Régi idők szabója

Ruha teszi az embert, így szól a közmondás. Szabók már a XII. századtól dolgoztak Magyarországon, az első céhet is ők alapították. Ilyen messzire azért nem mennék vissza, legfeljebb a múlt századig. Amikor is női szabók, férfi szabók (úri szabók) varrták a ruhákat. A gyenge konfekcióipar nem tudta a kicsit divatosabb igényeket kielégíteni. Foltozószabók is dolgoztak, a népszámlálás külön szakmaként tartotta nyilván őket. Emlékszem anyám egy fiókban tartotta ruháink szövetmintáit, ha a zakó, nadrág elszakadt, megégett, vagy eltávolíthatatlan folt maradt rajta, a foltozószabó úgy kijavította, hogy csak nagyítóval lehetett volna észrevenni.

Tévedés lenne azt hinni, hogy csináltatott ruhát csak a jobb módúak engedhettek meg maguknak. Egy szakmunkás, kereskedősegéd vagy tisztviselő is többnyire csináltatta a ruháit, legfeljebb nem angol gyapjúszövetből, amely az anyagok királya volt. Vigyázott is, aki ilyen öltönyben pompázott. De akárhogy is vigyázott, előbb-utóbb megkophatott az anyag. Ekkor következett a kifordítás, finomabban szólva az öltöny felújítása. A szabó szétszedte a zakót darabokra. Kifordította és újravarrta. Így a szövet megkímélt belseje került kívülre. Az öltöny szabásvonalát (fazon) elég nehéz lehetett újraépíteni. A kifordítás alig került kevesebbe, mint egy új öltöny elkészítése, de megérte, ha a szövet jó minőségű volt. A munkát alig lehetett észrevenni, kivéve, hogy a szivarzseb a jobboldalra került.

Más trükkök is voltak az ínséges időkben. Ha a pantalló (hosszúnadrág) hajtókája elkopott, a régi idők szabója készített belőle bricseszt, térdnadrágot, rövidnadrágot.

A jobb módúak belvárosi szabóságokba jártak. Ahol akár hat-nyolc szabó is dolgozott a főszabász irányítása mellett. A főszabász vette le a megrendelő testméreteit. Egy hét múltán volt az első próba, amit újabb egy hétre rá egy második követett.

Ma már a konfekció ipar olyan széles választékot kínál, amely szinte teljesen feleslegessé teszi a méretre készített ruhákat. Egy Armani, Hugo Boss, Gucci, vagy Lagerfeld öltöny viselője amúgy sem várna két hétig az elkészítésére.