gazdaság

EuroAstra

Rugalmas biztosításokkal, 30 másodpercnyi üzenetekkel szólíthatók meg a fiatalok

A 18-39 évesek mintegy kétharmadának tetszik a rugalmas vagyonbiztosítás, döntő többségüknek pedig a mobil applikációval köthető lakásbiztosítás. Ennek a generációnak a hatékony megszólítását szolgálta a Magyar Biztosítók Szövetségének esettanulmány versenye, amelynek győztes pályamunkája online marketing, valamint oktatási ötletekkel hozná közelebb saját nemzedékéhez a biztosításokat, derül ki a MABISZ sajtóközleményéből.

Tovább...
EuroAstra

„16+1 Együttműködés”

A Külügyi és Külgazdasági Intézet adott otthont a “THE ACHIEVEMENTS OF 16+1 COOPERATION IN THE LATEST FIVE YEARS” című nemzetközi konferenciának, amely a „16+1 Együttműködés” Kormányfői Csúcstalálkozójának kísérőrendezvényeként biztosított platformot az együttműködésben résztvevő országok szakértőinek és kutatóintézeteinek.   

Tovább...
EuroAstra

Startup Hét Debrecen 2017

A Startup Hét Debrecen 2017 a Kelet és Észak-Kelet Magyarországi régió legmeghatározóbb, valamint az ország legnagyobb Budapesten kívüli vállalkozói és startup eseménysorozata, mely idén november 20. és 24. között kerül megrendezésre. A szervezők Dr. Barcsa Lajos, Debrecen város alpolgármestere részvételével, sajtótájékoztató keretében mutatták be a rendezvényt.  

Tovább...
EuroAstra

Számos díjat ítéltek oda az LG-nek a 2018-as CES bírái

Az amerikai Szórakoztatóelektronikai Szövetség (Consumer Technology Association, CTA) számos innovációs díjjal ismerte el a hamarosan induló 2018-as CES fogyasztói elektronikai vásár alkalmából az LG Electronics (LG) úttörő technológiai és formatervezési innovációit. Ezen belül a legtöbb elismerést a dél-koreai vállalat 2018 januárjában bemutatandó új OLED televíziói és okoshűtői érdemelték ki.  

Tovább...
EuroAstra

Közel 20 milliárd fontba kerülhet a kemény Brexit a brit feldolgozóiparnak

Az Egyesült Királyság technológiai, egészségügyi és járműipara, illetve a fogyasztási cikkek gyártása számára évi közel 17 milliárd angol font (mintegy 6 ezermilliárd forint) veszteséget jelenthet az EU-ba irányuló export csökkenése a Brexitet követően – derül ki a Baker McKenzie ügyvédi iroda és az Oxford Economics tanulmányából. A szigetország feldolgozóiparának mintegy 60 százalékkal kellene növelnie a nem uniós piacokra érkező exportját

Tovább...
EuroAstra

A téli gumiabroncson nem szabad spórolni

Ha egy szóval kell megfogalmazni, hogy miért elengedhetetlen a téli gumiabroncs, akkor az a szó a biztonság, mely egyben a Continental Vision Zero küldetésének is legfőbb eleme. Abban az esetben, ha az évszaknak megfelelő abroncs van a gépjárművön, sokkal nagyobb biztonságban van a vezető, az utasok és a közlekedésben részt vevők – gyalogosok és a többi autós – is. Ha

Tovább...
EuroAstra

Ezek az ország legdrágább és legolcsóbb utcái

A legdrágábban a II. kerületi Bogár utcában lehet lakást venni: az átlagos kínálati négyzetméterár itt 1,486 millió forint. Nagykőrösön, Mucsiban vagy Kisvárdán azonban vannak olyan utcák ahol az átlagos négyzetméterár nem éri el a 10 ezer forintot. A legolcsóbb és legdrágább utca között jelenleg tehát 247-szeres a különbség, a tavalyi adásvételek alapján pedig 90-szeres volt az eltérés.  

Tovább...
EuroAstra

Átadás előtt a Markó Irodák 9 — Transzformátorházból igényes belvárosi art deco irodaház

A belváros egyik legkülönlegesebb „A” kategóriás irodaházát adják át idén a Markó utca 9.-ben, amely eredetileg transzformátorházként funkcionált, de mára új identitást kapott. A műemléki védettséget élvező art deco épület vonzerejét nyüzsgő belvárosi lokációja, historikus karaktere és sajátos belsőépítészeti megoldásai adják. A Markó Irodák 9 (MI9) bérlőinek inspiratív környezetet biztosítanak a galériák, a trendi „látszó gépészet” és a természetes megvilágítás.

Tovább...