Szereposztó dívány

Keglevich István kb. 32 évesen

Gróf Keglevich István igen vonzó férfi volt, magas, fess, gavallér, Kossuth-szakállas, művelt, társasági ember, főrendházi tag. Katonatisztként kezdte pályafutását, a Kiegyezés tájékán, 25-éves korában országgyűlési képviselővé választották, ekkor kilépett az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregéből. Dúsgazdag család sarja révén hatalmas összegekkel jótékonykodott, óvodát és iskolát alapított, gazdasági tárgyú könyveket írt, támogatta a bortermelőket. Sokoldalúságára jellemző, hogy ő alapította a pesti Vígszínházat, amelynek első igazgatója volt.

   Negyvenöt évesen  lemondott főrendházi tagságáról, I. Ferenc József császár a Magyar Királyi Operaház és a Nemzeti Színház intendánsává nevezte ki. Az intendáns a színtársulat teljhatalmú irányítójaként a rendezők, dramaturgok, színészek felett munkaadói jogokat gyakorolt. Beleszólhatott a műsor összeállításába, a szereposztásba, a díszletbe, a színtársulat anyagi ügyeibe, a színészek fizetésébe, mindenbe.

   Ebben az időben a Nemzeti Színház a Józsefvárosban, Rákóczi út 1. szám alatt volt a mai Astoria Szállóval szemben. A pazarul berendezett intendánsi irodából kis szoba nyílt, mindössze egy toalettasztal, paraván, néhány szék és egy dívány volt a berendezése. A pletyka szerint Keglevich magához kérette a csinos, fiatal színésznőket. Ha személyesen még nem találkozott velük, összevágta a bokáját, bólintott, bemutatkozott, majd így szólt.

–  Kisasszony, kérem menjen be a budoárba és vetkőzzön le.

–  De kérem gróf úr, hogy gondolja, erről szó sem lehet.

–  Sajnálom kisasszony, ha főszerepet akar kapni, ennek meg kell történnie.

Hogy melyik színésznő állt kötélnek és melyik nem, arról nem szól a pletyka. Mindenesetre Keglevich feleségül vette Lánczy Ilkát, a szép színésznőt, akivel hosszú ideig boldog házasságban élt, Margit lányukat imádta és ugyancsak a pletyka szerint a házassága alatt nem csalta meg feleségét.

   1905-ben a parlamenti viták hevében, Hentz Károly néppárti képviselő felszólalásakor valaki az ellenzék soraiból hangosan felnevetett. Hentz megszakította beszédét. Ki volt az?  Valaki puszta tréfából az ott ülő Keglevich nevét mondta be, aki erre “szamárság” szóval felelt, mert hogy nem ő volt a nevető személy.

   Hentz magára vette a beszólást, és nem akarván adós maradni, azt mondta a gróf felé fordulva: „Maga meg kegydíjas szarvasmarha!” (Ugyanis a gróf magas kegydíjat élvezett egykori intendánsi állása folytán.)  Keglevich a kor erkölcsi normáinak megfelelően nem tehetett mást, párbajra hívta ki Hentzet. Az ellenfelek megnevezték segédeiket, akik rendkívül súlyos feltételű párbajban állapodtak meg. Hogy de Sgardelli Caesar párbajkódexe szerint fejezzem ki magam: kard, bandázs nélkül, végkimerülésig. A duellum (küzdelem) befejeztével Keglevich István halva maradt a porondon, 1905. május 29-én, hatvanöt éves korában, özvegyen hagyva a nála huszonegy évvel fiatalabb feleségét.

   Állítólag ettől a mendemondától ered a „szereposztó dívány” kifejezés.

Láng Róbert