Foto: Gordon Eszter Az Európai Unió Safer Internet Programjának (SIP) hazai konzorciuma összesítette a 2017. II. félévi oktatási tevékenységét. Hasonlóan a korábbi évekhez, a Program keretében idén is kötetlen, játékos, interaktív formában hívták fel a szülők, pedagógusok, gyermekek figyelmét az internethasználatból fakadó esetleges veszélyekre és azok kivédésének lehetőségeire.
oktatás-nevelés-pedagógia
Február 3-án indul a MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút tavaszi tanfolyama, amelyre az érdeklődő iskolások már regisztrálhatnak a www.gyermekvasut.hu weboldalon keresztül. A négyhónapos képzést követően a gyerekek a nyáron állhatnak először szolgálatba.
A PTE Szentágothai János Kutatóközpontjába várja január 23-án, kedden 11 órától a természettudományok, az informatika, a sporttudományok és a tanárképzés iránt érdeklődőket a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Természettudományi Kara (TTK).
Alkoss, csatlakozz, tiszteld a másikat: A jobb internet veled kezdődik. A Safer Internet Program (SIP) magyarországi konzorciuma a 2018-as Biztonságos Internet Nap alkalmából pályázatot hirdet hazai általános iskolások és középiskolások számára, digitális történetmesélésre és szépirodalmi írásművek elkészítésére. Mivel a kortárs segítségnyújtás, egymás tanítása és tanácsadás egyre nagyobb hangsúlyt kap napjainkban, a gyerekek pályaműveikben megfogalmazhatják, miképp teszik, vagy tudnák jobbá tenni az internetet.
Már angol és német nyelven is elérhetőek az Alapítvány évek óta népszerű, gazdasági ismereteket fejlesztő online játékai, a Gyümölcspiac, a Remek Süti és a Tőzsdejáték.
Kovács László és Zsigmond Vilmos Lezárult a Kovács László és Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Díj nevezési határideje. 36 diák küldte be alkotását. Az első díjátadót 2018.január 30-án a Vigadóban tartják. Ott derül majd ki, hogy kik nyerik az 50.000 USD értékű Sparks Kft – Panavision filmes kameracsomagot, a Magyar Filmlabor 1 millió forint értékű laborszolgáltatását, valamint az NMHH által felajánlott bruttó 500 ezer forint pénzjutalmat. Novák Emil az általa...
Melyik való neked? Egyre népszerűbb témakör a továbbképzések piacán a programozás. A széles spektrumú OKJ-s szolgáltatóktól a speciális versenypiaci oktatóközpontokig ma már sok helyen hirdetnek programozó kurzusokat. Hogyan válasszunk az egyre változatosabb kínálatból? Mikre figyeljünk, hogy ne veszítsünk időt, energiát – esetleg pénzt – egy rossz döntéssel és a képzés végén a piacnak értékesfejlesztő váljon belőlünk? Az IT képzési szektor legismertebb szereplője, a Codecool nyújt támpontot azoknak, akik segítségre...
2018. január 24-28. között Londonban kerül megrendezésre Európa és a világ legnagyobb digitális oktatástechnológiai kiállítása és konferenciája, a British Educational Training and Techology Show, azaz a BETT Show. A Kormány döntése értelmében 2018-ban Magyarország első alkalommal jelenik meg a BETT Show-n egy önálló, 310 m2-es országstanddal, ezzel is jelezve az oktatás digitalizációja melletti elkötelezettségét.
Az idei év végére várhatóan már több millió ember munkáját felügyelik majd robot főnökök világszerte, a mai iskolások kétharmada pedig jelenleg még nem létező munkakörökben fog dolgozni a jövőben. Az egyetemeknek a nehezen automatizálható munkákhoz szükséges készségeket kell fejleszteniük, hogy versenyelőnyt biztosítsanak az embereknek a gépekkel szemben – hangzott el a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) TEDx eseményén.
Három nonprofit szervezet összesen közel 18 millió forintnyi támogatást nyert el a közfoglalkoztatottak pénzügyi kultúra fejlesztő oktatási programjainak megvalósítására kiírt jegybanki pályázaton. Az MNB támogatásával így idén négy megyében előadásokkal, szimulációs gyakorlatokkal ismertetik meg az érintett fogyasztókkal a hitelfelvétellel kapcsolatos tudnivalókat.
Az Oktatási igazolványok intézményi rendszerének augusztusi bevezetése óta 200 719 diákigazolvány készült el. Azok a diákok, akik még nem kapták kézhez igazolványukat, az iskolák által kiállított igazolással vehetik igénybe az utazási és az egyéb államilag garantált kedvezményeket.