A 2009 elején alapított Braun & Partners România mellett újabb romániai cégben szerzett tulajdonrészt a B&P Braun & Partners International, amely a hazai tevékenységek fejlesztése mellett fontos feladatának tekinti a regionális növekedést is. A közös vállalat egyben egy új partnerség alapja is, amellyel a B&P szolgáltatásainak teljes köre elérhető lesz Romániában.

A 2009 elején alapított Braun & Partners România mellett újabb romániai cégben szerzett tulajdonrészt a B&P Braun & Partners International, amely a hazai tevékenységek fejlesztése mellett fontos feladatának tekinti a regionális növekedést is. A közös vállalat egyben egy új partnerség alapja is, amellyel a B&P szolgáltatásainak teljes köre elérhető lesz Romániában.

 

    A B&P Braun and Partners International a közelmúltban aláírt szerződés szerint 49 százaléknyi tulajdonrészt szerzett a márkaépítéssel és kommunikációval foglalkozó Brandivia nevű vállalatban.

A megállapodás szól arról is, hogy ez a cég 2010-ben összeolvad a 2009 elején alapított Braun & Partners Româniával, s az így megalakuló B&P Brandivia brand, reputáció, csr és public affairs tanácsadást is nyújt majd. A Brandivia ügyfelei közé olyan vállalatok tartoznak, mint a Petrom, az Unilever, a Selgros, a Xerox, a Porsche România, a GfK România és az InBev.

A Brandivia alapítója és kizárólagos tulajdonosa mindeddig Cosmin Alexandru volt, aki a továbbiakban is betölti az ügyvezetői tisztséget és felel a cég üzleti terveinek megvalósításáért. Az országában jelentős tekintéllyel bíró és széles körben ismert szakember, aki korábban a GfK România egyik alapítója és ügyvezető igazgatója volt (rövid életrajzát lásd alább), így kommentálta a megállapodást: „Nagyon örülök a Brandivia és a Braun & Partners között létrejött romániai partnerségnek. Ezen a piacon is elérkezett az ideje a CSR-re, reputációra és márkázásra épülő prémium stratégiai és kommunikációs szolgáltatásoknak, amelyeket a Braun & Partners Magyarországon már bevezetett. 12 év alapítói és ügyvezetői (GfK România), valamint 4 év stratégiai, márkaépítési és kommunikációs tanácsadói tapasztalatát hozom magammal az együttműködésünkbe. Lelkesedéssel várom az új vegyesvállalat létrejöttét és fejlődését, hogy idővel a román üzleti közösség által ismert és elismert márkává váljon. Nagyon nagy lehetőség számomra, hogy a Braun & Partners regionális tapasztalatából tanulhatok és részt vehetek az újabb, romániai tapasztalatok megszerzésében."

Braun Róbert, a B&P Braun & Partners International ügyvezetője ehhez hozzátette: „Hosszú évek tudatos munkájának eredményeként jöhetett létre második romániai vállalatunk, s ezzel nagy lépést tettünk régiós terveink eléréséhez, Bulgáriában, Lengyelországban és Romániában már működik CSR szolgáltató cégünk, és most lehetőséget teremtettünk arra, hogy az utóbbiban brand, reputáció, public affairs tudásunkat is ügyfeleink rendelkezésére bocsássuk. Bízom és hiszek abban, hogy Cosminnal és csapatával a cégcsoport nagyon komoly értékkel gyarapodik, és a jövőben egyenrangú társunk lesz abban, hogy Kelet-Közép-Európa egyik legjelentősebb tanácsadó csoportját felépítsük. Ez az építkezés természetesen nem áll meg. Terveink között szerepel, hogy a már említett országok mellett idén még legalább egy helyen céget alapítunk, s a már bevált gyakorlat szerint, elsőként CSR szolgáltatásokkal jelenünk meg."

http://www.braunpartnersnw.com/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük