Révay András:Modern falu, okos megoldásokkal

Van egy falu Albertirsa és Cegléd között, távolsága Budapesttől csak hatvan kilométer. Vonattal is autóval is jól elérhető, az erre járók többsége mégis csak átrobog rajta. Nincs itt semmi látnivaló – gondolják, pedig tévednek. Látni-, enni- és innivaló is akad itt olyan, amiért érdemes megállni, akár egy egész napra is.

 A 4463 lakosú község első okleveles említése 1281-ből ered, de a terület már sokkal korábban lakott volt. Neve a honfoglaló magyarsággal együtt bejött, török eredetű barsziloktól származik, az évszázadok során alakult át és lett a barszilból bercel, majd a közelség okán a nagyobb település neve is hozzáragadt: mai neve Ceglédbercel. Történelme regényes. A tatárjárás után a vidék pusztasággá változott, a helyzet a törökök kiűzése után sem volt jobb. II. József döntése alapján – 1775 táján – Hannover környékéről telepítenek ide evangélikus vallású németeket. Kezdődhetne a fellendülés – amíg a kolerajárvány közbe nem szól. A járvány elmúltával újabb betelepítés következett és a környékbeli sváb településekről is sokan költöznek ide. Ők már katolikusok, 1801-ben templomot is emelnek, 1804-ben szentelik fel, Nepomuki Szt. János tiszteletére. Késő barokk stílusában a környék ékessége, ma kitűnő állapotban van, felújították és 2000-ben újraszentelték.

Az I. Világháború innen is számos áldozatot követelt – nevüket külön emlékmű őrzi – a másodikban pedig a németek számára vált fontossá a hely a két vasútállomása miatt. A Vörös Hadsereggel szemben itt nem volt komoly ellenállás, a falu nem pusztult el, annál inkább a lakossága. A harcok végeztével, 1944 karácsonyától 619 embert, főleg fiatalokat visznek a Szovjetunióba kényszermunkára, közülük 159-en sosem tértek haza. Az utolsó elhurcolt 1949. november 4-én jött vissza, azóta ez a Falu Napja. Az itthon maradtakat – svábok lévén – a kitelepítés sújtja, 416 embert költöztetnek erőszakkal Németországba. Helyükre a felvidékről érkeznek onnan kitelepített magyarok. A két tragédia áldozatai tiszteletére 1991-ben felavatott emlékműnél minden évfordulón lángot gyújtanak.

Az újabb fejlődés 1960-tól kezdődik, a vasút a legfőbb munkaadó. Néhány év alatt kiépül az ivóvíz hálózat. Óvoda, iskola már régtől működik – korszerűsítik. A nyolcvanas években elkészül a gáz-, a telefon- és a szennyvízrendszer, a járdák és az orvosi rendelő – mindez hitelfelvétel nélkül! Ma már minden utca szilárd burkolatú. A községháza és az 1832-ben épült első iskola teljes áramellátását napelemek adják. Elérhetővé vált az internet, a készülékek használatára az időseket is megtanítják. A falu polgármestere, Török József a harmadik ciklusát tölti, mindig függetlenként indul, ellenjelölt nélkül választják meg. Az Önkormányzat tervei között szerepel a közeli Aranyhegyen egykor volt Kálvária újbóli megépítése, kilátó, vendégvonzó pincefalu, és egy közös kerékpárút a környező településekkel.

Mindezeken túl a polgármester másra is büszke – joggal. Nem véletlen, hogy pincefalut szeretnének, a környéken ugyanis igen kitűnő borok teremnek. Hét-nyolc borászat is működik errefelé, az ő tevékenységüket fogja össze az 1997-ben 33 alapító taggal létrejött Unghváry László Borrend. Zászlós boruk, a Cserszegi Fűszeres, bármilyen versenyen megállná a helyét. Különlegességük a Zöldszűz, egy Zöldveltelíni telepítés első termése. Finom, intenzív illatú, könnyű bor. Igen alkalmas baráti beszélgetésekhez, nyári fröccsözésekhez. Az agyagos talaj miatt ásványossága is érezhető. A Blanka címkéje alatt Sauvignon Blanc rejtőzik a palackban, a Majális pedig egy Kékfrankos rosé, a húsvéti sonka mellé ideális. A Vérnász, egy könnyű vörösbor házasítás, 70:30 arányban Kékfrankos és egy ismeretlen olasz szőlő borából készül. Története regényes. A II. Világháború alatt a faluban ápoltak egy sebesült olasz katonát. A háború után visszajött az őt ápoló családhoz, és hozott egy marék szőlőveszőt. Ma sem tudja senki, milyen fajta, de kitűnő festőszőlő vörösborokhoz.

A faluban mind a mai napig élőek a sváb hagyományok. Az érdeklődőket 1996 óta várja a falumúzeum. Baltimor sárga és ultramarin kék festésével az átutazó figyelmét is magára vonja. Berendezése, a hagyományos bútorzat, a helyi kézművesek munkája, és láthatók itt a népviselet ruhadarabjai is csakúgy, mint a Német Nemzetiségi Ifjúsági Egyesület táncosain, amikor fellépnek. A magyarországi németek közül itt van az egyik legszínesebb viselet. A lányokon 3-4 fehér alsószoknyára egy színes felső borul, azt fényes, fekete, ünnepi kötény egészíti ki. A mellény változó lehet, de hátul mindet rózsa díszíti. Ünnepeken a sváb konyha jellegzetessége a „Berceli lakodalom” kerül az asztalra. Tyúkhúsleves – hús nélkül – csak aprólékkal. Követi a milikrein, a tejszínes, vaníliás, főtt hús, fahéjas mazsolával. Utána jön a „prádli”, bőrös oldalas, csont nélkül, kemencében ropogósra sütve, fűszerezve, párolt káposztával. A sütemény, kuglóf.

 Ceglédbercelen nem csak a sváb hagyományoknak van becsülete. Itt azt tartják: a közös égbolt alatt tizenhárom nemzetiség él Magyarországon. Az együttműködés számára pedig a legjobb teret a kultúra kínálja. Szeretnének megvalósítani egy kitűnő gondolatot. Jó lehetőség lenne egymás megismerésére, ha a tizenhárom nemzetiség tizenhárom év alatt sorban bemutatná önmagát. Erre a falu védőszentjének, Nepomuki Szt. Jánosnak ünnepén, minden évben május 16-án, a búcsú nagyszerű alkalom lehetne. A fiatal táncosok itt az elmúlt években már felelevenítettek egy – még a két világháború közötti időből származó – népszokást, a Báránytáncot. Régen egy élő báránnyal táncolták, amit az ünnep végén kisorsoltak. Ma már csak egy nagy plüssbárány a főnyeremény, de biztos, hogy azok sem éreznének csalódást, akik idelátogatnak erre az alkalomra, megkóstolják a sváb ételeket, az itt termett borokat és táncolnak egy jót a sváb fúvószenekar muzsikájára.