Révay András: Titkok, legendák, játszmák
5 perc olvasás
Tatabánya egy estére Budára költözött. Jó alkalma volt rá. A Tatabányán élő és alkotó művész, Jakobi Anna Mária kiállítása nyílt meg a XI. kerületi Tető Galériában. A tárlat – melynek megnyitó ünnepségén tatabányai előadóművészek is közreműködtek – december nyolcadikáig látogatható.
Tatabánya egy estére Budára költözött. Jó alkalma volt rá. A Tatabányán élő és alkotó művész, Jakobi Anna Mária kiállítása nyílt meg a XI. kerületi Tető Galériában. A tárlat – melynek megnyitó ünnepségén tatabányai előadóművészek is közreműködtek – december nyolcadikáig látogatható.
Jakobi Anna Mária alkotásait egyéni festői stílus jellemzi. Édesanyja is festő volt, ő adta kezébe az első ceruzát, még egészen pici korában – azóta vonalakból állónak látja a világot, hol szépnek, hol kevésbé vonzónak. Életét a kultúra, a művészet minden ágának szeretete kíséri, alkotásai Bécstől Bejrútig, szerte a világon láthatók. Egysíkúnak csöppet sem nevezhető művész. Készít nagyméretű táblaképeket, kisebb festményeket, grafikákat, plasztikákat – mindezek mellett gondol a fiatalokra is. Egyik alapítója a Népház – Játékszín – Fantázia Gyermekműhelynek, ahol a tehetséggondozásnak egy szokatlan és sikeres formáját alkalmazzák. Már harminc éve, 1984 óta kiállító művész, jelen van mind hazai, mind nemzetközi egyéni és csoportos kiállításokon. Képeit közgyűjtemények is őrzik.
Nem ez az első kiállítása Jakobi Anna Máriának, melynek a megnyitására felkért – árulta el dr. Feledy Balázs művészettörténész. Volt alkalmam tehát megfigyelni miként változik alkotói módszere. De van, ami változatlan nála: a biztos értékelvűség! Az emberség, az emberi problémák a belső, etikai kérdések abszolút elsődlegessége vezérli – és mindez egy egészen sajátos művészi formarendben megvalósítva. Nem hétköznapi módon! Emberként és festőművészként ugyanazok a dolgok foglalkoztatják, az emberi kapcsolatok működőképessége és működésképtelensége. Talán ezért is van, hogy első látásra kicsit bizonytalanok vagyunk, miről is szólnak ezek a képek. Azután rögtön fölfejtődnek, mert elvisz minket történelmi mélységekben és spirituális magasságokba.
Festészetének szinte állandó témája a lélek jelbeszédei és illik rá a kifejezés, hogy a lélek festészete. Ezekből adódik a címadó gondolatkör is, a titkok – legendák – játszmák. Alkotói világában mindig van valami titokzatos, miközben az erkölcs számára a legfontosabb. Ezen belül pedig a bánat és öröm, a csalódás és a felszabadultság, az egyedüliség, a magány és az emberi kapcsolatokhoz való vonzalom. Ő olyan művész, aki az önmagában, belül lévő problémákat festményeiben vetíti ki. Ez a fajta magatartás nem ismeretlen a kortárs, XX. századi képzőművészetben. Már akkor megfogalmazták, hogy a festő feladata, kivetíteni, ami benn rejlik. A nézőnek ezzel olykor nehéz azonosulni, hiszen általában azt várjuk a festőtől, hogy ő is azt rögzítse számunkra, amit mi látunk magunk körül.
A lelki jelenségeket megfesteni – ez elég elvont fogalom. Ám mégis lehetséges, úgy, ahogy Jakobi Anna Mária teszi. Látvány-elemek vannak a képein, de ezek egyedi hangoltságú, vizuális világban állnak elénk. Érezzük, hogy itt nem a felszínen látott, tapasztalt események ábrázolódnak, hanem nagyon személyes nézőpont részesei leszünk. Jelekkel és jelképekkel fejez ki számunkra rendkívül fontos dolgokat. Festői világában középponti helyet foglalnak el a magyar legendák. Az „Emese álma" kérdéskörrel például folyamatosan foglalkozik. Emese, mondavilágunk érdekes jelensége, összekapcsolódva a Turul-legendával és a termékenységgel. A magyar historikum fontos eleme, Álmos édesanyja, vele kezdődik az egész Árpád-ház!
Különösen fontos, hogy Jakobi Anna Mária mindezt nem úgy ábrázolja, mint ma, a piros-fehér-zölddel mindent befedő „nemzeti" festők. Ezeket a színeket talán nem is látjuk a képein. Olyan jelképi világban fogalmazza meg, ahol nem ez a lényeg. Nem követi a mostanában többeknél látható, felszínes, melldöngető magyarkodást. Képeivel hosszabban el kell beszélgetni és akkor kibontódik általuk a mese. Aki ismeri ezt a mondavilágot, betekintés nyer a művész mély érzelmi világába is. Művészete kapcsolatban áll kultúránk más területeivel is. A „Tovatűnő idő" című képe például Berzsenyi, „Közelítő tél" című versét idézi. Ebben írja a költő, hogy „minden csak jelenés". A művészet nem a valóság, ezért fogadhatjuk el, hogy ezek a képek varázslatot teremtenek. Vagy mondjuk a „Porond" című kép, ahol az artisták játszóhelye nem lent, hanem fent van. Mutatva, hogy a cirkusz milyen magasságokba emelkedhet.
Ez a kiállítás meglepetésekben sem szűkölködik. Találunk egészen modernnek ható, és ami valóban szokatlan, többdimenziós, UV képeket is. Ez utóbbiak technikájáról a művész a megnyitó ünnepségen annyit elárult, hogy ilyenkor többféle festékkel dolgozik, ugyanazon a képen. Ennek köszönhető, hogy nappali vagy szokásos lámpafénynél egészen más képet látunk, mint amikor a vásznat ultraibolya fénnyel világítjuk meg. Ilyenkor egy új festmény, egy egészen másféle alkotás tárul a szemünk elé. Teljesen más atmoszférát teremt, próbára téve a nézőt, hogy melyik szemléleti állapotban mit képes átvenni, befogadni belőle. Árulkodik arról is, hogy a festő mennyire képes előre megtervezni a látványt, szinte mintegy kényszerítve bennünket arra, hogy azt lássuk, amit ő láttatni akar. Eléri, hogy valami, amit látunk, nem azonos önmagával, annak áttételesen többletjelentése van. Hordozhat álomszerűséget, képzettársításokat, egyéni filozófiát tárva elénk.
