Semmi

Janne Teller: Semmi c. regénye 2000-ben jelent meg Dániában. Először betiltották, majd egy évvel később, a dán kulturális minisztérium Gyermekkönyv-díjának elnyerése után kötelező olvasmánnyá tették, 2008-ban pedig megkapta a legjobb ifjúsági regénynek járó francia díjat.

Janne Teller: Semmi c. regénye 2000-ben jelent meg Dániában. Először betiltották, majd egy évvel később, a dán kulturális minisztérium Gyermekkönyv-díjának elnyerése után kötelező olvasmánnyá tették, 2008-ban pedig megkapta a legjobb ifjúsági regénynek járó francia díjat.

A regény nem egyszerűen egy ifjúsági mű: filozófiai, erkölcsi és generációs kérdések állnak a középpontjában. A mű Magyarországon 2011-ben jelent meg, és itt sem maradt visszhang nélkül. A kötetet magyarul kiadó Scolar sikerlistáján azóta folyamatosan a legkeresettebbek közé tartozik; sőt a Budapest Bábszínház januári előadásaira elővételben elfogytak a jegyek, (lásd: http://euroastra.hu/node/67597) februárra pedig számos csoportos és egyéni előjegyzést vettek fel.

Magyarországon szinte minden könyv kiadása rizikós, különösen egy ismeretlen szerzőtől, aki ráadásul nem is angol. A Scolar Kiadó lehetőségei szerint sok skandináv könyvet ad ki, köztük számos dán művet is. Nagyon jó a kapcsolatuk az ottani kiadókkal, szerzőkkel és fordítókkal is. Így került a fordító ajánlatára a látókörükbe a Semmi. Már a beleolvasáskor az első oldalak után eldőlt, hogy ki fogják adni. Ez a regény rengeteg díjat besöpört, de viszonylag lassan. A viszontagságos dán kezdet után fokozatosan elterjedt Nyugat-Európában, majd Skandinávia szerte, és eljutott Magyarországra is. Meglátogatott bennünket a szerzőnő –  2012 áprilisában a Könyvfesztivál díszvendége volt – ami valószínűleg növelte a könyv és Janne Teller népszerűségét. A közelmúltban megjelent második könyve is, a Ha háború lenne nálunk. Az Ahogy úgy ringatják a csípejüket, szemüket a földre szegezve című, az elmúlt két évtized dán novellisztikáját bemutató kötet címadója is Teller írása. A magyar olvasók nagyon jól fogadták a Semmi-t, hiszen már második kiadásban is megjelent.

Az osztrák-német felmenőkkel rendelkező dán írónő 1964-ben Koppenhágában született. Eredetileg közgazdaságtant és jogot tanult, majd az ENSZ és az Európai Unió gazdasági és politikai tanácsadójaként dolgozott szerte a világban. Munkája során olyan veszélyeztetett térségekben is tevékenykedett, mint Tanzánia, Mozambik vagy Banglades. 1995-ben hagyott fel szakmai karrierjével, hogy teljesen az irodalomnak szentelje magát. Életét jelenleg Koppenhága, New York, Milánó és Párizs közt osztja meg. Több esszé, novella és tanulmány után debütáló regénye, a modern északi saga stílusában elbeszélt 0dm szigete 1999-ben jelent meg. Azóta számos sikerkönyvvé vált kötetet publikált. Ha háború volna nálunk 2012 tavaszán jelent meg magyarul.

A betiltásról a Revizornak így nyilatkozott Janne Teller: „Nagyon megdöbbentett a könyv fogadtatása. Öngyilkosságra buzdítónak mondták, nem is elsősorban a kritikusok, hanem a kiadóba beíró, felháborodott olvasók, akik nem értették, hogyan lehet ezt a könyvet fiataloknak ajánlani. Azt is mondták rá, hogy erőszakos, a benne szereplő gyerekek tombolnak, és tulajdonképpen az elfojtott indulataikat élik ki. Ezek a vélemények nagyon megleptek, ugyanis optimista könyvnek tartottam a Semmit."

„Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá." Ezekkel a szavakkal hagyja el Pierre egy nap az osztálytermet. Osztálytársai erre elhatározzák, hogy nihilista társuknak bebizonyítják az ellenkezőjét. A terv szerint egy régi pajtában gyűjtenek össze mindent, aminek van értelme. De először csak egy fejetlen játékbaba, egy zsoltároskönyv, régi fényképek, elszáradt rózsaszirmok gyűlnek össze. Ezért a diákok azt találják ki, hogy mindenkinek valami számára különlegesen fontosat kell odaadnia. Olénak a bokszkesztyűjét, Hansnak a vadonatúj biciklijét, Hussainnek az imaszőnyegét.
Minél nagyobb az áldozat annál nagyobb az értelme. Ami ártalmatlan játéknak indul, hamarosan kontrollálhatatlanná válik: Rikke-Ursulának a copijaitól, Gerdának a hörcsögétől kell megválnia. Kettejük még kegyetlenebb követelésekkel áll elő: Arna-Linek örökbefogadási bizonyítványa, a kis Emil koporsója, egy kutyatetem és egy Jézus-szobor is az értelem hegyén, a Fontos Dolgok Halmán végzi. Akkor vadulnak csak igazán el az események, amikor Sofie-nak az ártatlanságát, a tehetségesen gitározó Jan-Johainak meg az ujját kell feláldoznia. Ekkor lépnek közbe a szülők és a rendőrség. Csak Pierre marad flegma. Kineveti a kamaszokat, akik ilyen áldozatokra képesek, csak hogy megtalálják az élet értelmét. Ezért nagy árat kell fizetnie: a többi gyerek kegyetlenül bosszút áll.

A regény fontosságát mi sem mutatja jobban, mint az, hogy több iskolában előkerült irodalomórákon, drámafoglalkozásokon, ajánlott és kötelező olvasmány lett belőle. Az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóginmáziumában két osztály is színpadi adaptációt készített a regényből.

„Ez a történet TÉNYLEG akár rólunk is szólhatna. És amikor előadtuk, akkor rólunk is szólt" – foglalta össze élményeit a nyolcadikos Lovász Bori. (A teljes élménybeszámoló a Pagony honlapján olvasható.)

A csepeli Jedlik Ányos Gimnáziumban is több osztály feldolgozta előadás formájában, magyar óra keretében, drámapedagógia és a kooperatív csoportmunka, valamint e learning használatával. Pál-Csobánka Zsuzsa, aki tapasztalatait és a részletes tanmenetet az Osztályfőnök.hu oldalon foglalta össze, így indokolta választását:

„Az ifjúsági regényekből ismert gyermeki kegyetlenség nap mint nap jelen van az iskolákban is. Homokba dugnánk a fejünket, ha mindezzel nem foglalkoznánk. Janne Teller regénye kitűnő apropó, hogy a diákokkal őket valóban érintő kérdésekkel foglalkozzunk.
A dán kötelező olvasmány nem csak „lógott a levegőben", hanem a felvilágosodás korához illesztettem, Voltaire: Candide című tézisregényével párhuzamba állíthatónak gondolom a művet. De hiszek abban is, hogy az élet értelmét kereső mű bármikor és mindig aktuális lehet, és kell legyen. Mindezzel szerettem volna igazolni, hogy az irodalom lehet életszerű és izgalmas, hogy igenis megszólíthatja az olvasót."

Janne Teller regényében provokatívan, egy modellhelyzetben olyan kérdések vetődnek fel, hogy milyen jövő vár ma egy gyerekre; mi is olyanok leszünk-e, mint a felnőttek, a szüleink; mik azok az örök értékek, amelyek mentén érnünk kellene.

Janne Teller dán írónő regényét a kamaszok körében szinte kultusz övezi, s ezt mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy 2011-es magyarországi megjelenése óta folyamatosan az eladási listák élmezőnyében található. A művet szerte Európában feldolgozták már színházban, bábos változat azonban első alkalommal készül belőle.
A világhírű ifjúsági regény olyan könyv, amely nem fél kérdezni. Provokatív mű, amely a legmélyebb, legfájóbb kérdéseket teszi fel, miközben beszélgetésre, vitára sarkall, és arra buzdít, hogy magunk találjunk válaszokat.

Néhány részlet a könyvből:

Pierre Anthon aznap hagyta ott az iskolát, amikor rájött, hogy semmit sem érdemes csinálni, ha egyszer amúgy sincs értelme semminek.
Mi, többiek maradtunk.
Bár a tanárok igyekeztek gyorsan eltüntetni a nyomát – az osztályteremből és a fejünkből egyaránt -‚ valami azért mégis megmaradt bennünk Pierre Anthonból. Talán ezért történt később minden úgy, ahogy.
(…)
Mindenki azt várta tőlünk, hogy vigyük valamire az életben.
Valamire vinni pedig azt jelentette, hogy lesz belőlünk valaki, de ezt senki sem mondta ki hangosan. Halkan se. Egyszerűen a levegőben vagy az iskola kerítésén lógott, beköltözött a kispárnánkba vagy a plüssállatokba, melyeket, miután kiszolgáltak, igazságtalanul a padlásra vagy a pincébe száműztünk porfogónak. Eddig nem tudtam, hogy így van ez. Pierre Anthon vigyorgó ajtaja döbbentett rá. Az eszemmel még mindig nem fogtam fel, de mégis tudtam, hogy ez az igazság.
Megijedtem. Féltem Pierre Anthontól.
Félelem. Meg több félelem. Annál is több félelem.

Lantai József