Vannak képei, melyeken évekig is dolgozik, javítgatja, átfesti egyes részleteit. Még akkor is, ha már kiadta a kezéből. Elviszi egy kiállításra és ott jön rá, hogy mégis elégedetlen vele. Szentgyörgyi József műveiből a Boltíves Galériában láthatunk kiállítást.

 

 Vannak képei, melyeken évekig is dolgozik, javítgatja, átfesti egyes részleteit. Még akkor is, ha már kiadta a kezéből. Elviszi egy kiállításra és ott jön rá, hogy mégis elégedetlen vele. Szentgyörgyi József műveiből a Boltíves Galériában láthatunk kiállítást.

A megnyitón Szilágyi András költő, filozófus mutatta be a művészt, alkotási módszereit, pályafutását. A nagyobb összefüggésekről szólva elmondta: A magyar művészettörténet hajlamos a képzőművészet szerkesztésmódját, az úgynevezett képi ikonográfiát, a stílustörténeten túli humanisztikus vagy valaminő általánosság szférájába utalni. Ezért kevésbé érdekli, hogy ki, miből, mit és milyen módon képez művet; inkább az, mit is jelent a képi tartalom általában. Szentgyörgyi József festészetét (is) megkísértette e megközelítés egyoldalúsága. Mégis, vagy ennek ellenére nem merült fel az elkülönítő figuratív vagy nonfiguratív szemlélethez való tartozása. Közelebbről Szentgyörgyi József olyan alkotó, akit mélyen megérinti embertársaink kivetettsége, megalázottsága, szenvedése. Tudjuk, hogy a művész sohasem azonos alkotásával. Ennek ellenére szükségszerűen rá (is) hasonlít, hiszen nem csupán hangulati elemekről van szó, hanem a személyiségkarakter mélyebb összetevőiről, az alkotó jellem jellegadó színformáiról is.

 A családi indíttatást nélkülöző, a rátámadó betegségeket ösztönös képi látomások rajzaiban feloldó gyermek, a budapesti képzőművészeti gimnáziumban már tudta – festő szeretne lenni. S amikor 1968-ban, Kádár György osztályában befejezte a Képzőművészeti Főiskola tanulmányait, a mestere által adott jó tanács, miszerint: „most mindent felejtsen el, és építse fel a saját világát" – már türelmetlen kívánsága is volt egyben. A pálya kezdete a kondori eszmények igézetében telt, de a saját képi nyelv kialakítását: Domanovszky Endre, Farkas István, Georges Rouault, Francis Bacon életművének tanulságai határozták meg.

Ösztönös tudatossággal érezte, hogy a modern törekvések erdejében a hiteles út a saját személyisége alkotó feltáráson keresztül vezet. Műveinek kolorizmusát elsősorban a kadmium-sárga, a cinóbervörös, a narancs, a sötét-bordó, illetve krapp-lakk, az ultramarin és kobalt-kék, a smaragdzöld valamint a fekete és cinkfehér használata jellemzi. Szinte tubussűrűséggel használja az olajfestéket, de elsősorban a síkon kiterülő színfoltokat helyezi előtérbe, amit a sűrű anyag telített felületei inspirálnak, míg a földfestékek használatával – „elpiszkolja" a tónusfokozatokat.

 A mostani kiállítás középpontjába helyezett piramis ciklus sem csupán egy régi civilizációt jelképező építmény, hanem olyan gondolati háromszög-kompozíció, amelyben az alkotói átélés korunk életfeltételeivel, életkérdéseivel szembesít bennünket. Kondor elhullajtott, összetákolt szárnytöredékeiből is megkísért bennünket a magasság és mélység, de távolabb a mindenségtől. A bölcseleti háromszög egyik oldalán a lét, vagyis a természet, a világ, a második oldalán az én, vagyis a szubjektum tehát lélek, és végül a harmadik oldali csúcson az eszme, vagyis az abszolútum, az Isten. Előttünk a szellemi, lelki magasságot megkísértő majd abból kizuhant ember drámai küzdelme, ami nála a klasszikus formából a formátlanba majd újraalkotva a formátlanból a saját formába vezet.

 A Munkácsy-díjas Szentgyörgyi József alkotói módszeréről maga is elmondta: sokszor évekig dolgozik egy – egy művén. Alakít rajta, részleteket változtat meg, új színekkel fed le régebbieket, motívumokat cserél. Tulajdonképpen folyamatosan egy képet fest, hagyományos értelemben nem is befejezettek, inkább abbahagyottak művei. Az állandóságban és változásban újra és újra feldolgozott motívumok nem leképezik, hanem elmélyítik az átlényegített képi gondolatát, mely a fedő és fedett rétegek takarásai alól, a külsőtől a belsőig, illetve a belsőtől a külsőig szervesül.

Olyan drámai, korunkat vallató, önfeltáró művészet ez, amiben a szembenézés, az áldozatvállalás hiánya az embert akár a képszéli üresség pereméhez sodorhatja.

A kiállítás február közepéig tekinthető meg Budapesten, a VI. kerületi Podmaniczky utca 41-ben, kedden, szerdán és csütörtökön, 10-től 18 óráig.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük