Révay András: Nyomtatott harangszó

Számunkra már természetes, hogy a harangok délben megszólalnak. Ám amikor halljuk a harangszót, megállunk-e egy pillanatra? Gondolunk-e rá, miért szól, kiért szól a harang? Gondolunk-e rá, mi történt 555 évvel ezelőtt?

Számunkra már természetes, hogy a harangok délben megszólalnak. Ám amikor halljuk a harangszót, megállunk-e egy pillanatra? Gondolunk-e rá, miért szól, kiért szól a harang? Gondolunk-e rá, mi történt 555 évvel ezelőtt?

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum dísztermében mutatták be a HM Zrínyi Média Kft. kiadásában megjelent kétnyelvű (magyar – angol), „A déli harangszó Magyarországon és a nagyvilágban" című könyvet. A Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere, dr. Hende Csaba, először Janus Pannoniusnak Hunyadi János sírkövére írt szavait idézte: „Pannon föld bástyája, török had mennyköve, János álmodik itt, ha ugyan fedheti sír röge őt." Miről álmodhat Hunyadi, ha az örökkévalóságban ránk gondol, és vajon mi álmodunk-e róla, gondolunk-e mindarra, amit végbevitt? – tette fel a kérdést a miniszter. Fedheti-e őt a sír a mi korunkban vagy a története, ebben a másfajta legendákat kedvelő korunkban már nem is aktuális? A történelem, mint tudomány mindig aktuális és életünk tanítómestere is egyben. Arról beszél nekünk, hogy az előttünk járók miképpen küzdöttek meg mindazzal, amit az élet elébük állított és miképpen próbáltak boldog, teljes életet élni? Ha tudni akarjuk, hogy kik vagyunk, honnan jövünk és hová megyünk, emlékeznünk kell!

A kor, amiben Hunyadi és kortársai éltek, az oszmán hódítás rémével szembesült. Egy szemmel láthatóan megoldhatatlan képlettel, gazdasági és katonai realitásokkal, geopolitikával, és mindazzal, ami dönteni szokott nemzetek sorsa fölött. Hunyadi János azáltal lett naggyá, hogy megpróbálta megoldani ezt a képletet. Egész életét annak szolgálatába állította, hogy megvédje a nemzetet és vele egy sor más nemzetet is egy olyan özönvíztől, ami rabságot és pusztulást jelentett. Harcai azt bizonyítják, hogy meg lehet fordítani a történelem kerekét, ha megtesszük, amit lehet és azt is, amit kell! Fel tudta használni az akaratot és elszánást, amit Kapisztrán János indíttatása nyomán az emberek az ő – Hunyadi – kezébe tettek le. Kapisztrán János Európa segítsége volt Magyarország számára. Meg tudta szólítani az emberekben azt, ami a legjobb bennük. E két férfi hívó szavára több tízezer ember vállalta a reménytelennek tűnő harcot. Megértették, mi forog kockán és azt is: az ember nemcsak önmagának él, hanem felelősséggel tartozik a közösség iránt.

Napjainkban megint csaknem megoldhatatlan képletekkel küzdünk. Az élet alapvető értékeivel vagyunk gondban – itt Európában és Magyarországon is. Ilyenkor nagyon is fontos újra és újra felfedezni történelmünket. Mindazt, amit követni kell és mindazt, amit el kell kerülnünk. A déli harangszó, ami a nándorfehérvári csata óta keretbe foglalja életünket, arra figyelmeztet minket, hogy mindig van remény. Nincsenek megoldhatatlan helyzetek, mert emberségünk meg tud küzdeni velük. Meg tud küzdeni, ha az elkötelezettség találkozik a hozzáértéssel, ha a bátorság és elszántság találkozik a józan mérlegeléssel.

Ez a kötet abban is segít minket, hogy újra felfedezzük: összetartozunk! Összetartozunk az előttünk járókkal, akik ezt a fantasztikus teljesítményt, a nándorfehérvári diadalt kiharcolták. Azokkal is, akik megőrizték az emlékét mindannak, ami ott történt. A déli harangszó, ami újra, meg újra felcsendül, azokra a dolgokra emlékeztet minket, amik a legjobbak bennünk, és amelyek segítségével végül mégis csak megoldhatjuk a megoldhatatlannak látszó képleteket is.

Remélem, hogy az 555. évfordulón, július 22-én, csengeni-bongani, zúgni fognak a harangok szerte a világon. A magyar hagyományban a harang a vihar ellen szólt, később a véres kardot helyettesítette. Azt jelezte, hogy mozduljanak az emberek – emlékezett vissza Jankovics Marcell, a Magyar Nemzeti Kulturális Alap elnöke. Abban az időben az összefogás Hunyadi Jánost jelentette. Most az a kérdés, van-e valahol újból egy Hunyadi János és van-e egy Giovanni di Capestrano? Az ünnep majd elmúlik, de ez a könyv emlékeztetni fog. Szinte olyan, mint egy nyomtatott harangszó! Nem reked meg magánál az eseménynél, elgondolkodtat olyanokról, amit kevesen tudnak. Külön érdeme a jó és pontos angol fordítás, melynek segítségével más nemzetek emlékezte is felébreszthető.

Gyerekkoromtól kezdve Hunyadi volt az egyik példaképem – emlékezett vissza a kötet szerkesztője, dr. Visy Zsolt. Bár az első világháborúban a középkori vagy korábbi harangjaink túlnyomó többségét beolvasztották, a kivételes történelmi értékűek közül nyolcvan darab megmaradt, a Nemzeti Múzeumban vannak. Amikor az Országgyűlés nemrég megszavazta a Trianon-emléknapot, felvillant bennem: nekünk csak gyásznapjaink vannak? Néhány nappal később megtettem a javaslatot, legyen július 22. nemzeti emléknap, mert ez nem csak a magyarság, hanem Európa és a kereszténység számára is nagy győzelem. Méltán lehetünk rá büszkék! A magyar reneszánsz és Hunyadi Mátyás királysága nélküle nem születhetett volna meg. Ez a könyv mindenkihez szól – erősítette meg a szerkesztő. Nem tudományoskodik, kezelhető, vonzó. Jó lenne, ha az angol mellett, később más nyelven is megjelenhetne. Több olyan nép van, akik akkor a Magyar Királyság kötelékében éltek és részt vettek ebben a küzdelemben. Első helyen mindjárt a szerbek, akik Belgrádot, mint saját városukat védték. A szerb sajkások bátorsága tette lehetővé a Kapisztrán-sereg átkelését a Dunán. Fontos lenne, hogy románul is megjelenjen – a fordítás már készül, hiszen tudjuk, hogy Hunyadi apja és ősei részben románok voltak. Ne az ellentétet, hanem az összekapcsolódást keressük! Ez a könyv segíthet abban, hogy Európa és a nagyvilág népei kicsit többet tudjanak Magyarországról, tudják becsülni azt a teljesítményt, amit az akkori magyarság felmutatott.