2025.március.25. kedd.

tanulmányok-elemzések

1158_pane_casareccio.jpg
Új lehetőségeket tár fel a gabonaallergiában szenvedők életminőségének javítására egy magyar, ausztrál, norvég, német és kínai kutatócsoportok együttműködésével megvalósult vizsgálat. A kutatók elsőként készítették el a kenyérbúza referencia-allergiatérképét úgy, hogy a búza genomjában meghatározták a lisztérzékenység, illetve a búzaallergia kialakulásáért felelős fehérjecsaládokhoz tartozó gének pontos számát és kromoszómapozícióját. A csoport tagja volt az MTA Agrártudományi Kutatóközpont három munkatársa is.
kisendredi_endrody_geza.jpg
 Kisendrédi Endrődy Géza[1] A bűnügyi nyomozás tudományának első hazai szakkönyve 1897-ben, 121 évvel ezelőtt jelent meg Losoncon, Endrődy Géza tollából, a Kármán-féle Könyvnyomda gondozásában. A második kiadás egy esztendővel később, 1898-ban, 120 éve látott napvilágot Budapesten (Singer és Wolfner munkáját dicséri). Ennek az egyedülálló műnek a címe: A bűnügyi nyomozás kézikönyve.
namibiai_egbolt_3_foto_schmall_rafael.jpg
Namibiai égbolt Foto: Schmall Rafael Két héten keresztül fotózta az égbolt csodáit a namíbiai szavannán egy magyar fényképészekből álló expedíció. A csapat tagjai 12 ezer kilométert utaztak az afrikai országig, hogy utolérhetetlen fotókat készítsenek a városi fényszennyezéshez szokott szemek számára szinte elképzelhetetlen tisztaságú égboltról.  
Az idegsejtjeink közti kapcsolatot biztosító szinapszisokban működnek szervezetünk legbonyolultabb molekuláris gépezetei. Az utóbbi években kiderült róluk, hogy felépítésüket nemcsak a genetika, hanem gondolataink, emlékeink is formálják. Hogy pontosan miként, arra keresi a választ a következő öt évben Nusser Zoltán akadémikus, az MTA KOKI kutatója az Európai Kutatási Tanács 2,5 millió eurós támogatásával.
matyas_hazadi_pulispace_presentation_02_1200x900.jpg
A Holdra szállás után közel fél évszázaddal ma már a holdfelszínen található nyersanyagok feltárására és helyszíni felhasználása irányuló elképzelések kerülnek a kutatók és mérnökök figyelmének középpontjába. Az Európai Űrügynökség (ESA) 2018. július 3–5. között az Európai Űrkutatási és Technológiai Központban (ESTEC), Hollandiában megrendezett első ilyen témájú konferenciáján űrügynökségek, kutatóintézetek, egyetemek és cégek képviseltették magukat. Egyetlen magyar résztvevőként a Puli Space is bemutatta eredményeit és terveit.    
index_150.jpg
Milyen technológiák megjelenését várhatjuk a jövőben, melyek lesznek a következő évtizedek felforgató technológiái? Egy új tanulmány szerint ilyen lesz például a négydimenziós nyomtatás, a kvantum-számítástechnika, a neuromorf rendszerek, az agy/számítógép interfész, és melyek legalább olyan forradalmi változást idézhetnek elő, mint amilyet napjainkban – például – az IoT (dolgok internete) vagy a mesterséges intelligencia hoz az üzleti világ számára.  
image8_10.jpg
Az amerikai határvidékek történelmét és mondáit nagyon sokáig egyetlen ikonikus karakter uralta: a magányos, őszülő, fegyverhordozó férfié, aki hátrahagyja az otthonát és a családját, hogy legyőzze a veszélyes, felderítetlen vadont. Az már kevésbé ismert, hogy a nők nagyon fontos szerepet töltöttek be itt, fontosabbat, mint ahogyan azt a hagyományos történetek állítják. A felfedezők sokszor vettek feleségül például indián nőket, akik közvetítőként segítették a fehér emberek és a bennszülöttek közötti politikai,...