EuroAstra

Sárik Péter Trió: Lucky dog

A nagy sikerű Beethoven és Jazzkívánságműsor lemezek után újra saját szerzeményekből álló anyaggal jelentkezett az idén tízéves Sárik Péter Trió. Az új lemezen a Trió mellett öt nagyszerű vendégművész is közreműködik, akiknek a neve külön-külön is garancia az igazi jazz-élményre.

 

A nagy sikerű Beethoven és Jazzkívánságműsor lemezek után újra saját szerzeményekből álló anyaggal jelentkezett az idén tízéves Sárik Péter Trió. Az új lemezen a Trió mellett öt nagyszerű vendégművész is közreműködik, akiknek a neve külön-külön is garancia az igazi jazz-élményre.

 

Igen sűrű és eseménydús volt az elmúlt évtized az együttes életében.

A Jazzkívánságműsor 2014-ben Fonogram-díjat kapott mint "Az év jazzalbuma", és a sorozat második lemezét is jelölték erre a díjra 2016-ban. A Trió a Beethoven műsorával megtöltötte a Zeneakadémia Nagytermét, készített jazzlemezt gyerekeknek, mely szintén Fonogram-jelölést kapott, valamint számtalan magyar és külföldi művésszel koncertezett együtt. A csapat hű maradt önmagához, az együttes zenéje továbbra is energikus, sokszínű és életigenlő muzsika.

 

A Trió és vendégei:

Borbély Mihály: szaxofon

Gyárfás István: gitár

Gyémánt Bálint: gitár

Várallyay Petra: ének, hegedű

Tar Gergely: ütőhangszerek

Sárik Péter: zongora

Fonay Tibor: bőgő, basszusgitár

Gálfi Attila: dob

 

I love jazz kampány

A Lucky dog lemez mellett elindult az "I love jazz" kampány, melynek célja, hogy  megmutassa a még nem jazzrajongó, vagy a jazztől idegenkedő közönségnek, hogy mennyire sokszínű, változatos és szerethető ez a műfaj.

"Eddigi pályám során azt tapasztaltam, hogy Magyarországon, annak ellenére, hogy a jazz reneszánszát éli, nagyon sokan idegenkednek tőle. Ennek leginkább az az oka, hogy valamiféle negatív szereotípiát kapcsolnak hozzá, ami sokszor egy, a műfajjal való szerencsétlen találkozás, vagy egy rossz koncertélmény következménye, vagy csak  egyszerűen nem tudnak semmit a jazzről."- vallja Sárik Péter.

https://www.youtube.com/playlist?list=PLL8hv0Tz4O77B17XlirE1IlK-Jl65dmHe

 

A Sárik Péter Trió évek óta fontos feladatának tekinti, hogy minél több új rajongót szerezzen ennek a fantasztikus műfajnak. Ezt a célt szolgálják a Jazzkívánságműsor koncertek, a gyerekeknek szóló jazzmesekönyv, a laikusokat megszólító interaktív előadássorozat, és a Beethoven műveit feldolgozó lemez is.

 

Az "I love jazz" kampányban a Lucky dog lemezen található dalok részletei szólalnak meg. Az öt különböző stílust játszó vendég és a Trió sokszínű muzsikája biztosan sok új zenerajongót csábít majd a jazzkedvelők táborába.

 

http://sarikpeter.hu

https://www.youtube.com/playlist?list=PLL8hv0Tz4O76TnB_uM9sBip3y_oc7_hCp

 

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük