Révay András: Ne tölts a borba kólát!
Bortársak címmel tizenöt művész harmincnál is több alkotása látható március húszig a Boltíves Galériában. A változatos technikával készült művekben egy közös pont mégis van. Valamilyen módon valamennyi kapcsolódik a borhoz.
Bortársak címmel tizenöt művész harmincnál is több alkotása látható március húszig a Boltíves Galériában. A változatos technikával készült művekben egy közös pont mégis van. Valamilyen módon valamennyi kapcsolódik a borhoz.
Már a tárlat címének megválasztása is szellemes ötlet. A Boltíves Galéria ugyanis kifejezetten a kortárs művészek alkotásainak bemutatására jött létre. A tulajdonosai is művészek. Magától adódik a címmagyarázat: olyan kortárs művek láthatók most a falakon, melyek készítői a bort is kedvelik. Tehát ezek a kortársak – bortársak! Amint ez már megszokott ebben a galériában, a tárlat megnyitása és zárása is borkóstolóval összekapcsoltan zajlik. Kétszeresen is indokolt ezek után, ha egyetértünk az elnevezéssel.
A tárlat megnyitására felkért Szemadám György, író és maga is festőművész. Találóan jegyezte meg: Hamvas Béla után nehéz a borról beszélni, ám ha mégis kell, nem kerülhető el a közeledés a bor szakralitásához. Ezt a szentséget a leginkább közérthetően úgy mutathatjuk meg, ha új parancsolatot alkotunk: „A vörösborba ne töltsünk kólát, mert amit isten elválasztott, ember ne keverje össze!" A bornak félelmetes hatalma van, de ne ijedjünk meg tőle. Egyáltalán, ha borról van szó, ne ijedjünk meg semmitől!
A görög Dionysos – a rómaiaknál Bacchus – a meghaló és feltámadó isten alakja nem véletlenül kötődik a szőlőhöz és a borhoz, hiszen a szőlő is „meghal", hogy más minőséggé átalakulva borrá legyen. S bármily megbotránkoztató is, ezen gondolatkörből kiindulva a pogány, részeges falkájával kissé riasztó Dionysos – Bacchus, annak a Krisztusnak az előképe, aki János evangéliuma szerint (Jn. 15,1) azt mondta: „Én vagyok a szőlőtő, s Atyám a szőlőműves." Tudjuk: az eucharisztia bora Krisztus vére. Így már egyáltalán nem áll egymástól távol a keresztény Megváltó, az ősi hiedelmeket szintetizáló Dionysos – Bacchus, a halál és az újjászületés misztikumát megélő isten alakja.
Legyen szabad itt még Babits Mihályt idézni, aki az „Őszi pincézés" című versében Krisztust és Bacchust hasonítja egymáshoz, amikor így ír:
Mert Bacchus is példázza Őt,
a szabadító, szabad Úr,
ki vérét adja italúl,
s e vérben kedvet és erőt."
Az átalakulás a képekben is nyomon követhető. Végh András „Portugieser" című képén a pohár egy laposra nyomott fém italosdoboz, közelebbről nézve még a vonalkód is látszik rajta. Néhány lépés távolságból viszont már tökéletes illúziót kelt, rusztikus felülete az ital csillogását vetíti elénk.
A hagyományos piktúrától eltérő, változatos technikára ugyancsak jó példa Veszeli Lajos, „Pincém mélyén" címet viselő alkotása. Képnek nem merem nevezni, álltam egy darabig előtte, míg végül megszólítottam a művészt. Ő – az egyébként valóban roppant találó – síkplaszika kifejezést használta; egyfajta képzőművészeti formajáték. Alapját saját találmányú massza képezi, ebből vastag réteget hord fel, aminek egy részét különböző módon megformázza. A felszínből kiemelkedő alakulatok nem utólag belenyomott tárgyak, hanem a masszából képzett, formára csiszolt plasztikák. Olyan anyagszerű, hogy az első ránézésre akár üvegnek is vélné a felületes szemlélő. A palack címkéjét utólag festette rá a művész.
Bár a kiállítás a bor és a művészek – művészetek kapcsolatáról szól és a megnyitón a képek előtt sétáló nézők kezéből a pohár sem hiányzott, az alkotókról még egy közös dolog elmondható. Valamennyien szeretik, mi több tisztelik is a bort. Tisztelik annyira, hogy nem csinálják! Legfeljebb lefestik, megadva ezzel számára az elromolhatatlan örökkévalóságot! A kiállítás március húszig látogatható Budapesten a Podmaniczky utca 41-ben.