Révay András: Egy rejtőzködő a betondzsungelben

Lehetséges, hogy mindazok, akik jelen voltak a KOGART Galériában Jagicza Patrícia kiállításának megnyitásakor, pár év múlva azt fogják mondani: „mi már a művész legelső kiállítását is láttuk." Érdemes ugyanis megjegyezni a nevet.

Lehetséges, hogy mindazok, akik jelen voltak a KOGART Galériában Jagicza Patrícia kiállításának megnyitásakor, pár év múlva azt fogják mondani: „mi már a művész legelső kiállítását is láttuk." Érdemes ugyanis megjegyezni a nevet. Az „Arctalanul" című tárlat egy kezdő művész életének legelső kiállítása, de máris roppant figyelemre méltó. Jagicza Patrícia 2011-ben elnyerte a Kogart-díjat és az azt követő, egyéves kísérletezés eredményei láthatók a Galéria 2013. évi első bemutatóján. Egyértelmű és erős megfelelést látunk a művész és modelljei között – állapította meg a képekről Sárvári Zita művészettörténész, esztéta a kiállítás megnyitásakor. A művész ugyanis önmaga modellje. Erre sok példát találunk a képzőművészetben, és a női alkotóknál mintha gyakoribb lenne ez a jelenség. A műteremmagányában való kitárulkozás lehet egy önismereti folyamat része, de ugyanúgy lehet játék is a különböző nemi, társadalmi és szociális szerepekkel.

A látványos, realisztikus képekre azonban csak a hátát mutatva kerül fel a művész. Ezt a rejtőzködést a kiegészítők, maszkok, jelmezek, felfújható babák mögé bújást mégis az önarckép egyfajta formájának nevezhetjük. A festő a ruhákat városi álcázásként használja, bízva abban, hogy ezek segítségével – ha még oly látványosak és színesek is – észrevétlenül beolvadhat környezetébe. Karakterei a nemi szerepek egymásba olvaszthatóságának elméletét támasztják alá. Néhol ugyan előbukkannak az ábrázolt szereplő nőiségének kulturális jegyei, de leginkább változtatható konstrukcióként mutatja be önmagát, mint öltöztethető bábut. Akár saját generációjáról is levonva általános megállapításokat.

Az öltözködés és a divat kérdése ugyanis áthatja a kortárs szubkultúrákat, de képeinek karaktereit ne feltétlenül a megjelenített szerepek felöl vizsgáljuk. Inkább egy másik társadalomtudományi terület, az ifjúsági szubkultúrák harmadik kutatói hulláma, a fiatalok fogyasztási szokásainak elmélete felöl közelítsük meg. Ezek a szubkultúra-kutatók elsősorban azt állapították meg, hogy a posztmodern szubkultúrákban már nagyon nehéz kollektív kategóriákat felállítani, sőt a stílusok közötti mobilitás miatt a szubkultúrák tagjai pozitívan viszonyulnak a stílushoz, a divathoz, a médiához és saját kötődésük már egyáltalán nem ellenállásként vagy politikai gesztusként értelmeződik. A posztmodern individualizáció, a személyiség töredezettsége vagy inkább játékosabbá válása az, ami ezeken a most bemutatott képeken is tisztán kifejeződik.

Egy igazán mai, igazán kortárs, urbanista karakter különböző megjelenései, aki rejtőzködik a betondzsungelben. Egy kérdés viszont mindenképpen felvetődik a képek láttán: az anyag magas szintű, virtuóz használata miatt különíthető el ilyen gyönyörűen a pamut, a habszivacs, a ballon, a frottír, a műanyag, a gumi – vagy azért, mert ismerjük őket és így a minimális imitálás is elegendő a beazonosításhoz? A látványon túl, szinte érezzük az úszósapka ragadós felületét, a habszivacs hajcsavarók puhaságát, a sál melegségét. Egy pop-artos, fotorealizmusba hajló festészet létrejöttének tanúi lehetünk.

Aprólékosan, anyagszerűen rögzíti a valóságot. A néző elhiszi, amit a képeken lát és a valóság egy létező szeleteként értelmezi a látványt, amit a környezetéből kiragadva mutat be a művész. Azt egészen biztosan megállapíthatjuk Jagicza Patrícia önmaguknál többet jelenteni nem akaró, tárgyakat és ruhákat ábrázoló, generációs önarcképeiről: hogy az alkotó kitart a képzőművészet hagyományos értékrendje mellett. Ez az, amit a díj nekiítélésekor – 2011-ben – a KOGART Ház is olyan jól felismert, és amiért a kortárs művészet kedvelői emlékezetükbe véshetik a nevet.

„Realista festőnek tartom magam"- erősítette meg a fiatal művész, de nem könyvelném el feministának is a munkáimat – mondta. Szerintem nincs is kifejezetten feminista művészet. Szeretnék túllépni azon, hogy csak saját magamat mutassam meg különböző szituációkban, ezért a közvetlen családomat is figyelem, őket és bárki mást is szívesen ábrázolok. Jól tükröződik ez a mostani kiállításon is megtekinthető nagy olajképeken. Nagyon közel áll hozzám a vonalrajz, ezekből az alkotásokból a Galéria kisebbik termében látható néhány. Két – három éve folyamatosan használok vázlatfüzeteket, azóta mindig a vázlataimból indulok ki. Egy következő alkalommal szeretném majd bemutatni a vonalrajz kompozícióimat is.

Jagicza Patrícia „Arctalanul" című kiállítása 2013. február 9-ig tekinthető meg a KOGART Galériában Budapesten, az Andrássy út 108-ban.