2024.október.05. szombat.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Regény, nehéz kérdésekkel

5 perc olvasás
soe 6

soe 1 Aki szereti a történelmi eseményekhez köthető talányokat, kedvét leli majd ebben a könyvben. Aki nem – az is elgondolkodik rajta. Talán fel is tesz magának kérdéseket, miket korábban nem tett volna. Az elolvasása tehát nem lesz elvesztegetett idő. Az amerikai Pam Jenoff könyvét az idén jelentette meg az Agave Kiadó, „Elvesztek Párizsban” címmel. Olyan – valóban megtörtént – eseményekről van benne szó, melyekről még a téma iránt érdeklődő olvasó is csak keveset tud.

A szerelmi történeteket és sikeres történelmi regényeket író Pam Jenoff előbb történelem szakon végezte el az egyetemet, később jogi diplomát is szerzett. Kezdetben a hadsereg egyik titkárának volt különleges asszisztense, majd a külügyminisztérium tisztje volt Lengyelországban. soe 2Már gyerekkorától írónak készült, de iskolai és európai évei alatt – amikor saját bevallása szerint is rengeteg ideje lett volna az írásra – nem kezdett bele. Később azt nyilatkozta, hogy számára a fordulópont 2011. szeptember 11. volt – a terrortámadások New York és Washington ellen. Azon a napon rájöttem – mondta – hogy bár ügyvédnek lenni fontos és szép dolog, abban mégsem valósíthatom meg az álmomat. Egyik fontos írói eszköze a kutatás. Felhasználja a katonák és az otthoniak közötti levelezések anyagát, az emlékiratokat, az ábrázolt korszakról készült visszaemlékezéseket, térképeket is. Ebben a munkájában is valódi eseményekből indul ki. Hogy mennyire, arra a véletlen kínál bizonyítékot. Már sokadik ismétlésben, de éppen napjainkban is fut egy sorozat a Viasat History TV csatornán: „A titkos háború” címmel. Témája a könyvvel azonos, a feldolgozás persze más. Nézzük a tényeket, melyek mindkét helyen szerepelnek! soe 3A II. Világháború során, kifejezette Churchill utasítására, létrejött Londonban egy szervezet, a SOE, a Secret Operations Executive, a Különleges Műveletek Végrehajtója. A feladata – ugyancsak Churchill szerint: „Borítsa lángba Európát”. Ma úgy mondanánk, hajtson végre terrorcselekményeket, robbantson, öljön, szerezzen információt! Ugyanebben az időben működött a hivatalos brit titkosszolgálat, az MI6, amelyik igyekezett a legteljesebb csendben beférkőzni az ellenség sorai közé. Nem kell katonai szakértőnek lenni, hogy lássuk, ez a két szervezet nem dolgozhatott egymással egyetértésben. A SOE akciói felpiszkálják a német elhárítást, míg az MI6 inkább kerülné a feltűnést. Nekik nem kell, hogy vadásszanak rájuk. A könyv szerzője nem, a film készítői viszont érzékeltetik, hogy ebből származhatott baj.  A könyv, hűen írója korábbi munkáihoz, két szép, romantikus szálat is követ. Az egyiket a kerettörténetben a másikat a háborús események sodrába ágyazva. Ezekben a szereplők is mások. Az olvasó számára adott a lehetőség, hogy izguljon legalább az egyik beteljesüléséért. soe 4A feszültséget enyhíti, hogy olykor szinte útikönyvszerű, élvezetesen pontos leírásokat kapunk New York és Washington egyes részeiről, utcáiról, a történet fontos helyszínéről, a Grand Central Pályaudvarról, mintha egy arra járó turista szemével látnánk a várost. Ugyancsak pontosak azok a részletek, amik a SOE létrejöttéről és az abban működő F-részleg, a Franciaországban dolgozó diverzánsok női csoportjának vezetőjéről Vera Atkinsról szólnak. A könyvben persze neki is más a neve. Az ő feladata, hogy franciául tökéletesen beszélő nőket szervezzen be, irányítsa a kiképzésüket és annak végeztével dobja át őket francia területre. Miért nőket? A háborús Franciaországban a tetterős, akcióképes fiatal férfiak vagy katonák vagy hadifoglyok, nem sétálhatnak nappal, feltűnés nélkül az utcán, az utakon. Ezt csak nők tehetik – ilyen egyszerű!  A könyv róluk szól és bár a II. Világháború az emberiség történelmének talán legsokoldalúbban feldolgozott időszaka, számtalan részletéből egészen apró epizódokat is jól ismerünk, mégis van – amiket nem. soe 5A valódi Vera Atkinsról például szinte semmit sem tudunk. A téma kimeríthetetlennek látszik, nem meglepő tehát, hogy egy sereg kérdésre ez a könyv sem ad választ, olykor viszont ad olyat, amit talán jobban szerettünk volna nem megkapni. Hiszen miközben Churchill utasításának eleget téve igyekeztek lángba borítani Európát, a németek bosszúja következtében ebben a tűzben ártatlanok is elégtek. De a kérdések túl követelően nyomulnak előtérbe: ennyire jó volt a német elhárítás? Áruló volt az angolok között? Vagy az F-részlegben harcoló tucatnyi nő életét a D-napon támadók közül tízezrek életének megmentése oltárán, tudatosan feláldozták? Bármi is történt, arra a mentség és a magyarázat is ugyanaz az egy mondat: Háború volt! Pam Jenoff engedi, hogy mindezek a kérdések – és még több is – az olvasóban fogalmazódjanak meg, keresse rá maga a válaszokat.

Pam Jenoff

                        ELVESZTEK PÁRIZSBAN

Agave Kiadó 2021

Gelbert Eco Print Kft. 2021

ISBN 978-963-41-9812-3

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.