Révay András: Nincsenek Határok

Nyolc színház mutatkozik be 2012. május 9. és 14. között Budapesten, a Thália Színházban, a Határon Túli Magyar Színházak Szemléje során. Képviselőik közül többen is jelen voltak a rendezvényről szóló tájékoztatón.

A Szemle fővédnöke, dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, tárca nélküli miniszter a megjelenteket köszöntve elmondta, a nemzet megtartásában a kultúrának, a nyelvnek óriási a szerepe, hiszen egy kultúrához, egy nyelvhez tartozunk, ami történelmi okokból kifolyólag államhatárok által szétszakítva él. A magyar nemzetnek viszont akkor van megmaradása, ha minden nemzetrész meg tud maradni és sajátos kultúrájával gazdagítja az egyetemes magyar kultúrát. A magyar nyelvközösség fennmaradása ennek a tudatától függ és ebben erősít meg minket ez a seregszemle. A Szemle megteremti a lehetőségét, hogy az anyaországi közönség pár nap alatt egy helyszínen ismerje meg a határon túli magyar színjátszás értékeit.

Az oktatási és kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes, Csomós Miklós továbbvitte a gondolatot: egy ilyen rendezvény nem is lehetne máshol, mint Budapesten, azon belül is a Thália Színházban. Ez ugyanis az a befogadó színház, ami pontosan az ilyen feladatokat kell ellássa. Befogadni a vidéki színházakat, a határon túli magyar színházakat, hogy minél többen, minél jobban megismerhessék a más irányú törekvéseket. Megnézni, mi foglalkoztatja azokat, akik a színházakban dolgoznak. Ezek a seregszemlék alkalmasak arra, hogy ne csak a szakma, hanem a nézők is lássák, hol tartunk az együttes gondolkodásban. A színházat sikerült Tv-közvetítésre, a felvételek rögzítésére alkalmas berendezésekkel felszerelni, ezáltal itt valódi, együttműködésre képes színházi központ jött létre.

A Szemle ideje alatt egyszerre három helyen játszanak majd a színházban, mondta el Bereményi Géza. Erre az időre olcsó bérletet és olcsóbb jegyeket kínálnak azért, hogy minél többen láthassák azokat az értékeket, melyeket a határon túlról kapunk. A rendezvény színházszakmai jelentőségén is túlmutat, hogy a földrajzilag eltérő helyszínen alkotó, és magyar nyelven játszó színházak budapesti találkozója erőteljesen segíti nemzeti önképünk ápolását. Az esemény megrendezése rendkívül hatékonyan szolgálja a magyar kulturális javak gazdagodását, hiszen a közönség színházi élményei mellett a szakemberek színház-szakmai találkozóira is alkalmat ad.

A mi színházunknak nincs múltja csak jelene, mert az Aradi Kamaraszínház 2007 szeptemberében alakult és a közel hatvan éve tátongó űrt kívánja megszüntetni. Erről beszélt Gujdár Gabriella rendező és Tapasztó Ernő színművész. A hivatásos aradi magyar társulatot ugyanis 1948-ban szüntették meg és mostanáig csak vendégelőadásokat láthatott ott a közönség. Budapestre olyan darabbal jöttek, aminek a bemutatója csak április végén lesz Aradon, tehát nagyon friss produkció. Mint kortárs színház, feszegetik a műfaji határokat és meg kívánják találni azokat az átjárhatósági pontokat a művészeti ágak között, melyek segítségével új műfajt alakíthatnak ki.

A Szatmárnémeti Északi Színház Carlo Goldoni vígjátékával, a Chioggiai csetepaté-val vendégszerepel. Keresztes Attila rendező elsőként azt emelte ki, hogy színházukat Harag György alapította, aki jelentős magyar rendező és színházi gondolkodó volt. A ma dolgozó fiatal, energikus, remek csapat tavaly mutatta be ezt a vígjátékot, a féltékenység és a szerelem küzdelmeit és a közönség nagy tetszéssel fogadta. Kíváncsiak arra, amit a többiek hoztak a fesztiválra, meríteni szeretnének a mások által képviselt művészetből. Sajnálatos, de tény: nincs már egységes magyar kultúra. Így hozta az élet, így hozta a történelem, de az ilyen fesztiválok rendezésével lehet egymásnak segíteni.

A Szabadkai Népszínház magyar társulatának képviselője, Mezei Zoltán rendező egy nagy múltú színház tevékenységéről számolhatott be. A városban az első magyar színházat még 1854-ben építették, ám romos állapota miatt 2007-ben lebontották. A korszerű, új színház építését az idén kezdték meg. A társulat mostani formáját 1998-ban érte el és azóta stabil, kiegyensúlyozott, fiatal és lendületes színészgárda dolgozik együtt. Igyekszik a saját közegében megtalálni a saját hangját. Azzal, hogy rengeteg ember a határokon túlra szakadt és akarva-akaratlan részesévé vált különböző idegen kultúráknak, egyúttal sokszínűséget és újabb gazdagságot is kapott ez a nép. Ha ezt mi össze tudjuk fogni, akkor mindazt, amit az elmúlt évtizedekben kényszerűen átéltünk, a javunkra tudjuk fordítani. Nem csak a határon túliak, hanem a Magyarországon élők javára is!

Gyergyószentmiklóson, a Figura Stúdió Színházban Goda Gábor vendégrendezőként dolgozik. A színháznak komoly hagyományai vannak a kísérletezés, megújítás, egyfajta avantgardizmus területén. A tizenötezer lakosú város a legkisebb olyan település Székelyföldön, aminek saját színháza van. Most sem kész darabbal próbálkoznak, az előadást a munka során a társulat hozza létre. Egy – az arany körül forgó – gondolatot járnak körbe, így lett a cím: Arany – légy. Kettős értelme van: az idegesítő, zümmögő rovar, illetve felszólítás az arannyá válásra. Az előadásban a keresés az egyik kulcsszó és ezen belül minden lehetséges. Műfajilag meghatározhatatlan, asszociatív folyamat zajlik a színpadon. Erős benne a képzőművészet az intermédia, a költészet, sok a mozgás és nagyon jelentős szerepe van a nézőknek is az előadásban. Nincs nézőtér, a közönség asztalok örül ül és közben italokat is felszolgálnak nekik. Mégis csend lesz és szituációk alakulnak ki.

Beregszászon az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház 1993-tól működik. Két művésze; Trill Zsolt és Szűcs Nelli szerint a Szemle igen komoly megmérettetés. Bár már sokszor játszottak a Thália Színházban, mindig nagy örömmel jönnek. Az övék az egyetlen magyar színház Kárpátalján, ugyanakkor állandó épületük nincs. Folyamatosan utaznak. Az elmúlt évek alatt sok országban, sok fesztiválon jártak és egyre inkább tapasztalják, hogy nincsenek határok. Amik pedig még vannak, az előadásaikkal fokozatosan azokat is megszüntetik. Nagyszerű érzés Ukrajnában vagy Moszkvában magyarul szólni a színpadon. Lételemük, hogy egy előadás ne csak néhány hónapig menjen, hanem – némi túlzással – akár egész életükön keresztül játszhassák. A Most Budapestre hozott Örkény darab, a Tóték is már nyolc éve műsoron van – együttműködve a Gyulai Várszínházzal.