Személyes felelősség – Kortársunk Bibó címmel közös konferenciát rendezett a Táncsics Alapítvány és a Friedrich Ebert Stiftung, valamint a Bibó István Társaság. A rendezvény rangját jelzi, hogy lebonyolítására a Parlament Vadásztermében került sor.

 

 Személyes felelősség – Kortársunk Bibó címmel közös konferenciát rendezett a Táncsics Alapítvány és a Friedrich Ebert Stiftung, valamint a Bibó István Társaság. A rendezvény rangját jelzi, hogy lebonyolítására a Parlament Vadásztermében került sor.

Baja Ferenc Táncsics és Bibó neve még bizonyára ismerősen cseng, Friedrich Ebertről – leszámítva a szakembereket – már nem sokat tudunk. Az 1918-as német forradalom győzelme után a forradalmi kormányzat, „A népbiztosok tanácsának" társelnöke. A proletárdiktatúra és a szovjet mintájú tanács-rendszer meggyőződéses ellensége, a parlamenti demokrácia híve volt, megszervezte a weimari nemzetgyűlési választásokat, amelynek eredményeként birodalmi elnök lett. Elnöki évei alatt a munkások és polgárok politikai és társadalmi egyenlőségéért szállt síkra, elutasítva az osztályharcot. Több szempontból is Bibó szellemi rokonának tekinthető.

Az egyik rendező, a Táncsics Alapítvány nevében annak elnöke, Baja Ferenc fogalmazta meg az alapkérdést: Mi az ember, mi a személy felelőssége a történelem formálásában? Megjelent a konferencián a Bibó István Társaság elnöke, Göncz Árpád is, akiről már a terembe lépése pillanatában kiderült, népszerűsége semmit nem változott, igen nagy lelkesedéssel üdvözölték. Jelenléte viszont rávilágított annak fontosságára, hogy bár az eddig elért eredmény nem kevés, a továbbgondolkodás Bibó szellemében feltétlenül indokolt.

 A konferenciát Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nyitotta meg és figyelmeztetett arra, milyen sokan hivatkoznak Bibóra, gyakran idézik az éppen aktuálisnak gondolt politikai üzenet alátámasztására. Sokan hajlamosak azt hinni, hogy néhány félmondatából már ismerik eszmei hagyatékát. Még a baloldalon sem szokták mindig valódi értéknek tekinteni, hogy nála a társadalom, a nemzeti közösség történelmi kategória és bonyolult lelki folyamatok összessége. Létezik néplélek, nemzeti kultúra, de ez nem a felsőbbrendűség bizonyítéka. Aki legalább felszínesen ismeri Bibó életútját, látja az emberi, politikai, intellektuális teljesítményt, ami alig meghaladható. Bibó tiszta, erős erkölcsű demokrata, aki sok tekintetben közös pont lehetne a bal- és a jobboldal számára.

 Sokan egyetértettek Kende Péter politológus, a Bibó István Társaság alelnöke kijelentésével: Bibó a magyar szellemtörténet egyik legeltékozoltabb alakja! Nem lehetett a nemzet tanítója akkor, amikor erre a legnagyobb szükség lett volna. Nem volt kommunista, ennek ellenére úgy gondolta, a háború befejeződése alkalom az ország szellemi felszabadítására. Másodszor 1956-ban gondolta, hogy a társadalom tagjai egymásra találnak és lehetőség nyílik a demokratikus egység megteremtésére. Ennek a korszaknak ő volt a legnagyobb gondolkodója. Minden tékozlás ellenére máig eleven a humanista emberképe, a morális felelősségérzet elve. Hitt az ember jóra hivatottságában. Ezeket az értékeket kell átvenni tőle, megőrizni belőle.

Huszár Tibor egyetemi tanár, az MTA rendes tagja Huszár Tibor egyetemi tanár, az MTA rendes tagja Bibónak a magyar Közösség peréről kialakított véleményéről, széleskörű baloldal-értelmezéséről beszélt. Mindenki, aki – akár ma is – a Horthy-rendszer szellemiségével szemben áll, a baloldalhoz tartozik. A jobboldal mindig hajlott arra, hogy az emberi szenvedés bizonyos mennyiségébe belenyugodjon. A baloldal erre nem képes. A Bibó-i életműnek éppen ezért fontos része a fogalmak tisztázása.

 Aktuális-e még Bibó István? – tette fel a kérdést Vajda Mihály professzor. A hamis realisták számára már semmit nem tud mondani. Ameddig viszont az ország megosztottságát le nem küzdjük – égetően aktuális marad! Pontosan látta a tömegtársadalom meghaladhatatlanságának problémáját. Nem igaz, hogy a modern demokrácia lényege a pártok versengése. Nálunk a „haladás" és a „közösség" képviselői szembekerültek egymással. Először a közös alapokat kell lefektetni és ez tanításának legfontosabb tanulsága.

Nem a magyar alkat torzult el, hanem inkább a gondolkodásmódunk került zsákutcába – állította Péter László (prof. emeritus, University College, London). A döntő pillanatokban a magyar társadalom képtelen volt helyzetének megértésére. A Dózsa-féle parasztháború alapozta meg a napjainkig érezhető parasztgyűlöletet, és azóta minden sorsforduló rossz döntéseken alapult. Az alapvető politikai konstrukció hamissága 1867 óta a közösségi formák torzulását, az értékmérők elbizonytalanodását eredményezte – máig ható erővel.

Bíró Béla a Csikszereda-i Sapientia EMTE egyetemi tanáraBíró Béla a Csikszereda-i Sapientia EMTE egyetemi tanára a Bibó-i szabadságfogalom és autonómia kérdéseiről szólva elmondta: az ép értelem gyakran háttérbe szorul a mindenhol jelen levő, magukat előtérbe helyező, hamis realistákkal szemben. A politikában a félelem lenyűgözi az értelmet. A rossz beidegzésű közösség a valósággal való ütközéskor nem hoz helyes döntéseket, a kölcsönös félelmek elfogultságok igazgatnak a demokratikus szabadság helyett. Önnön szabadságát mindkét oldal csak a másik szabadságának korlátozásával tudja elképzelni. A sikertelen megoldások állandósítják az ellenszenvet, a felek magukat látják az egyedüli igazság letéteményesének. Ha az ország nem tud kiszabadulni a szembenállás csapdájából, előbb-utóbb véglegesen kettészakad egy ostobán feltett kérdés mentén – mutatott rá Bibó.

 Nagy J. Endre szociológus, az MTA doktora, a kistérségek és Bibó város-megye koncepcióját fejtegette. A magyar város és a magyar falu nem lehet külön-külön zárt világ. Sok megbízhatóságot, állandóságot, határozott közösségi együttműködést javasol a közigazgatásban, másként a hatalomkoncentráció és a technikai lehetőségek túlsúlya veszélyezteti a jogszerűséget. A jó szervezés, egységes igazgatási szellem csökkenti a politika behatolását. Az eredményesség addig érték, amíg maga is a társadalmi értékszempontok irányítása alatt áll.

 Kényes téma elemzésébe fogott Balog Iván szociológus, a Szegedi Tudományegyetem docense. Bibó szemlélete a zsidóságról máig nélkülözi az alapos vitát. A zavart csodálatnak komoly okai vannak. Bibó maga is Németh László híve volt 1944 előtt, és csak utána hajtott végre – ha nem is 180 fokos – fordulatot. Amikor elítéli az antiszemitizmust és a kollaborációt, bizonyos értelemben saját, egykori önmagát is a közönség elé tárja. Kultúrantropológus módjára, belülről ad információt arról, hogyan éreznek az antiszemiták. A zsidók és nem zsidók közötti, dehumanizált kommunikációról rajzol képet. Elfogadja, hogy itt vannak reális konfliktusok, ugyanakkor megpróbálja meghaladni a népi – urbánus ellentétet a magyar közgondolkodásban.

Erősen foglalkoztatta a nemzetközi államközösség bénultsága is, különösen az arab – izraeli háború kapcsán. A békéhez – szerinte – közös, nagyhatalmi ellenőrzés mellett lezajló, kölcsönös engedmények útján lehet csak eljutni. A szörnyen elmérgesedett palesztin – izraeli konfliktusért a keresztény, fehér ember civilizációja a felelős.

 Vitányi Iván szociológus, a Bibó István Társaság alelnöke zárszó gyanánt leszögezte: bár a konferencia címében a személyes felelősség szerepelt, erről egész idő alatt egyetlen szó sem esett! Az előadók sokkal inkább az igazságot keresték, és hogy mi történt a huszadik században, arról a legtöbbet Bibó István tudott és mondott. Gyakran volt igaza. Megharcolt és megszenvedett az igazáért, a demokrácia és a szocializmus igazságáért, ahol ez utóbbin a társadalom érdekének képviseletét kell érteni. Megtalálta azokat a pontokat, ami az embereket összeköti egymással. Tanulhatunk tőle, mert ő az igazság képviseletében megkereste az origót, azt a pontot, ahol az egységet létrehozhatjuk és az ellentmondásokat kibékíthetjük!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük