2024.december.22. vasárnap.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Titkok, amiket biztosan nem tudtál Martin Scorsese-ről

4 perc olvasás

martin.jpgLittle Italy császára, a gengsztermozik nagymestere, a Rolling Stones hű krónikása, Jézus Krisztus megkísértője, Martin Scorsese november 17-én ünnepelte a 75. születésnapját. A Paramount Channel a rendező két remekművével, a Leleményes Hugóval és a Cape Fear – A rettegés fokával köszöntötte az Oscar-díjas művészt. A jeles esemény kapcsán összegyűjtöttünk pár érdekességet a hollywoodi nagymenőről és filmjeiről; ezeket biztosan nem tudtad Scorsese-ről!

 

Papnövendékből filmes legenda

A szicíliai származású Scorsese-nek a gyökereinek megfelelően szigorú katolikus neveltetésben volt része. Kezdetben éppen ezért papnak készült. Csak később jött rá, hogy az igazi hivatása a mozi. Mivel súlyos asztmával küzdött, nem játszhatott sokat a többi gyerekekkel. Örömét a filmekben lelte, így gyermek évei nagy részét filmszínházakban töltötte. Ezért is ment végül a New York-i egyetemre, ahol 1964-ben angol, majd 1966-ban filmes szakon is diplomát szerzett.

 

Remake-jében visszahozta a régi sztárokat

A J. Lee Thompson által rendezett Rettegés Foka Gregory Peck, Robert Mitchum és Martin Balsam főszereplésével készült 1962-ben. A Scorsese-féle remake 1991-ben került a mozikba, ebben már Robert De Niro és Nick Nolte alakították a két fő karaktert, a velejéig romlott Max Cady-t és az elkeseredett családapát, Sam Bowdent, de az eredeti mű sztárjai, Peck, Mitchum és Balsam fontos mellékszereplőkként tűnnek fel.

 

A mozi, amivel rekordbevételt produkált

Martin Scorsese legtöbb bevételt hozó filmje, a közel 400 millió dollárt produkáló Wall Street Farkasa volt, melynek sikeréhez nagyban hozzájárult Leonardo DiCaprio is zseniális színészi játékával. Csakhogy egy másik hollywoodi nagyágyú, Brad Pitt is szerette volna megkaparintani a filmes jogokat, illetve a főszerepet. Végül DiCaprio lelkesedése az Oscar-díjas színész felé billentette a mérleg nyelvét. A szabatos nyelvezetű produkcióhoz köthető egy furcsa rekord is: 506-szor hangzik el benne a fuck szó.

 

Évekig a kokain rabja volt

A Wall Street Farkasában elhíresült kokainos jelenetekben a szereplők természetesen nem ópiumszármazékot fogyasztottak, hanem B vitamint szívtak fel az orrukba. Viszont maga Scorsese is küzdött szenvedélybetegséggel. A ’70 es években kokainfüggő volt, ám szerencsére az elvonókúráinak köszönhetően végleg megszabadult démonjaitól.

 

A lánya miatt forgatta Oscar esőt hozó produkcióját

A 2011-ben vászonra került Leleményes Hugo című alkotását 5 Oscarral jutalmazták. Az alkotást részben a lányának, Francescának köszönhetjük, hiszen a produkció alapjául szolgáló regényt tőle kapta születésnapjára. A rendező saját bevallása szerint a filmet részben azért is készítette el, hogy legyen egy olyan mozija, amit a lánya is szívesen megnéz.

 

Reszket a kamerák előtt, mégis szerepel a filmjeiben

Az Oscar-díjas művész több filmjében is feltűnik színészként. A leleményes Hugóban egy fényképészt, az egyik legikonikusabb alkotásában, a Taxisofőrben pedig egy féltékeny férjet játszik, aki épp megölni készül a feleségét. Az utóbbiban az olasz származású rendező csak azért állt a kamera másik oldalára, mert az eredeti színész betegség miatt nem tudta vállalni a szerepet. Pedig Scorsese több interjújában is elmesélte, hogy kifejezetten feszélyezve érzi magát a kamerák előtt.

 

Rocksztárok is rajonganak érte

A kiváló rendezőnél nemcsak a színészek, de a zenészek is sorban álltak és állnak. Dolgozott többek közt Eric Claptonnal, Ringo Starral, Neil Younggal Az utolsó valcerben, ő rendezte a Rolling Stones Shine a Light című koncertfilmjét, Bob Dylan életrajzi dokumentumfilmjét, de kliprendezőként is kipróbálta magát: neki köszönhetjük Michael Jackson Bad című szerzeményének zenés videóját.

 

De Niróval együtt nőttek fel, mégsem beszéltek

Köztudott, hogy egyik kedvenc színésze, egyben jóbarátja Robert De Niro, akivel eddig nyolc filmet forgattak közösen, sikert sikerre halmozva. A sors furcsa fintora, hogy pár háztömbnyire nőttek fel egymástól, viszont kölyök korukban sosem beszélgettek. Egészen 1972-ig, amikor egy házibuliban bemutatták őket egymásnak, ugyanis akkor jöttek rá, hogy már sokszor találkoztak a környékükön, de soha sem szólították meg a másikat. Aztán egy évvel később jött az első közös alkotásuk, az Aljas utcák.

 

http://www.imdb.com/name/nm0000217

https://www.facebook.com/scorsese

https://www.masterclass.com/classes/martin-scorsese-teaches-filmmaking

 

Lantai József

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alapította : Pósvári Sándor - 1973. Powered by WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. 2025©