És nálunk hol marad?És nálunk hol marad? 

  Sokunk életébe kerülhet, ha nem tudjuk megvédeni szerzett jogainkat, feltartóztatni az egészségügyi rendszer szétverését, a jóléti államiság leépítését. Intõ példa a gyõri fiatal esete, akit agyvérzéssel szállítottak kórházba, majd a biztonsági õr tovább küldte, ahelyett, hogy orvost hívott volna. A fiatalember nem élte túl, amit esetleg túlélhetett volna.

És nálunk hol marad?És nálunk hol marad? 

  Sokunk életébe kerülhet, ha nem tudjuk megvédeni szerzett jogainkat, feltartóztatni az egészségügyi rendszer szétverését, a jóléti államiság leépítését. Intõ példa a gyõri fiatal esete, akit agyvérzéssel szállítottak kórházba, majd a biztonsági õr tovább küldte, ahelyett, hogy orvost hívott volna. A fiatalember nem élte túl, amit esetleg túlélhetett volna.

Nem õ az elsõ, és valószínûleg nem is az utolsó az egészségügyi megszorító intézkedések áldozatainak sorában. Gyõrben – a leépített betegirányítás miatt – egy biztonsági õr csaphatott fel élet és halál urává! Pesten egy építõipari ifjúmunkás két szöget eresztett a kézfejébe szögbelövõvel, a sürgõsségin azonban megtagadták tõle a mûtétet, mert nem fizetett vizitdíjat.

Csak tetanuszt kapott, sérült kezét pedig bekötözték, benne a szegekkel. Szaporodnak a figyelmeztetõ esetek. Jelzik, mi vár ránk, munkából élõkre, ha hagyjuk kihúzni a lábunk alól a betegellátás és a társadalombiztosítás szolidaritási talaját, és tûrjük, hogy sorsunkat a szerint szabják meg, hogy fizetünk-e vagy sem. Életem jelentõs részét fejlett nyugati államokban éltem le. Tudom, mit jelent a betegellátás kettészakítása gazdag és szegény ellátásra, mekkora a különbség állami kórház és magánklinika között, ki kerül az egyikbe, és a ki juthat be a másikba. Idehaza még csak terv a TB részleges (49 százalékos) privatizálása, az OEP megszüntetése, mégis már most tömegek szorulnak ki az orvosi ellátásból, mert nem tudják kifizetni gyógyszereiket, gyógyászati segédeszközeiket, nem tudnak vizit- és kórházi díjat fizetni. Így azután inkább nem is fordulnak orvoshoz.

A várólistás rászorulókkal szemben máris elõnyben részesítik a fizetõ pácienst, elõrevetítve egy olyan embertelen megoldást, amely anyagi alapon szelektál élet és élet, páciens és páciens között. A pénz elõtt kitárul a kapu, az üres buksza elõtt pedig becsukódik. Se szeri, se száma azoknak a külföldi példáknak, amelyek meggyõzõen bizonyítják, még részleges privatizálás esetén is tömegek szorulnak ki az ellátásból, amelyben elõtte részesülhettek, és csak annak nyújtanak teljes alapellátást, aki az alapbiztosításon kívül magánbiztosítást is köt, annak minden költségvonzatával együtt. Magyarországon is az várható, hogy beszûkítik az alapellátást, nagyobb terhek vállalására kényszerítik a dolgozót, általánossá teszik a várólistás rendszert, és csak annyi beteget látnak el, amennyire a biztosító pénzt ad. Ezen kívül csak azt fogják ellátni, aki készpénzzel fizet, vagy olyan pluszbiztosítással rendelkezik, amilyennel az átlagos halandó nem.

 Külhoni tapasztalataim alapján állíthatom: sokkal többet kellene fizetnünk azért, amit ma járulékainkért cserében kapunk. Külön pikantériája a dolognak, hogy a magánbiztosítók válogathatnának köztünk, elõnyben részesítve az egészségest, s diszkriminálva a beteget, hiszen melyik biztosító akarna megszerezni magának egy krónikus beteget? Kivéve persze az olyant, amelyik gazdag, és fizet. Szóval ennyit a ránk váró ?társadalmi igazságosságról, egészséges élethez való jogról, szolidaritásról".  Hagyjuk, hogy így legyen?

     Azzal jönnek, hogy nagy a költségvetési hiány, és nincs elég pénz a szolidaritási rendszer fenntartására! Mondják ezt azok, akik adóparadicsomban részesítik a multinacionális cégeket, kiváltságokkal halmozzák el õket, nehogy odébb álljanak, és még a szakszervezeti jogok tiszteletben tartását sem követelik meg tõlük. ?Meg kell állítani a multinacionális jövedelmek adózás alóli teljes kivonásának mai szemérmetlen gyakorlatát" – írta Szili Katalin Házelnök Népszava február 23-i számában, elhatárolódva a tarthatatlan politikai gyakorlattól. Eszébe sem jut a magát baloldalinak nevezõ nagyobbik kormánypárt vezetésének, a kisebbikrõl nem is beszélve, hogy a pénzügyi egyensúlyt ne az egészséges élethez való jog beszûkítésével érje el, életeket veszélybe sodró ?konvergencia programot" erõltetve a társadalomra, hanem az elosztási viszonyokon változtasson: tegye kötelezõvé a jövedelemarányos egyetemes közteherviselést. Hisz' az õ profitjuk a mi munkánk gyümölcse, s – mint Gazsó Ferenc írta – a magyar társadalom ma is megtermeli az erõforrás fedezetet az egészségügy szolidaritás elvû rendszerének fenntartásához, az állami oktatás és a generációs újratermelés intézményeinek finanszírozásához.

 A probléma megoldásának kulcsa nyílván az elosztási viszonyok megváltoztatásában rejlik. Politikai akarat kérdése. Ám a neoliberális kurzus elõbbre valónak tartja az anyagi szempontot az emberi megfontolásnál, a pénzügyi egyensúlyt a szolidaritásnál, a profitot az élethez való jognál, Gyurcsány Ferenc kormánya pedig neoliberális társadalompolitikájáról ismert. Ahhoz, hogy a magyar társadalom által megtermelt erõforrások a társadalmi szükségletek kielégítésére fordítódjanak, változtatni kell a rendszeren, ki kell igazítani a szó hatalmi-uralmi értelmében is. Nem tartható az a fajta párturalom, amely nem teszi lehetõvé a részvételi demokrácia érvényesülését, kikapcsolja a döntés elõkészítésbõl és a döntések meghozatalából a civil társadalmat, a szakszervezeteket, az önkormányzatokat és a szakmai testületeket, arrogánsan mellõzi az együtt döntés alkotmányos követelményét, megakadályozza a civil vétó érvényesülését. S teszi ezt olyan társadalmi horderejû kérdésekben, mint amilyen az egészségügy. Minthogy a társadalmi érdek rendre beleütközik a magán- és a csoportérdek korlátjába, elemi erõvel tör elõre a felismerés, hogy a társadalmi szükségletek kielégítésének útjából el kell hárítani az akadályokat. Így merül fel a politikai rendszer alkotmányos szabályozása megváltoztatásának kérdése, hiszen a rendszer további demokratizálása nélkül nincs mód a társadalmi akarat következetes érvényesítésére két szavazás között. A demokratikus rendet népi irányba kell kiteljesíteni! Elemi érdekké vált a civil hang felerõsítése, a tényleges beleszólási jog érvényesítése, máskülönben – mint láthatjuk – az életünk kerülhet veszélybe.

     A Magyar Szociális Fórum (MSZF) és az MSZF Szociális Kerekasztala olyan egészségügyi reform híve, amely a társadalom érdekében áll, nem pedig egyes üzleti körök érdekében. Álláspontunk szerint meg kell õrizni az Országos Egészségügyi Pénztárt, és demokratikus társadalmi ellenõrzés alá kell helyezni, helyre kell állítani az önkormányzatok kontrolljogát. Az egészségügyi rendszert társadalmilag összehangoltan kell fejleszteni, nem pedig üzleti alapon. Az államra központi szerep hárul ebben. Meg kell akadályozni a TB akár csak részleges privatizálását, és hatályon kívül kell helyezni a Molnár Lajos nevével elhíresült egészségügyi törvényt. Tudományosan megalapozott egészségügyi és közgazdasági tanulmányok sorával lepleztük le, mi rejlik a kormánykoalíció javasolta ?A biztosítási piac megnyitása" c. reform három pilléres terv mögött. Megírtuk: az elgondolás egészségügyi szakmai szempontból azért tarthatatlan, mert az átlagos életkor meghosszabbodása és a költséges modern orvostechnikai eszközök kialakulása folytán a legsúlyosabb, leghosszabb ideig tartó és legköltségesebb megbetegedések esetén nincs lehetõség arra, hogy minden magyar állampolgár azonos szintû orvosi ellátásban részesüljön, hiszen az állam képtelen az ezzel járó költségek viselésére. Éppen itt van szükség a biztosítási elv alkalmazására, mert kicsi az ilyen beavatkozások valószínûsége, nagy viszont a költsége, van tehát lehetõség a kockázatmegosztásra. Ugyanakkor a társadalom és az állam alapvetõ érdeke, hogy az egészségügyi alapellátás – és nemcsak a közegészségügy és a népegészségügy – mindenki számára, állampolgári jogon elérhetõ legyen. A szakszerûség és a közérdek szempontjai tehát – az idézett iratban foglaltakkal a legteljesebb ellentétben – a szolidaritási elven alapuló és mindenki számára elérhetõ alapellátást javallják, amelyhez önkéntes kiegészítõ biztosítások járulhatnak úgy, hogy ezek ne tegyék lehetõvé a kötelezõ biztosításból való kilépést. Alternatív javaslatainkra a kormánytól semmilyen választ sem kaptunk.

  2007. június 8-án már arra hívtuk fel a figyelmet, hogy a kormány egészségügyi politikája kezd szembekerülni az élethez való joggal, hiszen kórházakat és osztályokat zárnak be, ide-oda küldözgetik és utaztatják a betegeket, orvosokat és ápolókat eresztenek szélnek, várólistás rendszert vezetnek be. A kormány azonban – mint a gyõri eset is bizonyítja – nem az intézkedései miatt életeket veszélyeztetõ torzulásokat küszöbölte ki, hanem úgy döntött, hogy 49 százalékban üzleti érdeknek rendeli alá az egészségbiztosítás rendszerét, és felszámolja az OEP-et. Mivel figyelmen kívül hagyták valamennyi, kivétel nélkül valamennyi (!) jelzésünket, figyelmeztetésünket és javaslatunkat, nem maradt más lehetõségünk, mint közvetlenül a lakossághoz fordulni, hogy megvédje magát. Június 29-én az alábbi Felhívást adtuk ki:

  ?Emberek! Álljatok ki az egészséges élethez fûzõdõ jogaitokért! Védjétek meg az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt, melyben befizetett járulékaitok fekszenek! Ne hagyjátok, hogy a közösségi vagyon magánkézbe kerüljön! A társadalmi tiltakozás eszközéül javasoljuk a tiltakozás minden lehetséges demokratikus formáját, beleértve a tömegmozgósítást is. Arra szólítunk fel, hogy támogassuk az egészségüggyel kapcsolatos népszavazási kezdeményezéseket, és gyûjtsük össze a referendum kiírásához szükséges kétszázezer érvényes aláírást! Mód van arra, hogy megvédjük alapvetõ jogunkat, a szolidaritás alapú társadalombiztosítást, és ne engedjük meg, hogy a profit szempont maga alá rendelje egészségünket. Védjük meg magunkat és egymást az üzleti érdek brutális nyomulásával szemben! Széles társadalmi összefogással, egymás iránti szolidaritással miénk lesz a siker, és erõsödni fog társadalmi és nemzeti együvé tartozásunk."

    Személyes meggyõzõdésem szerint a szolidaritási elv, az egyenjogúság védelme túlnõ a szûkre szabott párthatárokon, a klasszikus értelemben vett jobb- és baloldalon, egységbe kovácsolja mindazokat, akiknek fontos az emberi közösség, a másik élete és egészsége. Komoly erkölcsi tõke birtokában vagyunk, élnünk kell vele, bizonyítanunk kell, hogy képesek vagyunk megvédeni, ami a miénk, és felülkerekedni önmagunkon, egymásért. A cselekvés hónapjai jönnek.

  Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum és az MSZF Szociális Kerekasztalának szervezõje

(Megjelenik a Húsipari Dolgozók Szakszervezeti lapjában, a 2007. augusztusi számban.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük