete alapján történtek. Ezt tükrözi az Egyház e napra szóló antifónája is:

„Ma teljessé lett a Pünkösd ünnepe, alleluja;

ma megjelent a Szentlélek az apostoloknak a tűzben,

és karizmatikus ajándékokat osztott nekik;

elküldte őket az egész világra, hogy hirdessék az igét, és tanítsák:

Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, alleluja”.

A Szentlélek kiáradásának történetét az Apostolok Cselekedetei (ApCsel 2,1-11) rögzíti. A leírás szerint miután a Szentlélek eltöltötte őket, az apostolok mindenkinek a saját nyelvén hirdették az evangéliumot. Isten a nyelvek csodájával mutatja meg azt az egységet, amely a közös hit megvallásával kapcsolja össze a különböző nyelven beszélő embereket. Ezáltal született meg az első pünkösdkor az Egyház, amely egy, szent, katolikus és apostoli.

Ferenc pápa a következőt tanítja erről: „A Szentlélek az, aki mozgatja az egyházat, ő az, aki dolgozik az egyházban és a szívünkben. Ő az, aki minden keresztényből egy, a többiektől különböző személyt alakít ki, de akik mégis egységet alkotnak. Ő az, aki előre visz bennünket, aki kitárja az ajtókat és aki misszióba küld bennünket, hogy tegyünk tanúságot Jézusról. A Szentlélek az, aki Isten dicséretére indít bennünket és imádságra ösztönöz: Ő imádkozik bennünk! A Szentlélek az, aki bennünk van és aki megtanít minket az Atyára tekinteni és így szólítani: Atya! … A keresztény élet találkozás Jézus Krisztussal! Éppen a Szentlélek az, aki erre a Jézussal való találkozásra segít minket.”

(MKPK Titkárság)