Körutazásunk folytatásaként feltétlenül érdemes felkeresni legalább egy jellegzetes olasz kisvárost. A jelzőtől nem szabad megijedni, egy ilyen városka az érdekességek kimeríthetetlen tárházának bizonyulhat. Különösen, ha ez a város a Julius Cézár által 53-ban alapított Cividale! (Sorozatunk első része. http://www.euroastra.info/node/14660 )

 Körutazásunk folytatásaként feltétlenül érdemes felkeresni legalább egy jellegzetes olasz kisvárost. A jelzőtől nem szabad megijedni, egy ilyen városka az érdekességek kimeríthetetlen tárházának bizonyulhat. Különösen, ha ez a város a Julius Cézár által 53-ban alapított Cividale! (Sorozatunk első része. http://www.euroastra.info/node/14660 )

 A várost a rómaiak eredetileg Forum Juliinak hívták és ebből eredeztetik Friuli Venezia Giulia tartomány mai nevét. Később, 568 és 774 között a város Civitas néven a longobárd hercegek székhelye volt, ebből az időből több emlék is fennmaradt. A város főtere, a Paolo Diacomo tér korábban piactér volt. Névadója fontos személyiség, ott lakott a főtér fehér, kívül is szép, színes freskóval díszített házában. Paolo mester a VIII. században élt, Skandináviából érkezett – Pannóniában is járt – tanító volt, aki több könyvet is írt a longobárd történelemről. A karoling és frank uralom után Cividale szabad városállam lett, majd 1419-ben Velence fennhatósága alá került.

 Még mielőtt bárhová is betérnénk, a városka panorámáját legjobban a Natisone folyón átívelő Ponte del Diavolo-ról csodálhatjuk meg a legjobban. Az ötven méter hosszú, 22 méter magasra emelkedő híd a város szimbóluma. Igazán méltó a nevére, könnyen elhihetjük róla, hogy sziklán álló középső pillérét valóban maga az ördög építhette csak oda. Szemet vonzó látvány a folyócska is, vizének színe a zöld legkülönfélébb árnyalataiban játszik. A híd vezet rá arra az útra, ahonnan majd néhány igazán különleges épülethez juthatunk el.

 A San Pietro e Biagio templom a XIII. században épült. Aki ide belép, dönteni kényszerül: az eszére hallgat vagy a szívére? Az első esetben gyorsan körülnéz, megpróbálja – amennyire lehet – elraktározni magában a látványt, azután kimegy, mert tudja, hogy néhány helyet még fel kell keresnie és legalább pár percet mindegyikben el szeretne tölteni. Ha a második megoldást választja, akkor elmerül a templom apró szépségeiben és minden sarokban talál valami új felfedezni valót. A faborítások részletei, a freskók színei, a csipkeszerű finomságú stukkók, a szobrok a magasban szinte egy helybe szögezik a bámészkodót.

 Cividale legnagyobb temploma a kora reneszánsz stílusban épült dóm. Keresztény múzeumában a longobárd időkből származó műalkotások láthatók. A város másik látványossága a híres oratórium. A templomot Petrudis longobárd hercegnő alapította, közismert neve ma is longobárd templom. Írások bizonyítják, hogy 830-ban itt már egy Benedek-rendi kolostor is állt, ami akkor még a királyi palota része volt. Ez a XVI. században elpusztult, helyére épült az Oratoria Santa Maria in Valle, melyben fennmaradt néhány, a VIII. században készült, bizánci hatást tükröző freskó is.

 Friuli tartomány fővárosába, Udinébe érkezve biztosak lehetünk abban, hogy itt érdemes hosszabb időt eltölteni. Keressünk hát magunknak egy jó szállodát! Bár a szobák mérete a négycsillagos Ambassador Palace Hotelben inkább csak a fele a triestinek, a felszerelés, a kényelem a besorolásnak nagyon is megfelel. Az épület – egy szép, virágos téren – a vasútállomástól és a buszpályaudvartól is mintegy két percre található, saját garázsa is van. A berendezés kifejezetten elegáns, némelyik fürdőszobában még pezsgőfürdőt is vehet a vendég. Fontos – hogy ami Magyarországon még ritkaságnak számít – a fürdőszobákban segélyhívó van. Az Internet kapcsolat mindenhol rendelkezésre áll.

 A római eredetű város 1420-ig az aquileiai pátriárka székhelye volt, majd a XVIII. század végéig Velencéhez, 1866-ig pedig Ausztriához tartozott. Központja a Piazza della Liberta, Udine legfontosabb tere, bár a várost akár a terek városának is nevezhetnénk. Szinte minden utcája végén egy teret találunk, rajta az elmaradhatatlan templommal. A Liberta az a hely, ahol a velencei hatás igen erősen érezhető. A fehér oszlopos Loggia di S. Giovannni dísze a velencei mintára emelt óratorony. Az épület korábban templom volt, ma pedig az I. világháború elesettjeinek emlékhelye. Vele szemben áll a Loggia del Gionello, a velencei dózse palotájának majdnem tökéletes mása. Ugyancsak a velencei uralomra emlékeztet a tér oldalában álló, 1409-ben felállított szárnyas oroszlános oszlop.

A városnak eredetileg öt külső fala volt, az első kapujából csak a torony maradt meg. A fal 1511-ben, egy földrengésben erősen megrongálódott, a város azóta terjeszkedik kifelé is. Felfelé, egy domb tetején áll a Santa Maria Castella templom, melyet a földrengés után újjáépítettek. A múzeum mellette középkori festményekben gazdag. Főleg helyi festők művei találhatók benne, de a nagytermét Tiepolo egyik alkotása ékesíti.

Lent a Liberta folytatásában a kereskedők utcája, a Via Mercatovecchio húzódik, mely ma is tele van jobbnál jobb üzletekkel. Az utcát egy rövid mellékutca köti össze a Piazza S. Giacomo térrel, ami viszont minden reggel a zöldségpiacnak ad helyet.

A szállodából a belváros felé indulva, néhány perc alatt megérkezünk az udinei Dómhoz. Ezen a részen egy magyar könnyen otthon érezheti magát, mert az utcanév-táblákkal – akár csak Pesten – itt is gond van. Előfordul, hogy egy kereszteződés négy sarkán egyet sem találunk. Hiába van tehát térkép a kezünkben, a legjobb tájékozódási pont egy arra sétáló helyi lakos. Az 1348-ban épített dóm viszont méltó a figyelmünkre. A Capella del Santissimo egyik képe G. B. Tiepolo alkotása 1726-ból. A templomban, egy mellékoltárnál, egy szent, Beata Elena Valentini (1396 – 1458) jól megtartott múmiája előtt is imádkozhatnak a hívők. Egészen más célt szolgál viszont egy közeli másik templom, a S. Francisco. Az évszázados falak között „A meztelen majom" címmel van kiállítás, mely az ember fejlődését, a kapcsolatát a természettel, a kőkorszaktól mutatja be, nem feledkezve meg a gyilkolás művészetéről sem. Az egyik vitrinben még egy „Schwarzlose 915" mintájú, osztrák-magyar géppuska is látható!

 Kirándulásunk közbülső végállomása ezúttal legyen Aquileia! Rendkívül fontos római város, már a II. században virágzó kereskedés zajlott benne. A IV. században ez volt a Római Birodalom negyedik legnagyobb városa. Grado kikötőjéből az árut kisebb hajókon hozták el ide, az innen kiinduló utak – mint például a Borostyánkő út – egészen Pannóniáig vezettek. A hunok 452-ben teljesen elpusztították, a monda szerint Trieste dombját Attila azért emeltette, hogy onnan is lássa, mint ég porrá Aquileia városa. A megmaradt emlékek többsége ma az Archeológiai Múzeumban látható. Itt magyar nyelvű ismertetőt is kap a látogató!

 A Capitolo téren álló bazilika rendkívüli különlegesség. Azt tartják róla, hogy az első templomot a helyén maga Szent Márk alapította. A térítést is ő kezdte meg ezen a vidéken, innen ment tovább Velencébe. Kétségtelen, hogy az épületegyüttes mind a mai napig lenyűgöző látványt nyújt. A főtemplomtól külön, zárt folyosóval összekötve áll a keresztelőkápolna. Az itt élő őskeresztények az alexandriai hagyományokat követték, a keresztelés teljes bemerítkezéssel történt. Az erre a célra szolgáló – lépcsős kiépítésű – medence mindmáig kitűnő állapotban maradt meg.

A dóm egy IV. századi templom maradványain épült a XI. században, majd az 1348. évi földrengés után gótikus stílusban átépítették. A templom eredetileg széles talpú, U alaprajzú volt, de az egyik része annyira elpusztult, hogy nem lehetett helyreállítani. Ma elsősorban III. – IV. századi mozaikpadlójáról híres. A 716 négyzetméteres mozaik a legnagyobb fennmaradt ilyen emlék a korai keresztény Nyugat-Európában. A Milánói Edictum (313) – mely a kereszténységet nemcsak vallásként, hanem testületként is elismerte – kiadása után kezdték el építeni. Jelenleg a Világörökség része.

A mozaik ezen a vidéken különösen népszerű lehetett, mert nemcsak a templomban, hanem a körülötte feltárt római villákban is sok előkerült. A dóm padlózatán készült berakás viszont több szempontból is páratlan. Két helyen is található a díszek között olyan ábrázolás, amilyen sehol máshol nincs a világban. A kakas – mely a világosságot jeleníti meg – és a teknősbéka – a sötétség jelképe – harcol egymással a közöttük álló oszlop vagy torony tetőburkolatán pedig még felismerhető a három C – a szentháromság korai szimbóluma.

Ugyancsak nem mindennapi jelenség keresztény templomban a Dávid-csillag ábrázolása, jól mutatva, hogy az őskeresztények számára nem okozott gondot vallásuk eredetének ismerete. A mozaik ugyanis hitoktatásra is szolgált. A templom egyik részében a már hívők foglalhattak helyet egy másik rész pedig azok számára volt fenntartva, akik még csak ismerkedtek a vallás elemeivel, és a keresztelésre vártak. Nagy Konstantin maga is többször megfordult a templomban, valószínűsíthető, hogy az őt itt ért hatások közre játszhattak a kereszténységet szabaddá tevő döntésében.

 A bazilika ma is helyszíne istentiszteletnek, ezen kívül koncerteket is tartanak benne. Az altemplom viszont valóságos múzeum. Láthatók itt díszes dobozokban különféle szentek gyöngyökkel ékesített csontjai, a freskók is kitűnő állapotban maradtak meg. Közülük számunkra talán a legérdekesebb, a nomád népek jellegzetes harcmodorában hátrafelé nyilazó hun (?) lovast ábrázoló kép. Az altemplomból kivezető úton jól látszik a hetvenhárom méter magas harangtorony alapozása, mely egy korábbi – a torony építésekor még nem ismert – templom mozaikjára épült rá.

(folytatjuk)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük