Révay András: A Sajátos Szépség Keresője

A kiállítás címe akár „Száz év – száz kép" is lehetne, de a rendezők nem ezt választották. A száz éve született Lucien Hervé fotóművész alkotásaiból látható száz kép a budapesti Szépművészeti Múzeumban, néhány – eddig közzé nem tett – dokumentum társaságában. A 2011. január 23-ig nyitva tartó tárlat egyben a Fotóhónap 2010 rendezvénysorozat kiemelt eseménye is.

Optimista életszemléletű művész volt – mondta el róla Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója. Szinte élete utolsó percéig dolgozott, még akkor is, amikor a betegsége már ágyhoz kötötte. Akkor a szobájában találta meg azokat a tárgyakat, célokat, amiket művészi színvonalon fényképezhetett. Nagyságára jellemző, hogy most, napjainkban nem csak Budapesten van kiállítása, a párizsi Pompidou Központ is hasonló módon tiszteleg emléke előtt. Ez nem is csoda, hiszen egy egészen sajátos művészeti ágnak, az építészeti fotónak volt a megalkotója és azóta is a legnagyobb mestere.

A fotográfus, Elkán László néven, Hódmezővásárhelyen született 1910-ben. Fiatalon, 18 évesen hagyta el Magyarországot, és egy éves bécsi tartózkodás után Párizsban telepedett le. Itt 1939-ig egy bankban dolgozott, majd egy magazin számára kezdett el cikkeket írni és fotókat készíteni. A világháború alatt hadifogságba esett, megszökött és részt vett a fegyveres antifasiszta ellenállásban. Ebben az időben kezdett el rajzolni, festeni és ekkor vette fel az Hervé álnevet is, melyet később művésznévként használt. A háború utáni időben aktív szakszervezeti és politikai tevékenysége mellett ismét rajzolt, festett, valamint magazinok számára fotózott.

A kiállítás kurátora, Gebauer Imola művészettörténész Elkán László sajátos életszemléletére hívta fel a figyelmet. Ennek köszönhetően került Párizsba, szeretett volna ugyanis az itthoninál szabadabb szellemet, hamisításoktól mentes világot találni. Így, visszatekintve már az is látszik, hogy egész életében megérintették a társadalom peremén élők. Fotóin az ember metafora, egyetlen alak is az egész emberiséget képviseli. Portréin a képalkotó elemek szerkezetére építve mutat rá a személyiségjegyekre. A mostani válogatás egy teljes életmű reprezentatív szelete, ahol a fotók bemutatása nagyobb tematikus egységekben történik. A képek Lucien Hervé minden jelentős témájából ízelítőt adnak, három nagy csoportban: az ember, az építészet és az absztrakció témakörében. A tematikus rendezési elv részben lehetővé teszi az életmű kronologikus feltárását is.

A kiállítás első részében két, Párizsban készült – az Eiffel-torony és a PSQF (Paris Sans Quitter Ma Fénetre, Párizs az ablakomból) – sorozat látható, melyek az alkotó legkorábbi fotográfiái közé tartoznak. Hervé életművében az ember jelenléte és az építészet bemutatása nem feltétlenül választható el egymástól. Hitvallása szerint minden képe „humanista", függetlenül attól, megjelenik-e rajta valóban az ember, vagy sem. Párizs és az ember témaköre nem megrendelésre készült, a részben a háború előtt, részben pedig utána felvett fotók kitűnően reprezentálják az építészeti fotográfiáknál nagyra értékelt minimalista képszerkesztést, geometria keresését és a fény-árnyék ellentétére épülő kompozíciót.

Pályája 1949-ben gyökeresen megváltozott: találkozott Le Corbusier-vel, aki az akkor épülő Marseille-i lakótömbje építkezéséről készített fotóit látva meghívta állandó fotósának. Hervé ettől kezdve szisztematikusan fényképezte a jeles építész összes alkotását, és hamarosan számos meghívást kapott más kortárs építészektől is munkáik megörökítésére. Életművének legnagyobb részét ezek a modern építészetről készített fotók teszik ki. Megbízást kapott azonban a Közel-Keleten, Indiában és Amerikában is, nyaralásai során pedig több ezer felvételt készített Franciaországban és Olaszországban. Képeinek egyedisége merész, fény-árnyék ellentétekre épülő, szigorú és geometrikus képkivágataiban rejlik, melyek azonban minden dokumentatív szemléletet nélkülöznek. Le Corbusier azt mondta róla, hogy e fotókon olyan részleteket fedez fel, melyeket korábban maga sem látott meg saját épületein.

További nagy építészeti megbízásait az UNESCO székházról (Marcel Breuer-Nervi, Bemard Zehrfuss), Le Havre-ról (Auguste Perret) és Brazíliavárosról (Oscar Niemeyer) készült fotók képviselik. Az életműben hasonló hangsúllyal vannak jelen a népi építészet, és a különböző égtájak történeti építészetét bemutató felvételek is. Ezek az Európában, Kis-Ázsiában és Indiában készült fotók felidézik Hervé legfontosabb kiállításainak hangulatát is, melyeken nem csak láttatni akart, hanem az építészeti alkotásokat létrehozó eszme és az építtetői szándék megértetését is célul tűzte ki. A képek ugyanakkor rámutatnak a művészt foglalkoztató egyik legfontosabb gondolatra is: a különböző korok és kultúrák építészeti felfogása rokon a 20. század építészetével, és ma is érvényes válaszokat ad kora kihívásaira.

A harmadik nagy egységet az absztrakt, vagy absztrakció irányába mutató felvételek jelentik. Hervét a sajátos szépség keresése vezette el az absztrakcióhoz. Absztrakt módon közelíti meg a mindennapi látvány elemeit. Objektíve előtt a táj, a pusztuló házfal, a tépett plakát is új értelmet kap, az összefüggéseikből kiemelt részletek elvont formákká válnak és rámutatnak, hogy a látszólag érdektelen is lehet szép. A témának a művész kiállításokat és könyvet is szentelt, életműve fontos részének tartotta. E színes és fekete-fehér felvételekhez kapcsolható a betegsége és kora által lakásához kötött művész élete utolsó időszakában, saját lakásában készült fotósorozat, mely igazolja, hogy számára mindez nem jelentett korlátot, szeme szüntelenül kereste az elé táruló látvány beszédes elemeit és mindvégig megőrizte sajátos, csak rá jellemző kifejezésmódját.

Hervé fennmaradt életműve több százezer felvételt tartalmaz. A kiállítás tehát csak válogatást mutathat be, de ezeket a művész számára fontosnak ítélt témákból meríti, úgy, hogy közben a néző képet kap az alkotó munkamódszeréről is. A végső mű ugyanis fokozatos szűkítés útján jött létre, minden fölöslegeset levágott a negatívról – olykor többször is. Így végül csak a legkifejezőbb részlet maradhatott meg. Jó példa erre a szegény indiait ábrázoló kép, ahol az egész emberből már csak a lábak látszanak. A Budapesten látható képek kitűnő minőségüket annak köszönhetik, hogy az eredeti negatívokat erre az alkalomra újranagyították.

A „Lucien Hervé 100" kiállítás egyben a Fotóhónap 2010 rendezvénysorozat kiemelt rendezvénye. A Fotóhónap elnevezésű, 2000-től megrendezett fotóművészeti eseménysorozat – melyet a Magyar Fotóművészek Szövetsége rendez meg kétévente – fő célja a fotográfia legjobb alkotóinak és műveiknek a bemutatása, amellyel lehetőséget teremtenek a világszínvonalú képanyagok megismerésére. A nemzetközi irányzatok mellett felhívják a figyelmet a hazai alkotók munkáira, így segítve elő integrálódásukat a világ fotóművészeti vérkeringésébe. A kiállítások és kapcsolódó rendezvények lehetőséget teremtenek mind a fotográfiai szakma, mind a nagyközönség számára a klasszikus értékek és a jelenleg érzékelhető, aktuális irányzatok megismerésére, a fotóművészet műfajainak, stílusbeli eltéréseinek megkülönböztetésére.